E-MAIL CÍM:
 
 
A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!
 

 

Kasza Béla költő saját előadásában mondott, énekelt verse a Szent György-hegyről...

 

 

Kasza Béla: Félelmetes álom

 
 
Jajgat minden szelíd lélek, szörnyű a tény:
feladta a rossz szív mivoltját, nemzetét.
Feladta a múltját s a jövőt is bátran, 
elvész majd idegen, rút kezek által.
 
- Nem baj az - mondja az a néhány őrült -,
tévút vagy sem, a számlám szépen bővült.
Eladtam magam, feladtam népem,
ami folyni fog, nem az én vérem.
Védetté váltam, pénzeszsákok védnek,
tagja lehetek ennek a krémnek.
Bár így is csak szolga, de nem ez számít,
számlámon a számok nagysága ámít.
Megértettem az idők globális szavát,
pénzzé tettem nemzetet, értéket, hazát.
Megváltottam ezzel életem és békém,
baj engem nem érhet, e dolgot remélvén.
Szenvednek tömegek, háborúk dúlnak,
így járt hát Európa, átadják a múltnak.
Oka vagyok én is, de nem az én gondom,
fő, hogy kurva jól alakul a sorsom.
 
Ó, mily szörnyű álom, micsoda gondolat,
zúg kinn az őszi szél, tépi a lombokat.
Nincs még veszve semmi, a józanság győzhet.  
Mozdítsuk e célra tiszta, szép erőnket!
 
 
 

Kasza Béla: Félelmetes álom hozzászólásai

Szólj hozzá

0.023 mp