A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 12. fejezet: FELFEDEZIK AZ ARCOM

Zsuzsika persze velem sírt, értem, sajnálva ezt a fordulatot. De vigasztalt is teljes szívéből. A szülei is átöleltek, átérezve a fájdalmamat, aztán otthon is mély együttérzéssel voltak irántam. A felnőttek annyit tudtak a dologról, hogy udvarolni kezdett nekem egy fiú, de másnap már dobott is... Anyu olyannyira ölelgetett és simogatta a fejem, hogy úgy éreztem, megint az a kislány vagyok, aki korábban voltam. Mindeközben csak azt ismételgette, hogy egy lány életében sok a csalódás, de nem érdemes keseregni, úgyis eljön az én igazi párom. Különben is, nagyon fiatal vagyok még, ráérek...

 

Másnap Zsuzsi bejött az áruházba, vett egy könnyű nyári ruhát. Felpróbálta, ragyogóan állt neki.

- Akkor ezt most fogadd tőlem szeretettel - mondta. - Ha ebben a ruhában végiglejtesz a korzón, minden hímnemű egyed beléd fog szeretni.

- Nekem? Nekem vetted?

Egyforma alkatúak voltunk, ami neki jó volt, az nekem is. Átölelt. Visszaöleltem.

- Húúúhaaa! Ezt nevezem ám! Amikor két lány öleli egymást, ez aztán a valami! - szólalt meg mellettünk Ferkó.

- Hogy a fenébe ne ölelnénk, hiszen szeretjük egymást - adtam választ.

- Erről beszélek én is - nevetett nagy kedvvel a segéd úr.

- Mi van? Mit akar ez? - kérdezte Zsuzsi.

Akkor kapcsoltam... 

- Gyerekkori örökös  jó barátnők vagyunk - jelentettem ki. - És mindketten faljuk a férfiakat.

- Helyes, ennek örülök. Akkor mutass be a barátnődnek, kérlek.

- A méterosztályról Szakmári Ferenc úr... ő meg az én testvéri barátnőm, a Zsuzsi.

Megtörtént a kézfogás.

- Szombat délutánra meghívlak egy sétára - tett határozott ajánlatot Ferkó. 

- Nem is tudom... - lepődött meg a srác gyorsaságán Zsuzsi.

- Holnap is jó a válaszod... üzend meg Kamillával. Gondolom, ő előbb fogja tudni.

- Oké, megüzenem.

Ferkó elköszönt és visszament a rőfösök közé.

- Na mit szólsz... randira hívott… - mosolygott a barátnőm.

 

Este még inkább mosolygott, amikor megtudta, hogy miután ő elment az áruházból, odajött hozzám a műszakiról Gyuszi, és ezt mondta:

- Kamilla kedves, komoly dologról szeretnék beszélni veled.

Micsoda bevezető... gondoltam. Lép a fiatalúr, nem csak szövegel, mint eddig a létra alatt... Igaz... a tegnapi munkaköri átöleléskor / levett a létra alsó fokáról / sokáig fogott, alig akart elengedni...

- Kíváncsivá tettél, mondjad máris!

- Megtennél egy kartársi szívességet?

Na, ez a kérdés gyanúsan nem úgy néz ki, hogy engem akar...

- Hát persze, meg hát.

- Mondd meg a barátnődnek, hogy szeretem. Megláttam és megszerettem... bevallom férfiasan....

- De Gyuszkó... Az lenne a férfias, ha te mondanád meg neki... ne üzenetként vallj szerelmet.

Reméltem, nem látja arcomon a csalódottságot...

- Igazad van... Akkor mondd meg neki azt, hogy szeretnék találkozni vele.

- Hol, mikor, miért, halljam a részleteket is!

- A Piros Fagylaltozó előtt, a piros padon.

- Tovább... ne kelljen harapófogóval kihúznom belőled!

- Szombat délután. Hatkor.

- Megmondom. Azt nem tudom, ott lesz-e, majd hozom a választ is. Rendben?

- Rendben, köszönöm szépen! Te egy tündér vagy!

 

Zsuzsinak nagy kedve kerekedett. Egy napon két fiatalember hívta találkára. Most mi legyen?

- Szerinted? - kérdezte.

- Szerintem neked kell tudnod... Melyik a szimpatikusabb?

- Mindkettő nagyon tetszik. Úgy értem, Ferkót láttam, beszéltem is vele... viszont azt hiszem, Gyuszi volt az, aki megbámult, amikor áthaladtam a Műszaki osztályon. Odapillantottam, helyes srác ő is.

- Akkor, drága barátnőm, azt ajánlom, randizz mindkettővel!

- És ezt hogyan csináljam?

- Jaj, drágám, egyszerűen.

- Megszervezed nekem?

- Én?!

- Te vagy a barátnőm... te vagy a tapasztaltabb. Én még soha nem hagytam el a bugyimat sem...

Erre aztán olyan jóízűt kacagtunk, hogy helyre is állt a világ rendje bennem is.

- Számíthatsz rám!

 

Másnap közöltem Ferkóval, hogy szombaton délután ötkor legyen a Szigeti híd városi hídfőjénél, oda megy Zsuzsi is. De csak fél órája lesz. Viszont ez a találkozó legyen diszkrét dolog, ne tudja meg az egész áruház. 

- Ha titok, ám legyen! Ott fogom várni őt, a híd legelején.

Gyuszinak ezt mondtam:

- Zsuzsi ott lesz a fagyizónál szombaton hatkor, de ez titok, ne meséld el az áruházban senkinek, hogy a barátnőmmel fogsz találkozni.

- Nem fogom, csak jöjjön el - örült meg a jó hírnek. - Köszönöm, Kamilla!

- Szívesen.

Így lesz a jó. Még véletlenül se tudják meg ezek a srácok, hogy mindketten ugyanazzal a lánnyal randiznak, mégpedig egymás után.

Örültem Zsuzsi szombati programjainak. Végre ebben is kezd hasonlítani hozzám... Valamivel félénkebb lévén még kevésbé nyújtogatta a csápjait. Egyáltalán nem volt bennem féltékenység amiatt, hogy ez a két kedves fickó, aki eddig engem udvarolgatott körül, mégpedig rendszeresen, most Zsuzsit akarja. Szívből kívántam neki a legjobbakat.

 

A következő napon velem is történt valami érdekes. Átmentem az áruházhoz közeli étkezdébe, ahol is 50 fillérért, később 1 Ft-ért kaptunk ebédet mi, tanulók. Mások is jártak oda, felnőttek is, nekik 7 Ft volt egy ebéd. Ültem az asztalnál, ettem a levesemet, és észrevettem, hogy a bejáratnál egy kimondottan jóképű férfi engem néz. Elővettem a zsebtükrömet, az asztal alatt belenéztem, nincs-e valami különös rajtam. Nem volt. Akkor csak tetszem neki, ez meg jó dolog. Fél perc múlva ott állt az asztal mellett.

- Megengedi? 

- Igen, tessék helyet foglalni.

- Jó étvágyat kívánok!

- Köszönöm szépen!

Én ettem a levest, ő meg nézett engem. Kezdtem zavarba jönni.

- Keresek önnek egy tálat - mondtam, és elmentem a negyedik asztalhoz, elkértem a levest és az asztaltársam elé tettem.

- Jó étvágyat!

- Köszönöm, ez kedves öntől!

- Itt ez a szokás. Ha a pincér nem hoz valamit az asztalra, akkor jöhet az önkiszolgálás. Legalábbis, ami a levest illeti. Kirakják a nagy tál leveseket, és azt, ha nem kell már az egyik asztalnál, el lehet vinni a másikhoz.

- Nem tudtam. Ön biztosan régóta jár ide.

- Szeptember óta, amióta az áruházban vagyok.

- Eladó ott?

- Még tanuló vagyok, most fejezem be az elsőt.

- Akkor valószínűleg kiskorú... Azt gondoltam, már nem az.

- Ez miért fontos? - mondtam ki hangosan azt, amire gondoltam.

- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Landwirtschaftlicher Egon festőművész vagyok. Amikor ide beléptem, megakadt a szemem az ön arcán. Azonnal az jutott eszembe, hogy le kell festenem ezt a szép arcot.

Időközben kihozta nekem a pincér a másodikat, hozzáláttam, de ekkor abbahagytam... Egy igazi festőművész… és engem akar lefesteni... 

- Aktot? - csúszott ki a számon.

- Nem aktot, portrét - nevette el magát.

Úristen, de hülye vagyok! Át se gondoltam, konkrétan mit mondott, nekem ez ugrott be, az akt. Elszégyelltem magam.

- Bocsánat, nagyon szégyellem magam. Hiszen mondta is, hogy az arcom tetszett meg...

- Nagyon szép ön mindenhogyan, teljességében is, még ülve is látszik, tökéletes az alakja. De az arcára gondoltam, hogy milyen remek arc egy portréhoz...

- És hogy jön ide a kiskorúság?

- Mert kiskorú, ez esetben szülői engedély is kell ahhoz, hogy én lefessem. Nem dönthet egymaga.

- Igen, ez zavart meg az előbb. Említette, hogy biztosan kiskorú vagyok... azt gondoltam, a kiskorú nem állhat modellt akthoz. Azt nem tudtam, hogy egy portrénál is ez a helyzet.

- Lenne kedve ahhoz, hogy modellt üljön nekem ehhez a portréhoz?

- Lenne kedvem, igen, miért is ne... 

- Akkor szeretnék beszélni a szüleivel is erről. Lehetséges ez?

- Igen, ha most hazakísér, beszélhet az édesanyámmal. Ma nem kell visszamennem az áruházba, csúsztatok.

- Köszönöm a lehetőséget, akkor hazakísérem.

 

Édesanyám beleegyezett, de úgy, hogy ő is velem jön.

 

Farkasok kedvese 12. fejezet: FELFEDEZIK AZ ARCOM hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp