Farkasok kedvese 13. fejezet: LEFEST A MESTER
Szombat délelőtt nem kellett munkába mennem, viszont Anya mégsem ért rá, bár az volt a megbeszélt időpont, így aztán délután mentünk Egon műtermébe. Mert a megbeszélésnek az is része volt, ha esetleg délelőtt mégsem mennénk, jó a művész úrnak a délután is.
- Biztos nincs más dolga, mint engem lefesteni - mondtam Anyának.
- Az arcodat, az arcodat! - javított ki.
- Az is én vagyok. A legfontosabb részem...
Szívélyes fogadtatásban volt részünk. Anya félreült egy sarokba és úgy figyelt.
- Kamilla, ide üljön, ebbe a fotelba... így ni... csak kényelmesen. Lazán tartsa a kis fejét, erre nézzen. Ha elfáradt, szóljon. Megmozgathatja magát, a fejét, fel is állhat, sétálhat. Addig tart a mai nap, ameddig ön akarja.
Jól bírtam. Sokáig. Néha odajött hozzám és megigazította a fejem. Volt, hogy két tenyerébe fogta és óvatosan az egyik irányba fordította. Jólesett, hogy megérint. Volt két olyan pillanat, annyira ellazultam, hogy becsukódott a szemem.
- Kamilla, nem látom a szemeit!
Másodszorra egy pillanatra el is aludtam, és arra eszméltem, hogy dőlök...
- Jaj! - kiáltott Anya és hozzám rohant. - Mi van veled, kicsim?
- Semmi... azt hiszem, egy másodpercre elaludtam.
- Akkor mára befejezzük. Legközelebb pedig meg is leszünk...
Felálltam és nyújtózkodtam.
- De kislányom...
- Kamilla nagyon jó modell, teljesen átadja magát annak, amivel foglalkozik, és szót is fogadott, mert tényleg ellazult - dicsért meg Egon. - Nagyon örülök, hogy lefesthetem.
- Megnézhetem?
- Természetesen.
- Szerintem hasonlít - mondta Anya.
Furcsa érzés volt. Alakulgatok azon a művön, és előbb-utóbb teljesen én leszek ez szép arcú valaki itt a vásznon. Ennek ellenére ezt mondtam:
- Nem is én vagyok... ez az arc szebb nálam.
- Kamilla, ön nagyon szép, és én igyekszem élethűen ábrázolni. A végén egy az egyben önre fognak ismerni, biztosra veszem, bár nem illik az embernek dicsérnie a saját munkáját.
- Bocsánat, nem úgy gondoltam... csak... bevallom, nagyon tetszik a kép máris.
- Folytathatjuk holnap?
- Igen, eljövünk holnap - mondott igent Anya.
Fél hat volt. Zsuzsira gondoltam, hogy most búcsúzik el Ferkótól és aztán fél óra múlva Gyuszkóval fog találkozni. Mi lenne, ha megkeresném őt?
- Anya, most megkeresem Zsuzsit a fagylaltosnál, oda fog jönni. Nem baj?
- Menj csak.
Zsuzsi persze nem volt még ott, hiszen az utolsó percre terveztük az odaérkezését. Viszont nem találtam a fagylaltos és híd közötti útszakaszon sem. Vajon mi lehet vele?
Este tudtam meg, vagyis hét óra táján, amikor átmentem hozzájuk. Elmondta, hogy Ferkóval csöndesen sétáltak, keveset szóltak, s amikor lejárt a megbeszélt fél óra, a srác búcsúzásul arcon csókolta és megígérte, hamarosan megkeresi őt. Utána azonban, miközben baktatott a fagylaltozó felé, találkozott egy az általános iskolában két osztállyal felettünk járt sráccal, Emillel, és nagyon jól elbeszélgettek. Olyannyira, hogy elfeledkezett Gyuszkóról, és mivel Emillel másfelé vették a séta irányát, így el is kerülték a helyet, ahol az a szegény fiú szívrepesve várta őt. Emil viszont nagyon felkeltette Zsuzsám érdeklődését, és találkát beszéltek meg.
- Most nagy kedvem lett - vallotta be nekem -, Emilhez...
- Azért adj még egy alkalmat kettőtöknek Ferkóval... bár te tudod... és Gyuszkó?
- Majd kimentesz nála - mondta ábrándosan. - Különben is, te vagy a közvetítő kettőnk között - mosolyodott el, majd átölelt. - Jaj, Kamilla, ez az Emil olyan jó fej...
Másnap Anya nem jött velem Egonhoz, megbízható férfiembernek nevezte otthon. Én elmentem, tettem, amit kellett, egy pillanatra sem aludtam el, és az elkészült alkotás igencsak tetszett.
- Na, milyennek tartja?
- Jó lett, nagyon jó lett... tényleg én vagyok.
- Akkor tudja mit? Önnek adom. Feltéve, ha a jövőben megismételjük ezt a közös munkát.
- Vagyis készít rólam még egy portrét? Ez pedig az enyém?
- Igen, így gondoltam. És köszönöm önnek.
- Én köszönöm - ugrottam nyakába, és még egy puszit is odanyomtam neki.
- Kamilla, megengedi, hogy ezután tegezzem?
- Jó ötlet, legyen úgy.
- Akkor erre iszunk - és benyúlt egy kicsinyke szekrényfélébe.
- Én nem... köszönöm, de nem szoktam...
- Málnaszörp, szobi palackozású. Nekem ez a kedvencem.
Töltött, felszódázta és ittunk.
- Az az igazság, hogy nem is tudom, van-e törvény a szülői belegyezés szükségességéről egy ilyen esetben. Én mindenesetre minden alkalommal kérem a szülő jóváhagyását, ha gyermeket festek le.
- Értem. Akkor hát... viszlát, szia Egon - búcsúztam el.
- Pár nap múlva elviszem hozzátok a festményt, addig hadd száradjon. Kikísérlek.
Odakint megcsókolta a fejem tetejét.
- Szia, viszontlátásra!
Boldogan mentem haza.
