A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 13. fejezet: LEFEST A MESTER

Szombat délelőtt nem kellett munkába mennem, viszont Anya mégsem ért rá, bár az volt a megbeszélt időpont,  így aztán délután mentünk Egon műtermébe. Mert a megbeszélésnek az is része volt, ha esetleg délelőtt mégsem mennénk, jó a művész úrnak a délután is.

- Biztos nincs más dolga, mint engem lefesteni - mondtam Anyának.

- Az arcodat, az arcodat! - javított ki.

- Az is én vagyok. A legfontosabb részem...

Szívélyes fogadtatásban volt részünk. Anya félreült egy sarokba és úgy figyelt. 

- Kamilla, ide üljön, ebbe a fotelba... így ni... csak kényelmesen. Lazán tartsa a kis fejét, erre nézzen. Ha elfáradt, szóljon. Megmozgathatja magát, a fejét, fel is állhat, sétálhat. Addig tart a mai nap, ameddig ön akarja.

Jól bírtam. Sokáig. Néha odajött hozzám és megigazította a fejem. Volt, hogy két tenyerébe fogta és óvatosan az egyik irányba fordította. Jólesett, hogy megérint. Volt két olyan pillanat, annyira ellazultam, hogy becsukódott a szemem.

- Kamilla, nem látom a szemeit!

Másodszorra egy pillanatra el is aludtam, és arra eszméltem, hogy dőlök...

- Jaj! - kiáltott Anya és hozzám rohant. - Mi van veled, kicsim?

- Semmi... azt hiszem, egy másodpercre elaludtam.

- Akkor mára befejezzük. Legközelebb pedig meg is leszünk...

Felálltam és nyújtózkodtam.

- De kislányom...

- Kamilla nagyon jó modell, teljesen átadja magát annak, amivel foglalkozik, és szót is fogadott, mert tényleg ellazult - dicsért meg Egon. - Nagyon örülök, hogy lefesthetem.

- Megnézhetem?

- Természetesen.

- Szerintem hasonlít - mondta Anya.

Furcsa érzés volt. Alakulgatok azon a művön, és előbb-utóbb teljesen én leszek ez szép arcú valaki itt a vásznon. Ennek ellenére ezt mondtam:

- Nem is én vagyok... ez az arc szebb nálam.

- Kamilla, ön nagyon szép, és én igyekszem élethűen ábrázolni. A végén egy az egyben önre fognak ismerni, biztosra veszem, bár nem illik az embernek dicsérnie a saját munkáját.

- Bocsánat, nem úgy gondoltam... csak... bevallom, nagyon tetszik a kép máris.

- Folytathatjuk holnap?

- Igen, eljövünk holnap - mondott igent Anya.

 

Fél hat volt. Zsuzsira gondoltam, hogy most búcsúzik el Ferkótól és aztán fél óra múlva Gyuszkóval fog találkozni. Mi lenne, ha megkeresném őt?

- Anya, most megkeresem Zsuzsit a fagylaltosnál, oda fog jönni. Nem baj?

- Menj csak.

Zsuzsi persze nem volt még ott, hiszen az utolsó percre terveztük az odaérkezését. Viszont nem találtam a fagylaltos és híd közötti útszakaszon sem. Vajon mi lehet vele?

Este tudtam meg, vagyis hét óra táján, amikor átmentem hozzájuk. Elmondta, hogy Ferkóval csöndesen sétáltak, keveset szóltak, s amikor lejárt a megbeszélt fél óra, a srác búcsúzásul arcon csókolta és megígérte, hamarosan  megkeresi őt. Utána azonban, miközben baktatott a fagylaltozó felé, találkozott egy az általános iskolában két osztállyal felettünk járt sráccal, Emillel, és nagyon jól elbeszélgettek. Olyannyira, hogy elfeledkezett Gyuszkóról, és mivel Emillel másfelé vették a séta irányát, így el is kerülték a helyet, ahol az a szegény fiú szívrepesve várta őt. Emil viszont nagyon felkeltette Zsuzsám érdeklődését, és találkát beszéltek meg. 

- Most nagy kedvem lett - vallotta be nekem -, Emilhez... 

- Azért adj még egy alkalmat kettőtöknek Ferkóval... bár te tudod... és Gyuszkó?

- Majd kimentesz nála - mondta ábrándosan. - Különben is, te vagy a közvetítő kettőnk között - mosolyodott el, majd átölelt. - Jaj, Kamilla, ez az Emil olyan jó fej...

 

Másnap Anya nem jött velem Egonhoz, megbízható férfiembernek nevezte otthon. Én elmentem, tettem, amit kellett, egy pillanatra sem aludtam el, és az elkészült alkotás igencsak tetszett.

- Na, milyennek tartja?

- Jó lett, nagyon jó lett... tényleg én vagyok.

- Akkor tudja mit? Önnek adom. Feltéve, ha a jövőben megismételjük ezt a közös munkát.

- Vagyis készít rólam még egy portrét? Ez pedig az enyém?

- Igen, így gondoltam. És köszönöm önnek.

- Én köszönöm - ugrottam nyakába, és még egy puszit is odanyomtam neki.

- Kamilla, megengedi, hogy ezután tegezzem?

- Jó ötlet, legyen úgy.

- Akkor erre iszunk - és benyúlt egy kicsinyke szekrényfélébe.

- Én nem... köszönöm, de nem szoktam...

- Málnaszörp, szobi palackozású. Nekem ez a kedvencem.

Töltött, felszódázta és ittunk.

- Az az igazság, hogy nem is tudom, van-e törvény a szülői belegyezés szükségességéről egy ilyen esetben. Én mindenesetre minden alkalommal kérem a szülő jóváhagyását, ha gyermeket festek le.

- Értem. Akkor hát... viszlát, szia Egon - búcsúztam el.

- Pár nap múlva elviszem hozzátok a festményt, addig hadd száradjon. Kikísérlek.

Odakint megcsókolta a fejem tetejét.

- Szia, viszontlátásra!

Boldogan mentem haza.

 

Farkasok kedvese 13. fejezet: LEFEST A MESTER hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp