A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 20. fejezet: ÁRTÉRI DÉLELŐTT

Már fél nyolckor elindultunk egy kis kirándulásra. Tettem egy plédet is a hátizsákomba, hogy legyen mire lefeküdni. Mert nagyon vágytam a szeretkezésre... Ráadásul meg is beszéltük, hiszen én vagyok a kedvesem Millácskája, azaz szeret és kíván engem... és jó idő lesz ma, sőt, már van is.

Helyi busszal mentünk ki a Duna-partra, onnan pedig átsétáltunk a hídon. Ragyogott a nap, szikrázott a reggel, amerre csak mentünk zöld lombok és könnyű szárnyú madarak figyelték minden lépésünket. Azt hiszem, tele voltak jóindulatú irigységgel.

- Tegnapelőtt felelőtlenek voltunk - hoztam elő a témát, amit meg kellett beszélnünk. - Igaz?

- Igaz. Bevallom, semmi se érdekelt, csak az, hogy az enyém legyél. Mert így már nem éltem hiába...

- Drágám, nagyon szeretlek! - nyomtam az arcomat a nyakába. - De nem eshetek teherbe... az most nem hiányozna... Remélem, tegnapelőtt sem történt ez meg.

- Ma védekezni fogok... csak ússzuk meg a tegnapelőttit. A naptárral hogy állsz?

- Normálisak nálam a ciklusok, pedig ez általában nincs így a fiatal lányoknál. Legalábbis ezt mondja a szakirodalom. Amúgy pedig már napokkal túl vagyok a középidőn... vagyis ez azt jelenti, ötven százalék az esély...

Bevettük magunkat az erdőbe.

- Itt jó lesz - állt meg Andris. - Hoztam egy plédet.

- Te is? Én is hoztam.

- Akkor, alighanem takarónak használjuk az egyiket, mert már aktívak a szúnyogok itt a fák közt.

Gyorsan levetkőztünk, de közben azért elszenvedtünk két-három szúnyogcsípést. Aztán a két pléd között egymásba gabalyodtunk. Csókok záporában úgy csúszott az ölembe a szerelem követelődző vágya, hogy elmondhatatlan... és lökdösött, ringatott... én meg lábaimmal átfontam Andrisom derekát és úgy nyomtam magam hozzá, ahogy csak bírtam.

- Minden rendben, kicsim? - állt meg egy pillanatra ez a szépséges játék.

- Aha, csak abba ne hagyd!

- De félek, elsietem...

- Ne hagyd abba, kérlek, ne hagyd abba, annyira jó!

- De elolvadok... mindjárt... máris... jaajjaaj... Millácskám, megtörtént...

- Nem baj, kedvesem, így is nagyon jó volt. És még most is jó...

Igyekeztem mozogni, és az én szerelmesem, bár már leszálló ágban volt, továbbra is aktív maradt. Mozgott az én ritmusomra. Én pedig hevültem, egyre jobban, és nem éreztem semmiféle változást a bennem ficánkoló vessző állapotát tekintve, és káprázatos örömömet halkan belesikoltottam az ártéri délelőttbe. A szívem zakatolt, nyitott szájjal kapkodtam a levegőt... és boldogság öntött el. Beteljesedett, szerelmi boldogság. 

Eltelt sok perc. Andris megmozdult.

- Ki ne vedd! - szóltam rá.

- Kicsúszott - mondta ő, és erre elnevettük magunkat.

Ezután az oldalunkra fordultunk, ő mögém fészkelte magát, így kényelmesen feküdtünk és kis helyett foglaltunk, kizárva azt, ami az előbb bizony megtörtént, hogy a takarónk alá lopakodó szúnyog belénk csípjen. Ebben a helyzetben átkarolt, majd kezével a combjaim közt kutatni kezdett... 

- Édes kis csapzottam, lucskoskám... - így becézgetett, aztán friss erővel újra belém hatolt.

Én Istenem, olyan hihetetlen gyönyört éreztem minden egyes döfésénél, hogy álmomban sem gondoltam ilyenre. Ez a csoda csúcscsodába torkollott, ekkor sírva fakadtam a gyönyörtől, és a lelkem ezzel párhuzamos, mérhetetlen szárnyalásától. S aki az eddigiek alapján egy picikét már megismert, biztosan nem lepődik meg azon, hogy ezután én jóízű reszketéssel, de bizony elaludtam...

Andris ébresztett óvatosan, közben csókolgatott.

- Már elmúlt tíz óra, Millácska!

Gyorsan összeszedtük a cókmókunkat és megindultunk. 

- Millácskám, én nagyon romantikus vagyok - mondta Andris miután megállt és kezét egy gyönyörű, hatalmas fűzfa törzsére tette. - Állj ide, drágám, támaszkodj ehhez a fatörzshöz, nekem nagyszerű ötletem támadt ebből a romantikusságból fakadóan.

Éreztem, ez megint valami csoda lesz...  És megtámaszkodtam tenyereimmel a fa törzsén, ő pedig lehúzta a nadrágomat és újból egy test lett a kettőből... és a hasa ütögette a fenekemet, és az én kedvesem csúcsra szédült e szép igyekezetben.

- De most aztán spuri vissza a városba, mert elkések a munkából!

Rohantunk ki az erdőből, de a parton éppen se vonat, se busz.

- Stoppolunk!

De Andris hiába intett az autóknak, nem álltak meg. Ezért én próbálkoztam, ő pedig félrehúzódott. Máris megállt egy Wartburg. Beszálltunk, és hamarosan bent voltunk a városban. Természetesen elkéstem, vagy fél órát. Adtam a hülyét, hogy jé, már ennyi az idő, hiszen az én karórámon még tizenegy sincs. Szerencsére senki nem ellenőrizte le az órámat, különben rájött volna a csalafintaságomra.

- Semmi baj, elnézem neked, még sosem késtél el - mondta Eta néni. - Vetess az udvarlóddal egy új karórát, hogy máskor ez ne történhessen meg veled!

- Igenis! - válaszoltam katonásan, és közben azt gondoltam, máskor is történjen meg velem, velünk az, amit ezen a napon eddig csináltunk. Igenis történjen meg! 

 


 

Farkasok kedvese 20. fejezet: ÁRTÉRI DÉLELŐTT hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp