A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 23. fejezet: SZILVESZTER ÉJJELÉN

Ekkortájt, 1971 ősz végén, közel másfél év után Zsuzsi barátnőm engedett Emilnek. Igaz, már korábban engedett volna, de a fiú csak nagyon szelíden próbálkozott, nem akart ajtóstul rontani a házba. Attól félt, hátha Zsuzsi nem tartja még időszerűnek... Pedig nagyon is időszerűnek tartotta, és az is volt, szerintem is. Még Margit néni is normális fordulatként könyvelte el, miután Zsuzsi, ellentétben a többi lánnyal, az édesanyját is tájékoztatta róla. Igaz, ugyanezt én sem titkoltam el.

Ahogyan én is beavattam a barátnőmet az intim részletekbe, megtette ő is velem. Természetesen, hisz igazi, ősrégi, kipróbált volt a mi barátságunk.

- Jaj, Kamillám! - áradozott mesélés közben. - Négykézláb is csináltuk, és Emil így jól telibe trafálta a Grapefruit-pontomat.

Hatalmasat nevettünk ezen az elnevezésen, igazat adtam Zsuzsinak, hogy ez szebb kifejezés, mint a hivatalos. Azt is tudtam, milyen gyümölcsről van szó, de akkor még nem is ettem ilyet.

Arról is beszélgettünk, hogy nekem, aki Zsuzsámnál egy évvel fiatalabbként ismertem meg a szex csodáit, a fiúim farkasok voltak mind. Mert aki először megkapott szőröstől-bőröstől, Wolf Andris, ő ugye egyértelműen farkas, hisz a neve Wolf. De Zoltán, aki engem csúcsra pettingelt a mecseki sziklán az esőben, ő szintén farkas, mert hisz Farkas Zoltánnak hívták. Zsuzsika hívta fel a figyelmemet arra, mert megmaradt az emlékezetében / nekem is /, hogy az a kisfiú, akivel három napon át játszottam, aki a kamrában megfogdosott, ő is farkas, de neki a keresztneve volt a Farkas.

- Csak arra nem emlékszem, mi volt a családneve. Vagy az nem is volt?

- Dehogyisnem volt. Zombori. Zombori Farkas. Viszont a Lórit Hegedűsnek hívják, ő nem farkas. És vele is ott voltam az ágyban, meztelenül... ma már egy poén, ami ott történt, de akkor nem volt az...

- Micsoda múltad van, édes Kamillám - mosolygott Zsuzsi.

- No igen, múltam az van. De nem tudom, lesz-e jövőm?

- Lesz! Hogy fenébe ne lenne! Most kezdődik igazán a tánc!

- Remélem is, drágám! De tudod mit? Én Lórit meg a többieket nem számolom, csupán a bátyádat, Andrist, mert ő volt az, akivel egy testté is lettem. Ez nagy határkő. Ő az első és eddigi egyetlen férfi az életemben. Szerettem is nagyon.

- Sajnálom, hogy ez lett a vége. Viszont örülök, hogy már kiheverted. Kamilla, ugye teljesen kiheverted?

- Ha ki lehet heverni az ilyesmit, akkor igen. Kihevertem. Már bánom, hogy nem mentem el az osztálybulira szeptemberben, ami volt, és ezzel esetleg megbántottam az osztálytársaimat és az osztályfőmet. De nagyon fájt minden, nem tudtam volna ott jópofizni...  Mára már úgy érzem, ami ezután lesz, az a fontos. János nagyapa úgy mondaná, mint mondja mindenféle helyzetben, hogy arccal a vasút felé!

 

Véletlenül összefutottam Egonnal, és akkor kaptam csak észbe, a második portré megfestéséről teljesen megfeledkeztünk. Vagy csak én?

- Én nem feledkeztem meg róla, de mert a barátkozásunk... elakadt, nem akartam előhozakodni ezzel a portré dologgal.

- Most mi legyen?

- Elkészíthetem?

- Igen, elkészítheted. Ezzel tartozom neked.

- Akkor gyere el és megcsináljuk.

A tizenhetedik születésnapomon  festette meg ezt a bizonyos portrét. Jól sikerült ez is. 

- Ez jobban tetszik nekem, mint az előző. De tényleg... - próbálkoztam, hátha ezt is odaadja vagy cserélhetünk.

- Kamilla, kedves, az lett a tiéd, ez pedig az enyém. Szeretném megtartani. De egy év múlva aktot festenék rólad, ugye tudod, hisz megbeszéltük. Mégpedig kettőre gondoltam. Két festményt készítenék...

- Még nem mondtam igent erre, csak nem zárkóztam el előle... legalábbis így emlékszem. Vagy tudod mit? Megbeszéltük! Egy év múlva lefesthetsz!

Az év utolsó napján, szilveszterkor bulit tartottunk egy étteremben. Négy osztálytársnőmmel mentem oda és egyikük nővérével. Zsuzsi Emiléknél töltötte az óévbúcsúztatót, engem pedig Anyáék elengedtek. Előtte amiatt aggódtunk, hogy kiskorúak lévén nem is szolgálnak ki este tíz után, de az egyik lány, Marianna bátyja ott dolgozott pincérként, így aztán minden rendben volt.

Ettünk sült csirkét, és persze ittunk alkoholt is, természetesen kulturáltan és mértékkel. Igaz, mindegyikünknek egy picit a fejébe szállt az ital, de ez ilyenkor megbocsátható. Nem volt sok vendég, néhány pár meg egy asztaltársaság, de annál az asztalnál három férfi és három nő ült szelíd beszélgetést folytatva, a mi asztalunk auráját pedig hat fiatal csaj jókedve töltötte be.

- Az az úr ezt a két üveg bort küldi a hölgyeknek - tette elénk a palackokat Ernő, a pincér, Marianna bátyja. - Jó szórakozást kíván és boldog új esztendőt.

Mindegyikünk odanézett, ahová mutatott. Egy középkorú úr ült magában az egyik asztalnál, és ekkor felállt és meghajolt felénk. Poharát is felemelte. Válaszként mi is megemeltük a poharainkat és felhajtottuk, ami benne volt. Csak én meredtem tágra nyílt szemekkel a férfira, Géza bácsira. Egy pillanatig zavarban éreztem magam, de máris túltettem magam ezen, és ittam én is. Aztán egy perc múlva már én voltam a legbátrabb csaj a csapatban. Kivettem az egyik szál virágot az asztalunkon lévő vázából, felálltam és odavittem Géza bácsihoz.

- Jó estét, Géza bácsi! Köszönjük szépen a bort! Megisszuk az ön egészségére!

- Jó estét, Kamilla. Megtisztelnek vele, hogy elfogadták. Nekem lenne most egy hatalmas kérésem önhöz. Mondhatom?

- Igen.

- Meginná velem a pertut?

- Szívesen, Géza bácsi.

- Akkor mostantól nem Géza bácsi, hanem bácsi nélkül, simán Géza. Rendben van?

- Rendben van, Géza bá... Vagyis oké, kedves Géza!

Hellyel kínált, a pincérrel hozatott egy poharat, abba töltött nekem, töltött magának is és felállva, a karral átkarolós módon megittuk a pertut.

- Szervusz, gyönyörű Kamilla!

- Szervusz, kedves Géza! - mondtam nagy vidáman és kiittam fenékig. - Ha megbocsátasz, most visszamegyek a csajokhoz...

- Tessék csak... további jó szórakozást! Köszönöm a virágot!

- Te aztán bátor nő vagy - dicsért meg Marianna. - Ismered őt?

- Ismerem már régóta... de csak most ittunk pertut.

- És mondd csak... mennyire ismered? Alaposan? Egészen alaposan? - és már kuncogott is mindenki.

- Ugyan! Ne hülyéskedjetek már... Az igaz, hogy egyszer mentem vele egy kört...

Erre aztán elszabadult a pokol, már ami a nevetést illeti.

- Én mentem volna vele többet is - mondta lelkesen Andrea.

- Nem úgy! - tiltakoztam. - Kocsival mentünk. A városban tettünk egy kört, még kislány voltam. Egyébként zenész és Anyuék régi jó ismerőse.

- Azt mondasz, amit akarsz, nem tudjuk ellenőrizni...

Ment tovább a szöveg, szóba jött persze más téma is, és hát ittunk közben. Én alig, mert éreztem, a fejembe szállt már. Andrisra gondoltam. Vajon mit csinálhat? Biztos a macájával hempereg... Miért is ne? Hiszen, amikor még egyoldalúan csak a csaj szerette őt, ő pedig még engem szeretett, akkor is lefeküdt vele, mostanra meg biztosan kölcsönös lett a szerelem. De azért, ha most megjelenne Andris, rohannék a karjaiba...

Nagyot sóhajtottam. Milyen magányos is vagyok! Mint amilyen magányosnak látszik annál az asztalnál Géza bácsi. Azaz Géza. Szegényke. Szintén magányos? Milyen jóképű férfi... nem is öreg, tán még negyvenen innen van. Mit keres itt? Hiszen csak nyaranta szokott jönni a színházzal. És engem néz... azt hiszem...

Legjobb lenne hazamenni és ágyba bújni. Jó lenne? Hiszen egyedül bújnék, vagyis egyedül fogok ágyba bújni, ha hazamegyek innen. Három óra előtt hazaérek, úgy ígértem Anyáéknak. Istenem! Mit is szeretnék én? Ágyba bújni... igen, de nem egyedül... Valakivel, aki megenne mert ennivalónak tart. Aki értékel és aki odavan értem. Van ilyen férfi? Talán Egon. S ha nem várnánk egy évet az aktra? Hanem ezzel kezdenénk az új évet?

- Ne haragudjatok, csajok, de én elfáradtam - hallottam most Edit hangját. - Azt hiszem, hazamegyek - és fel is állt azonnal.

- Elkísérlek! - reagáltam rögtön. - Én is elfáradtam, nem szoktam hozzá az éjszakázáshoz.

- Jó kifogás - mondta egyikük -, közben pedig lehet, kettesben akartok lenni.

Hatalmas sikere volt a gondolatnak, nevettek nagy felszabadultsággal. Mi pedig elköszöntünk és elindultunk. Rápillantottam Gézára, és úgy láttam, felfal a szemével...

- Viszlát, Géza! - köszöntem oda.

- Viszlát, Kamilla! További minden jót!

Editet hazakísértem, tényleg nagyon fáradtnak tűnt. Még csak fél tizenkettő volt. Elindultam hazafelé. Ha jól emlékszem, talán nulla fok lehetett. Napközben lógott az eső lába, de mégsem esett. Úgy fél perc múlva váratlanul Géza szólalt meg mögöttem:

- Kamilla! Sétáljunk egy kicsit! Nagyon szeretném.

 - Hát persze... jó ötlet... sétáljunk.

Jólesett, hogy sétálni hívott. Éreztem, magányos, és kell a lelkének az, hogy velem sétáljon. Nekem is szükségem volt erre. Néha rám nézett, mintha mondani szeretne valamit, de nem merte... Én is vágytam a beszélgetésre. Mi lesz már, drága Géza? Szóljál valamit! De hallgatott.

Összeszedtem a bátorságomat és megkérdeztem:

- Hogyhogy itt vagy, pedig nincs is nyár?

- Volt egy kis balesetem, megsérült az egyik kézujjam. Nem tudom használni a zenélésnél. Lejöttem ide, szeretek itt lenni, és gondoltam, eddig csak nyáron voltam, de most kipróbálom a telet is... A szilveszter estét itt töltöm egyedül, mert az jót tehet... nem vagyok a legjobb formában.

- Egyedüllétre vágysz?

- Néha igen. Bár mostanában sokat vagyok egyedül. Ez nem is egyedüllét, hanem magány. Ez pedig rossz...

- Most... most én is magányos vagyok kissé... - vallottam be.

- Én meg nagyon is...

Nagyon megsajnáltam őt a magánya miatt. És magamat is. Mi lenne... mi lenne, ha szebbé varázsolnánk ezt a két szomorú magányt, és ezáltal már nem is magány lenne, hanem egy szép közös valami... együtt... együttlét... Merjem-e vajon... jelét adni, hogy benne vagyok?

Egy szelíd, de határozott mozdulattal megfogta a kezemet.

- Kamilla, kedveske, meghívlak, ha van kedved... főzök egy jó teát és folytatjuk a beszélgetést. Na, mit szólsz hozzá?

Válaszul megszorítottam a kezét és rámosolyogtam. 

Mert igenis igen! Akarom, kedves Géza, hogy együtt legyünk! Mégpedig az együttlétben. Ezt jelentette a kézszorításom és a mosolyom. A naptáram pedig rendben volt.

Öt perc múlva bementünk egy házba.

- Ez egy ismerősöm albérlete, ő most reggelig mulatni van.

Meleg volt a kis szobában, de Géza felélesztette a kialvóban lévő tüzet az öreg kályhában. 

- A melegből sosem elég - mondta.

Feltette a teát, meg is főtt és megittuk az asztal mellett. Tudtam, friss vagyok, szép, kívánatos, tiszta, és nagy a hozzáállásom a szeretkezéshez. Az ágy bizalomgerjesztő. És most jöjjön a nagy attrakció!

Levetettem a kardigánomat. A cipőimet is. Aztán kibújtam a blúzomból és beledobtam az egyetlen fotelba. Vadonatúj, hófehér, gyönyörű melltartóm volt. Ott álltam a szoba közepén, ő pedig nézett, mint aki csodát lát. Rámosolyogtam, mert a lelkem csupa mosoly volt, és adnom kellett belőle neki is. Levetettem a nadrágomat és az is ment a fotelba. A bugyim is ragyogó fehér, falatnyi jószág volt. Megpördültem a tengelyem körül.

- Fantasztikus vagy... csodálatos! - szaladt ki a száján.

- Kikapcsolnád a melltartómat?- fordultam felé háttal.

Remegő kezekkel tette meg, amit kértem. Ezután lassan, óvatosan letoltam a bugyimat és kiléptem belőle. Beletúrtam a hajamba, megráztam, aztán egészen közel léptem Gézához.

Továbbra is remegett mindkét keze, megérintette, majd megfogta a melleimet. Azután odahajolt és a nyelvével simogatni kezdte a bimbóimat.

- Micsoda édes rügyek... - halk, kellemes muzsika volt e pár szó.

Vetkőztetni kezdtem őt. Ügyes voltam, és arra gondoltam, büszke lenne rám az Anyu, ha látná. Aztán nevetnem kellett az abszurd gondolat miatt. Géza közben csókolta a mellemet, a nyakamat, a vállamat, amit csak elért ebben a helyzetben. Leszedtem róla az inget, a nadrágot, és az alsónadrágot is. El volt bűvölve, talán el sem hitte, valóság az, ami történik. Lerántottam a zoknijaimat, erre ő is a sajátját, és bebújtam az ágyba.

Jött utánam, és még mindig remegve, de már teljes egészében remegve felfedező utakat tett testem összes táján. Bebarangolta minden zegzugát, én pedig hagytam, hogy lebegtessen a simogatások csodája, hogy megremegtesse az egész bensőmet az, hogy a kezében vagyok ennek az igazi férfinak.

Teljesen szétnyíltam, ő meg nagy forrósággal elfoglalta helyét a közös tánchoz. Óvatos mozdulatokkal mozgatta magát, az eddigi simogatások és csókok után újabb utat nyitva a legédesebb örömök felé. 

- Édes vagy, gyönyörű Kamillám... Csodálatos....

Megállt, majd kezével a bal combom alá nyúlt és felnyomta, szinte a fejemnél volt a térdem. Megtette a másikkal is. Gyönyörűséges volt minden mozdulat, főleg, ahogy bennem mozgott. Ekkor valamiféle automatikus módon a fejem fölé emeltem a lábaimat, kis idő múlva pedig átöleltem vele Gézát. Így folyt tovább a ringatás. Nemsokára a bal lábamat áthajtotta kettőnk között, úgy, hogy ezzel a jobb oldalamra fordított, de egy test maradtunk továbbra is, egyetlen pillanatra sem csúsztunk szét, és folytatta a jó zenészhez illő ritmikus mozgást. Ezt követően hason fekvő helyzetbe hozott és addig táncolt, amíg pár jajszóval majd az azt követő nyöszörgéssel nem jeleztem a nálam bekövetkezett tetőfokot. A nyöszörgésem kevéske sírásba fordult, ő megijedt, de megnyugtattam, hogy nagyon is jól vagyok...

- Most én is elmegyek - suttogta. - Lehet?

- Aha...

- A popsid a hasamon, mindjárt elvesztem a fejem...

- Veszítsd el...

Néhány mozdulat és ő is elengedte magát. Rám nehezedett, nyomott is, de még ez is jó volt. Végül kedvesen megkértem, hogy engedjen levegőt venni, mert már alig kapok... Leszállt rólam, utána összecsomagolta szétzilált testemet, mint valami pakkot és a popsimat az ölébe véve így szólt:

- Pihenjünk így, ez annyira csodás. Veled oly csodás minden, kicsi Kamilla. Úgy érzem, ez volt életem legszebb, legfinomabb szeretkezése.

- Nekem is... - mondtam ki az álom határán, merthogy utána már el is aludtam. - Kettőkor indulnom kell... haza - ez volt a végszóm.

Ő pedig őrizte az álmom, nézett engem, ahogy szuszogva alszom és nagyon-nagyon boldog volt. Onnan tudom, hogy miután kettőkor felébresztett a csókjaival, elmondta. Utána majdnem hazáig kísért, és megbeszéltük, hogy másnap vár a Szigeti hídnál.

 

Farkasok kedvese 23. fejezet: SZILVESZTER ÉJJELÉN hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp