A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 34. fejezet: NEM MIATTAD! ÉRTED

Zsuzsi beszámolt a randijáról, úgy érezte, jól sikerült. Gyuszkó rendes volt meg férfias is. Csókolózás még nem történt ez első alkalommal, de ami késik, az nem múlik. Gyuszkó is beszámolt nekem másnap, mégpedig a következőképpen:

- Kamilla, a te barátnőd csodálatos csaj! Talán meg sem érdemlem, de így nem szabad beszélni, mert ez nem igaz, szerintem igenis megérdemlem, mert már régóta őrá várok. Ha csak ránézek, máris elszállok a boldogságtól. Olyan jó, hogy esélyt adott nekem... Mindent megtennék érte, esküszöm!

- Jól van, Gyuszkó, örülök, hogy így érzed. Tegyél is meg érte mindent, mert Zsuzsi hatalmas, nagy kincs. Aki megkapja őt, az megnyalhatja utána mind a tíz ujját. Ezzel legyél tisztában!

- Azon leszek, hogy megtartsam őt - jelentette ki nagy határozottsággal.

- Helyes! Így legyen!

 

Munka után Egonhoz mentem, egy öreg, szakállas embert festett éppen.

- Dezső bácsi, nyújtóztassa ki a derekát egy kicsit, pár perc pihenőt tartunk.

Ekkor derült ki, Egon lakása egészen közel van ide, csak át kell menni az udvaron, és ott az a szoba-konyha-zuhanyozó, ami az ő kis fészke.

- Majd itt is sokat fogunk összebújni, nem csak a műteremben - ígérte meg.

- Még sosem mutattad, el is titkoltad előlem...

- Nem volt miért megmutatnom, lefesteni ott tudtalak a legjobban, a műteremben.

- Mást is tudtál velem ott csinálni... úgy emlékszem.

- Én édes, gyönyörű kedvesem, kicsi, drága Kamillám - súgta a fülembe és megcsókolta a számat. - Engedd meg, hogy egy kicsit megharapdáljam a bugyidat, természetesen azzal együtt, amit benne hordasz, mielőtt tovább festeném Dezső bácsit.

Megengedtem. Szinte felfalt az én szerelmes farkasom, ami azt jelenti, a szegény Dezső bácsi már a pihenésbe fáradt bele, ugyanis csak félóra múlva mentünk vissza hozzá.

- Bocsánat, én voltam a hibás, én tartottam fel a festőművész urat - kértem elnézést a bácsitól. - Ugyanis sok volt a közlendőm, több dolgot is meg kellett beszélnünk. 

- Nem baj, gyönyörű kisasszony, semmi baj - mondta az öreg. - Egy ilyen szép kisasszonynak mindig előnye van a csúnya vénemberekkel szemben, ez az élet rendje.

- Köszönöm szépen a megértését, a viszontlátásra! - búcsúztam el tőle.

- Minden jót, kisasszonyka!

- Nem kísérlek most ki, ne haragudj, Kamilla! Viszlát! - búcsúzott Egon is.

- Viszlát, drága Egon! 

 

Eljött a szeptember, Zsuzsi suliba járt, én meg egy bizonyos műterembe és az udvarvégi kis lakásba. Egonnak akkora étvágya lett hozzám, hogy ha nem lettem volna én magam is farkasétvágyú, talán el is menekültem volna. De eszembe se jutott elmenekülni, amennyi időt csak tehettem, vele töltöttem, mégpedig a szerelem oltárán való rengeteg áldozással.

Egyik alkalommal meztelen popsival beleültem valami ragacsba…

- Drágám, mit hagytál a hokedlin, festéket?

- Azon? Húúha, nem takarítottam le róla a ráömlött mézet…

Jót nevettünk, de utána én majdnem sírtam, amikor felálltam onnan…

- Nagyon vágyom az édesre úgyis - mosolygott Egon -, lenyalom rólad...

Pazar dédelgetés volt, egyben uzsonna az édesszájú páromnak. Utána egymást átölelve pihentünk egy nagyot.

- Egon, szerintem elviszlek hozzánk és Apának is elmondjuk, együtt vagyunk - mondtam el hirtelen jött ötletemet. - Szüretkor, azt gondolom az egy alkalmas időpont. Október közepén lesz. Ha sürögsz-forogsz ott a munkában, bevágódhatsz nála, ami valójában csak annyit jelent, hogy nem zavar el azonnal, ad magának időt megemészteni az új helyzetet. De még inkább bevágódnál a nagyapáimnál, és ez ugyanolyan fontos.

- Még csak most lesz a szüret? Hiszen a múltkor, a mesedélutánon azt mondtad, mindjárt itt a szüret.

- Az a kis szüret volt, a korán érő fajták szürete.

- Értem. Nem lenne jobb, ha előbb beszélnél vele, és miután lehiggad, csak akkor mutatnál be neki engem?

- Nem. Akkor Anya sem támogathatna annyira hatékonyan, mint szüret alkalmával.

- Sajnálom, hogy ilyen öreg vagyok - szomorkodott Egon. - De nem haragudhatok ezért a szüleimre, igaz? És a te szüleidre sem, hogy féltik a lányukat egy lényegesen idősebb krapektól. Harminckettő vagyok, te tizenhét.

- Én mindjárt tizennyolc - javítottam ki. - Tizennégy évnyi a korkülönbség köztünk.

- Az egészen más, az már alig számít korkülönbségnek. Akkor nem szólhatnak egy szót sem emiatt. Igaz, kedvesem?

- Apa negyvenkét éves, Anya harminchét. Te harminckettő. Mégiscsak jó, hogy hármótok közül te vagy a legfiatalabb! 

- Igazad van, örüljünk ennek a ténynek. Meg annak is, hogy vagyunk egymásnak.

- Örülök, drágám, nagyon is örülök - öleltem meg. - Nincs valami ötleted? Még van egy szűk órácskánk...

- Dehogy nincs, van bizony! Derékra, kicsi lány!

- Mindent bele, nagyfiú!

Egon nagy párnát tett az egyik székre, ráült, én meg bele az ölébe, úgy, ahogy csak egy nő tud a szerelmese ölébe ülni. Igyekeztünk minél hosszabbá nyújtani a perceket, késleltetni a gyönyört, mert az odavezető út ugyanolyan csodálatos, mint az, amikor beérkezünk a célba. Kár, hogy ez a gondolat a vizsganapi vacsorán nem jutott eszembe, amikor a lányoknak meséltem a szexről. De biztosan rájöttek már, vagy rájönnek majd maguk is. 

Nagyon ügyesek voltunk, s bár elmaradt a derékra, kicsi lány, ebben az öledben ülök játékban is épp akkor rántott édes görcsbe a gyönyör, amikor Egon szájából is kifakadt valami győzedelmes, számomra nagyon kedves hang. Húsz perc múlva repeta következett, de ebből már kihagytuk a széket. Egon térdelésből a sarkaira ült, én pedig belehelyezkedtem az ölébe. A ficánkolás előtt kedves, meghitt játék volt, ahogy a mellbimbóink „csókolgatták” egymást.

Olyan örömteli volt az életem így, ehhez már csak az adta volna meg a nagyobb teljességet, ha Egont elfogadja az édesapám és mi ketten összeházasodunk. De akkor történt valami.

Mentem haza az áruházból, mégpedig a Fő téren át. A tér közepe táján haladtam, és nem vettem észre, hogy két srác ül a szobor lépcsőjén, mellettük borosüvegek. Amikor odaértem, füttyentettek nekem, sziszegtek, és az egyik elém is állt. Palkó volt.

- Itt az... ideje, Kamilla, szívem... hogy dug... dugjunk egyet - nyögte ki nagy nehezen.

Megdöbbentem, de mert részeg volt, nem éreztem őt veszélyesnek. A másik maradt ülve, sőt, el is dőlt ültében.

- Részeg vagy, nem tudod, mit beszélsz.

- Hááá, dehogynem tudom... én... én tudom csak igazán.

- Állj el előlem, szeretnék tovább menni - mondtam szelíden.

- Nem mész tovább! - kiáltott rám durván. - Azt mondtam... nem mész tovább! Megértetted?!

Ki akartam kerülni, de utánam kapott a karjával és megrántott, én meg elcsúsztam, a földre kerültem.

- Ez az! - hörgött magánkívül. - Most nem menekülsz előlem...

Rám vetette magát, nagy ütést éreztem az oldalamon, ahogy a térde odavágódott.

Ekkor valaki lerántotta rólam és hatalmasat ütött rá. Földre zuhant. De mindjárt felállt, és most ő ütött, hihetetlenül gyorsan, nem is értem, ebben a részeg állapotban hogyan tudta ezt megcsinálni. Az a másik nem védte magát, így aztán betalált az ütés. Vérbe borult az arca. És ekkor jött a haddelhadd. Palkó arcára, állára, fejére hatalmas ütések érkeztek, úgy omlott össze és maradt fekve a kövezeten, hogy azt hittem, meg is halt. De nem is figyeltem rá tovább. Zsebkendőmmel elkezdtem törölgetni megmentőm arcáról a vért.

- Jaj, Buda, hogy nézel most ki! - mondta a mellettünk kezeit tördelő lány. 

Elővettem a másik zsebkendőmet is, az előző már teljesen átázott a vértől, és azzal próbáltam csillapítani Buda vérzését. És akkor, mintha el is állt volna. Elvettem a kendőt, alig szivárgott már a sebből valami. Benyálaztam az ujjaimat és azzal mosogattam, ami volt a seb körül.

Közben megmozdult Palkó, nagy nehezen fel is állt, és motyogni kezdett:

- Feljelentelek titeket... megtámadtatok... Tanúm van rá, a have...rom. Hol vagy... alszol? Ááá... leütöttek téged is...

- Én meg tanúsítom, hogy megtámadtad ezt a lányt, erőszakoskodtál vele a földön - jelentette ki a megmentőmmel lévő fiatal nő.

- Ő a nővérem, Eszter - szólalt meg az én bátor, délceg lovagom. - A nevem Jenei Buda.

- Én Kiskovács Kamilla vagyok. Köszönöm, hogy megvédtél...

- Nem tehettem mást, ez a szemét tiszteletlenül beszélt veled, fenyegetett téged és a földre rántott, rád is ugrott, bántani akart és bántott is. Nem tűrhettem...

Már elmúlt az ijedtségem és a félelmem is. Elpirultam...

- Ha szükséges, szívesen tanúskodom önök mellett, láttam, mi történt - mondta most egy hozzánk lépő középkorú férfi. - A fiatalember megvédte a lányt, ami önvédelemnek számít, hisz amennyiben a megtámadott nem képes maga védekezni, az önvédelmet átveheti tőle más. Ez nem illetéktelen beavatkozás, hanem bizony jogos önvédelem. Írják fel a nevemet és a címemet, egészen nyugodtan. Az ilyen állatoknak, mint ez itt, aki lányokat támad meg, bezárva lenne a helye.

- Köszönjük szépen. Remélem, nem kerül erre sor, talán elég volt neki ez - mondta Buda.

A tanúnak jelentkező úr Palkó sebeit nézegette és megnyugtatott minket.

- Szépen kapott, de ebcsont beforr. Nem lesz semmi baja tőle. Csalánba nem üt a ménkű. Kijózanodik és hazamegy. Talán el is felejti, mi történt. Tessék, itt a nevem és a címem. Ha kell, szóljanak! Viszontlátásra!

- Köszönjük szépen, Viszontlátásra! - mondtuk Budával szinte teljesen egyszerre.

- Fáj? - kérdeztem tőle és megérintettem az arcát.

- Lehet, de ez most nem számít…

- Miattam történt...

- Nem miattad! - vágta rá azonnal. - Érted... - tette hozzá egészen lágy hangsúllyal.

Meghatódtam egy kicsit... azaz nem is kicsit.

- Ez nagyon kedves gondolat...

- Az a fontos, hogy nem alakult rosszabbul.

- Hála neked - suttogtam közel hajolva hozzá, és megcsókoltam a szája szegletét. - Köszönöm még egyszer a segítséget.

- Én köszönöm - mondta zavartan, de a hangja tele volt szelídséggel, kedvességgel. - Köszönöm az ápolást, kedves... kedves Kamilla!

- Ha nem gyógyul meg, keress fel! - mondtam. - És akkor… akkor most megyek. Viszlát, szervusztok! - köszöntem el, még rámosolyogtam egyet Budára és eljöttem.

- Szia, kedves Kamilla! - kiáltott utánam Eszter.

Farkasok kedvese 34. fejezet: NEM MIATTAD! ÉRTED hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp