A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 39. fejezet: A LÁNYKÉRÉS

Zsuzsival beszélgettünk.

- Tudod, Kamillám, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyire perverz leszek. Egon tett ilyenné... de hálás vagyok érte, mert... mert jól érzem magam ettől.

- Azt elhiszem, de ne nevezd perverziónak, mert nem az. Csupán az erotika iránti minél teljesebb körű igényedről van szó.

- Ó, barátnőm, annyira jól fejezed ki magad, mintha nem is tizennyolc éves lennél, hanem negyvennyolc. Kulturáltan, komoly szakértő módjára beszélsz.

- Aranka néni, az igazgatóhelyettes az áruházban szintén ezt mondta nekem, hogy néha túl éretten fogalmazok, nem kislány módjára, mint azt tehetném, mint azt teszik mások, a többség. De ez van... mit csináljak? 

- Semmit, drágám. Szeresd Budát, most ez új lendületet is vesz, már a szexszel is gyarapodva. Szóval azt mondod, érdemes volt várni? 

- Érdemes. Tudtam, hogy ilyesmi van a háttérben, nem más, nem valami hiba.

- És várnál a következő együttlétre újabb hét-nyolc hetet?

- Azt már nem! Nem szeretnék üres időket, ha tele is tölthetjük szebbnél szebb csodákkal. Hát nincs igazam?

- Dehogy nincs...

- Mondd csak, Zsuzsi, Ferkóval milyen? 

- Ő is klassz fej, nagyon is. Amit Egonnál tanulok, előveszem Ferkónál... Mondta is már, persze csak viccesen, hogy valaki nagyon megtanított engem erre meg arra is... Én meg mondtam, persze, titokban a szexegyetemre járok. Mire ő bevallotta, nagyon felszabadult, ha velem van, és én vagyok a legelbűvölőbb nő, akit valaha is megismert.

- Vigyázz, mert lehet, annyira beléd van vagy lesz zúgva, hogy nem éli túl, ha nem leszel a felesége.

- Hát, nem is tudom... de ha így lenne, az baj lenne... Fogalmam sincs, mit fogok akkor tenni.

- A hazugság tönkretesz mindent... többnyire. Mivel Ferkót becsapod, drágám, mert hisz Egonért kezdtél Ferkóval barátkozni, vagyis mellékesen, nem lennél mellette boldog, ha úgy hozná a jövő... mindig kísértene az, ami jelenleg van, akkor persze már a múlt árnyékaként.

- Igazad lehet, sőt, igazad van. Azt hiszem, tisztázom vele, hogy én nem akarok közös jövőt, a jelennek élek, boldog vagyok vele, de nem kötöm hozzá az életemet. Vagy valami hasonlót mondok, a miheztartás végett.

- Jó ötlet. Véded vele magad, és őt is. Ha már hazudnod kell, hozd ki a korrektségből is azt, ami kihozható. És tudod még, mit mondok?

Felhúzott szemöldökkel, kérdőn figyelt rám.

- Köszönöm neked, hogy Egont istápolod, mert így nem szenvedett attól, hogy elhagytam őt. Ha szenvedett volna, az visszaütött volna rám is...

- Én meg köszönöm neked Egont, feldobja a napjaimat, nem csak a vásznon alkot nagy dolgokat, hanem a lepedővásznon is. Azt hiszem, csak úgy tudnék lemondani róla, mint ahogyan veled is történt. Ha jön egy igazi szerelem, akkor.

- Szerintem Budának köszönheted Egont... közvetett módon. Ha ő nem jön, nem hagytam volna el a festőművész urat. Azt hiszem, én révbe is értem Budával. Szeretnék naponta mellette ébredni. Szívesen venném, ha megkérné a kezemet... 

- No és Andris?

- Ne gyere most Andrissal! Addig jó, amíg el tudom felejteni őt... amíg a boldogságra figyelek, és nem róla gondolkodom...

Zsuzsa átölelt.

- Kamilla... még mindig szereted...

- Nem! - kiáltottam -, nem szeretem! - és sírva fakadtam.

Zsuzsi is sírni kezdett... együtt sírtunk egy darabig.

- Andris örökös, gyönyörű emlék - töröltem meg a szemeimet. - Van neki szerelme, nekem is van. Rendben van minden. Megvan még neki? A Csilla... Bár mindegy nekem, csak azt szeretném, ha boldog lenne. Én az vagyok, Budával az is leszek. Még sose volt ilyen kapcsolatom, mint most Budával.

- Andrist leszámítva.

- Ja... de tényleg, ez így van - mondtam egy nagy sóhajtás közepette, és így is éreztem. - De Andris a múlt, Buda a jelen, és ő nekem a jövő is.

Hallgattunk fél percet.

- Igen, Csillával van a bátyám, boldogok, úgy látom - kaptam a megkésett választ.

- Az jó.

Zsuzsi újra átölelt.

- Ha nem lennél, barátnőm, akkor nem élhetnék ilyen aktív életet - mondtam neki. - Legalábbis úgy érzem. Az, hogy mindenről beszámolhatok neked, mindent elmesélhetek, mindenben számíthatok rád, ez nagyon nagy dolog. Olyan háttér ez nekem, amit nem tudnék nélkülözni. Hatalmas kincs. 

- Akkor nem marad más hátra, minthogy boldogok maradjunk továbbra is - jelentette ki Zsuzsi.

- Így van... nincs más választásunk. Bár te választhatsz, Zsuzsám. Hogy mikor melyik sráccal bújsz ágyba.

Elnevettük magunkat. Na végre, ez már nagyon kellett, a nevetés.

- Igen, variálom az édes életet... de nem könnyű. Néha védekeznünk kell, de a te recepted alapján járunk el, vagyis... szóval tudod jól.

- Andrissal főztük ki azt, és nekem bevált azóta is.

- Igen, mondtad már, hogy vele fundáltátok ki, még akkoriban. Ha meg félni lehet, akkor óvatosabb vagyok. Ferkó hajlandó védekezni, Egonnal meg a perverz változatokat játsszuk el, ha azt kívánja az ész. De már Ferkóval is...

- Jesszus! - kaptam észbe ekkor. - Megfeledkeztem arról, hogy a naptáram nem ideális a szeretkezéshez... Éppen a ciklus közepén történt Budával az együttlétünk.

 

Elmondtam Budának is, hogy mi a helyzet. Azt válaszolta, szeret engem. Vagyis semmitől sem kell félnünk. Megnyugodtam. Az áldott állapot azonban elkerült.

Nemsokára Buda szülei meghívták az én szüleimet. Azt hiszem, kölcsönösen jó benyomást keltettek egymásban. Szóba került az eljegyzésünk is.

- De hiszen még mi ketten sem beszéltünk erről... - mondtam, mert az volt az érzésem, a szüleink elsietnek valamit.

- Jaj, kedvesem, látjuk, hogy mennyire szeretitek egymást. Ez nem csak szalmaláng - magyarázta az anyósjelöltem.

- Igen, de mi még nem is ejtettük ki ezt a szót, hogy eljegyzés... és úgy lenne jó a sorrend, hogy előbb mi ketten beszélünk erről.

- Akkor ejtsétek ki! - javasolta Apa. - Beszéljetek róla!

- Bocsánat, mindjárt jövünk -  fogott kézen Buda és kihúzott  a szobából.

- Kamillám, édes egyetlenem. Mit gondolsz a jövőről? Belefér az, hogy mi ketten mindig együtt éljünk? Mégpedig úgy, hogy mindig szeretjük is egymást?
Kissé megremegtem, megszédültem… komoly a szándéka…

- Igen, ezt szeretném.

- Ha megkérem a kezed, mi lenne a válaszod?

- Tudod jól... nem mondanék nemet. De még nem kérted meg...

- Akkor gyere, visszamegyünk a többiekhez.

Mindenki elhallgatott, amikor beléptünk. Ránk szegeződtek a tekintetek.

- Kamilla, kedvesem! - szólt hozzám Buda. - Van egy kérdésem. Leszel a feleségem? Nekem ez a vágyam. Veled élni az életet.

Most mi van? Mi történik? Megkérte a kezemet? Itt és most? Körülnéztem. Mindenki feszülten figyelt, csillogó szemekkel. Azt hiszem... ez tényleg lánykérés... feleségül akar... a szerelmem. Alig hallhatóan mondtam ki a választ.

- Igen.

Buda kivette kezét a zsebéből és az ujjamra húzott egy gyűrűt. A szülők mosolyogtak, mintha tapsoltak is volna óvatosan, Anya könnyezni kezdett. A gyűrűt bámultam az ujjamon, a többiről csak utólag szereztem tudomást. Egy másik gyűrű is a kezembe került, Buda biztatott, hogy húzzam az ujjára. Megtettem. Megcsókolt a vőlegényem, majd a szüleim elé álltunk.

- Elgyűrűztem a lányukat, mert vele szeretnék élni, és ő igent mondott.

Anyu és Buda anyukája hangosan felzokogott, Buda pedig folytatta. - Köszönöm, hogy felnevelték. Kérjük a szülői áldást...

A szüleim mindkettőnket átöleltek, megcsókoltak. Most Buda szülei elé álltunk. 

- Anya... Apa... szeressétek a menyasszonyomat... és áldást is szeretnénk.

Átöleltek és megcsókoltak minket. Mindenki sírt... Buda az arcomat simogatta, a hajamat igazgatta, majd magához húzott. Ekkor nálam is eltörött a mécses... bőgtem a meghatódottságtól, átéltem a pillanat nagyszerűségét, hisz valami óriási dolog történt velem. Menyasszony lettem. 

 

 

Farkasok kedvese 39. fejezet: A LÁNYKÉRÉS hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp