Farkasok kedvese 40. fejezet: GONDOLATOK A HŰTLENSÉG PRAKTIKUSSÁGÁRÓL
Felötlött bennem, hogy a lánykérésről tudtak a többiek, csak én nem. Anya este azt mondta erre, nem tudott róla, viszont, amikor Buda kivitt a szobából, volt egy olyan gondolata, hogy akkor tisztázzuk a jövőt. Emiatt várták annyira, mit fogunk mondani, miután visszatérünk a szobába. De az elgyűrűzés nagy meglepetés volt.
Másnap Buda elmesélte, hogy már napok óta zsebben hordta a jegygyűrűket, várva az alkalomra, hogy az ujjamra húzza. Nem tette volna meg most így, családi körben, ha nem kínálta volna ezt tálcán a helyzet, azaz, ha nem jött volna szóba ott és akkor az eljegyzés. Egy kellemes séta közben, valahol a folyóparton szerette volna megkérni a kezemet, és igenlés esetén azonnal elővenni a gyűrűket, de így is nagyon jól sikerült. S ha már a szülők jelenlétében történt meg, megtisztelte őket azzal, hogy az áldásukat is kérte, azaz kértük.
- Jó lett ez így, ugye, édes?
- Igen, nagyon szép volt... még most is elővesz a meghatódottság, a sírás kerülget, ha felidézem.... De ölelj át, kérlek!
Átölelt, megcsókoltuk egymást, és bementem az áruházba.
Tettem a dolgom, de az a tény, hogy menyasszony lettem, állandóan ott ragyogott a gondolataimban. Legszívesebben elmondtam volna mindenkinek, hogy nézzétek, eljegyzett a szerelmesem, feleségül kért, és megkaptuk ehhez a szülők beleegyezését is. Vagyis nagyon, de nagyon boldog vagyok, emberek! De nem mertem, mert dicsekvésnek tűnhet, és különben is, rám van írva ez a dolog, vagyis ott látható az ujjamon. Tessék már észrevenni!
- Te Kamilla! Mit látok? Jól látom? Karikagyűrű van az ujjadon? - kérdezte Eta néni egyre felerősödő hanggal, úgy, hogy a végére már mindenki hallhatta.
Tódultak oda a többiek, én pedig feléjük nyújtottam a kezemet, mutatva, nem rejtem el e tényt...
- Igen - válaszoltam halkan, szelíden -, tegnap ilyenkor még én sem tudtam, de délutánra már menyasszony voltam...
- Atyám! Hogy mik vannak, idesüssetek! - kiabálta egyikük, erre aztán a szomszédos osztályokról is odasereglettek a kollégák és kolléganők; megbámulni engem, aki némelyek szerint még gyerek, és máris lecsapott rá egy férfi legkomolyabb szándéka.
El kellett mesélnem, hogyan történt, mint történt. Ámuldoztak, meghatódtak, vagy csupán jóérzéssel tudomásul vették, hogy ilyen is van.
- Gratulálok, Kamilla! Sok boldogságot kívánok! - mondta Zita és megcsókolt.
Páran csatlakoztak hozzá, és a hírt, miszerint Kiskovács Kamilla a Divat osztályról eljegyzett menyasszony lett, tíz perc múlva már az egész áruházban tudták.
Buda szülei megengedték, hogy néha-néha náluk töltsem az éjszakát, vagyis Budával, de az Eszterrel közös szobájukban. Ugyanis két szobájuk volt, az egyik a szülőké, a másik a gyerekeké. Igaz, már felnőttek voltak ők is, de megszokták egymást, így megfelelt nekik a korábbi gyakorlat, a közös szoba. Most azonban, hogy kedvünkre együtt lehessünk, Eszternek át kellett menni a szülők szobájába, vagy ki a konyhába. Ez nem volt kényelmes senkinek sem.
- Nem zavarom Anyáékat tovább, és különben sem tudok igazán jót aludni a konyhai díványon - döntötte el Eszter. - Azt csináltok, amit akartok, én a fejemre húzom a takarómat és nem figyelek oda.
- Azt már nem, drága tesóm, micsoda hülyeség ez! Megszűnne az intimitás... Vissza kellene fojtani magunkba a szót... visszafogni minden megnyilvánulást... - hurrogta le Esztert észérvekkel Buda. - Te sem éreznéd jól magad, ha három méternyire tőled meghitt ölelkezés zajlana.
- Eszterke, leendő sógornőm, nyugodtan térj vissza a szobádba, nem fogunk itt szerelmeskedni többé. Legfeljebb napközben, olyankor, ha nincs senki idehaza - jelentettem be.
Így aztán elhagyva ezt a szerelmi fészket, az én szobámba helyeztük át az együttlét oltárát, természetesen Anyáék tudtával. Apa sem ellenkezett.
- Felnőtt nő a lányunk, ráadásul nem csak úgy van együtt valakivel, hanem a vőlegényével... Ő pedig a családunk tagja.
Családunk új tagja, az én legújabb, véglegességre ítélt farkasom, Jenei Farkas Buda azonban nem költözött hozzánk, csak időnként éjszakára, illetve hétvégére. De minden rendben volt az életünkkel, a magam részéről élveztem, hogy állandó és elismert kapcsolatban vagyok. Olyan kapcsolatban, amire a jövőmet építem.
Zsuzsám örült nekünk, elájult a nagyszerű fordulatra, hogy immár eljegyzett mátkapár vagyunk.
Nála az történt, hogy Ferkót sikerült féken tartania, a srác tudomásul vette, hogy kapcsolatuk nem a mély szerelemre, hanem az érzékiség könnyed játékaira épül. Boldoggá tette ez is, mert miért is ne, ha örömöket halmoztak öröm hátára egymás szeretőjeként. Egonnal is ment minden, mint a karikacsapás, de egyszer csak Zsuzsa gyanút fogott, és a gyanú beigazolódott.
- Képzeld, Kamillám! Megjött a modell, a megbeszélt ruhás pózt próbálta eltalálni, elfoglalni a műterem kanapéján, én pedig elbúcsúztam Egontól, hogy jó munkát, drágám, alkoss nagyot, és eljöttem - mesélte a barátnőm. - De csak kinyitottam az ajtót meg becsuktam, ugyanakkor ott maradtam, nem mentem el. Olyan zavarban voltam, mintha tilosban járnék... Csendben maradtam, de nem kellett sokáig így maradnom. Pár perc múlva már viháncolás, nevetgélés, sikongatás hangjai jöttek ki az előszobába. Belestem. Modell őnagysága már meztelen volt, ült a kanapén, Egon pedig előtte térdelt, feje a csaj ölében.
Zsuzsi itt elhallgatott, nagyon meg volt bántva, hogy ez megeshetett.
- És?
- Megkérdeztem, tudok-e segíteni...
- És?
- Egon nagyon meglepődött, feltápászkodott, hebegett-habogott. Azt mondta, bocs, Zsuzsika, de Eszterke annyira édesen hevert itt, hogy ez lett belőle...
- Eszterke?
- Igen, Eszterke. Jenei Eszterről van szó, leendő sógornődről, nem mondtam még?
- Nem mondtad, Zsuzsim.
- Amúgy mindegy... - legyintett egyet -, de egészen váratlanul ráébredtem az igazságra. Arra, hogy nincs jogom felháborodni... Hiszen megcsalom Egont, folyamatosan és szinte elejétől fogva.
Zsuzsi sírni kezdett. Vele sírtam én is, bár nem volt szomorú a helyzet, vagyis nem éreztem annak. Kiderült, ő sem szomorú igazán, csak egy kicsit sajnálja magát, mert ennyire azért hadd legyen önző. Tulajdonképpen azt kapta, amit megérdemelt.
- Most mi lesz?
- Nem tudom. Akkor, ott, miután ráébredtem, amire ráébredhettem, ilyesmit mondtam, hogy nem kell bocsánatot kérned, Egon, szabad ember vagy, nem esküdtél nekem hűséget. Ha megkívánod Eszterkét, a tiéd lehet, ha ő is akarja. Egy ilyen férfi akkor is értékes, ha meg kell osztozni rajta. Ezután otthagytam őket. Ez tegnap volt. Nem keresett azóta.
- Zsuzsikám, nagy voltál! Nagyvonalú, megbocsátó és önzetlen. Látszólag, vagyis ők ketten ezt így láthatták. De te meg én tudjuk, hogy csupán belátásból, józan igazságérzetből viselkedtél így. Igaz, drága barátnőm?
- Igaz... de mindezek miatt mégiscsak le vagyok törve. Mert hogyan tovább? Ferkó nem jelenthet vigaszt. Őt is becsaptam. Ha Egonnal folytatódna a kapcsolatunk, azzal együtt járna az is, hogy más nőket is lefektet ezután, mégpedig teljes nyíltsággal. Csak egy lennék neki a sok közül.
- Ez bizony tényleg így néz ki - adtam neki igazat. - De neked meg ott van Ferkó, amíg nem jön az igazi, és ha tényleg hajlandó vagy megosztozni Egonon Eszterkével, ahogy mondtad nekik... Nem boldogság, de izgalmas…
Ezután eljátszottam a gondolattal, miközben simogattam a barátnőm fejecskéjét vigasztalásképpen, hogy mi lenne, ha Ferkó és Eszter is összejönne... és mindenki megbékélne ezzel a keresztbe-kasul felállással... akkor az olyan családias dolog lenne... Ó, micsoda ronda gondolat! Elszégyelltem magam, de nagyon.
Aztán egy óriási felismerésem támadt.
- Te Zsuzsi! Egont nem csapná földhöz, ha kiderülne, megcsalod őt. Mint ahogyan téged sem vágott földhöz a tény, hogy ő megcsalt. Tudod miért?
- Na?
- Mert nem volt okod, és mert neki se lenne oka felháborodni! Ugyanis nem vagytok különbek egymástól! Te is megtetted, amit ő, és ő is csak azt kapná, amit megérdemel, hiszen ő is megtette veled. Heuréka! Heuréka! Megvan a megoldás! Arra, hogy amennyiben megcsal a szerelmesünk, ne haljunk bele, mint én haltam bele, amikor Andris megcsalt.
- Hogyan? Hogy van ez?
- Figyelj, Zsuzsikám! Ha megelőzésképpen támadsz, azaz elsőként megcsalod a párodat, akkor, ha véletlenül kiderül, ő is megcsal téged, meg fogsz tudni bocsátani neki! Hogy miért leszel megbocsátó? Mert csak azt tette ő, amit te már megtettél ellene. Nem vagy különb nála. Így aztán megbocsátasz, és meg tudod őt tartani. De én elküldtem Andrist, mert nagyon megbántott engem azzal, hogy hűtlen lett. De ha én már a hűtlensége előtt megtettem volna ezt, vagyis lefeküdtem volna valakivel, aki ezt kiérdemelte volna nálam, akkor megbocsátottam volna Andrisnak. És talán most is együtt lennénk. Érted?
- Azt hiszem, értem. De te most biztosan szégyelled magad...
- Igazad van, szégyellem. Hiszen most kezdődött a boldogságom Budával, és közben ezen elmélkedem... és Andrisról beszélgetek veled... De mondom, ez egy nagy felfedezés. Megtarthatjuk általa a kedvesünket...
- Azt mondod, Kamilla, hogy úgy tarthatjuk meg a szerelmünket, ha időben vagy idő előtt megcsaljuk, mert akkortól fogva tartozunk neki egy megbocsátással... és amikor ez időszerűvé válik, meg is tudunk bocsátani neki, és mehet tovább az élet...
- Igen. És azt érezhetjük, zsák vagyunk és foltja, nem számít, hogy mással szexelt, mert ezt megtettem én is, így aztán mi összeillők vagyunk, együtt is maradunk. Ez lehet a boldogság útja...
- Akkor, Kamillám, ha ettől nincs jobb. Ha merünk kockáztatni, és nem csaljuk meg a párunkat elsőként, védekezésképpen, hanem megelőlegezzük a hűséget, és ő sem fog megcsalni, akkor a legnagyobb nyertesek leszünk. Ez is a boldogság útja lehet. Vagy nem?
- Igen, igazad van. De a te esetedben ez a túlélés záloga, most fejtettük meg.
- Azt hiszem, egy új kapcsolatot szeretnék. Tiszta lappal... és aztán... majd meglátom vagy megérzem, melyik utat választom. Az előrevédekezést a megcsalással, vagy esetleg megelőlegezni a bizalmat a hűséggel. Azt hiszem, az érzéki játék az csak játék, de az igazi szerelem hűségre kötelez.
- Jól beszélsz, Zsuzsikám. Ilyen remek dolog az élet, hogy választhatunk. Én mint menyasszony a hűséget választom. És még egy jó hír! Még csak tizennyolc vagyok, és te is nemsokára. Azaz előttünk az élet!
