A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 41. fejezet: A MŰVÉSZET AZ MŰVÉSZET

A barátnőm szerelmi életében hamarosan kedvező fordulat állt be. Megismerkedett egy nálunk katonáskodó fővárosi sráccal, Imrével, és egymásra találtak. Ferkó tudomásul vette az új helyzetet, nem akadékoskodott. Egonhoz pedig Zsuzsi azóta nem járt, hogy Eszterke és a festő lebuktak előtte. Pesti Imre nagyon klassz srác volt már elejétől fogva, intelligens, kedves, és nagyon boldoggá tette Zsuzsit. Ekkortájt jelentkezett nálam a festőművész úr, és azt kérte, elevenítsük fel a kapcsolatunkat, mert hiányzom neki.

- Úgy érted, kedves Egon, hogy legyek a szeretőd?

- Úgy értem. Emlékezz vissza, milyen nagyon jó volt...

- Ez igaz, nagyon jó volt. De van két okom is rá, hogy ne legyek a szeretőd.

- Éspediglen?

- Az egyik, hogy eljegyzett menyasszonya vagyok a szerelmemnek.

- Nem baj, közös jövőnk úgy sem lehetne. Nekem így is jó, csak ölelhesselek néha kedvemre... és persze kedvedre. A második aktot is össze kéne hoznunk...

- Igazán? Vajon mit szólna ehhez Eszterke?

- Tudsz Eszterkéről? Ja, hát persze... Zsuzsikától... Eszter nem tudna róla, így nem is zavarná. Ez nem kizáró ok, hidd el nekem, gyönyörű Kamillám! Mi a másik okod?

- Ez a másik okom, Eszterke. De ez akkor jönne képbe igazán, ha nem lenne az első ok. Az önmagában is elég már, szóval, kedves Egon, nem leszek a szeretőd.

- Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor...

- Beképzelt alak vagy...

- Egyelek meg, te édes! - és megölelt.

Nem löktem el, hisz megértem őt, próbálkozik. De nem is hagytam, hogy ez az ölelés túllépje az öt másodpercnyi időt.

- Hülye vagy, Egon... akkora hülye vagy... és csalfa is... de kedves ember. Én eltettem a szép emlékeket, jó volt, ami volt köztünk, de vége már. Slussz-passz. 

 

Anyáékkal gyógyfürdőbe mentünk. Ott szembesültem azzal, hogy Budát megbámulják a nők. Többségében idősek fürödtek ott, de akadt néhány fiatal is. És ezek a fiatalok, nem is olyan rossz csajok, közepesnek mondhatók, elájultak az én kedvesem izmaitól, gyönyörködtek termetén, férfias, de szépséges arcán, vállára lelógó sötét haján. És úgy tűnt, nem zavarja őket, hogy Buda velem van, méregették, dumáltak róla, néha közelebb merészkedtek, hátha észreveszi őket. Volt köztük egy nyúlánk, szőke, ő többször is ki- és belibegett a medencéből illetve a medencébe, főleg, ha a lépcső közelében voltunk, hogy hát hadd lássa Buda, milyen szép példánya ő a női nemnek. Úgy mozgatta a seggét, hogy szinte már felháborodtam... Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, mit kelleted itt magad, nem veszed észre, hogy ez a remek hím már foglalt? De más megoldást találtam e problémára, ha ez annak tekinthető egyáltalán. Engem mindenesetre kissé zavart. Szóval odabújtam Budához, csókolgattam, cirógattam, és ő, ez a drága, édes vőlegény, viszonozta mindezt ott, minden álmodozó és ámuló nő figyelme közepette.

 

Eljött a tavasz. Budáéknál ebédeltünk, kissé megkésve, mert Esztert is vártuk, de ő nem jött. Marhahúsleves volt cérnametélttel, krumpli, zöldség, más szóval petrezselyem, annak a zöldje, sárgarépa és vöröshagyma is főtt benne. Utána főtt marhahús paradicsomszósszal, majd kockapaprikás csipetkével, tejfölösen. A kockapaprikás elnevezést én adtam még kislánykoromban ennek az ételnek, mert kis kockákra vágta Anya a húst. A Jenei családban is így volt szokásban. A csipetkét én készítettem frissiben, a levestésztát Klári néni, azaz a párom édesanyja, de nem akkor, hanem már korábban, csak meg lett szárítva, el lett téve. 

Épp végeztünk a levessel, amikor beállított Eszter, mégpedig Egonnal...

- Kedves mindenki, bemutatom a páromat, aki festőművész.

- Már ismerjük egymást - mosolygott Egon, amikor rám került a sor a bemutatásnál.

- Örülünk a szerencsének - mondta Lehel bácsi -, de szólhattál volna, kislányom, hogy vendéget hozol... nem úgy készültünk...

- Semmi baj, mindig bővebben főzök, Egonnak is jut az asztalnál - nyugtatta meg a ház asszonya.

Folytattuk az evést, immár Egonnal és Eszterrel együtt.

- Honnan ismered Kamillát? - kérdezte Buda két falat közben.

Eszter válaszolt helyette.

- Kamilla modellje volt Egonnak.

Megrémültem... Kivert a veríték... és félrenyeltem.

- Kucc-kucc... - mondta Klári néni. - Cigányútra ment, van ilyen. Tessék, igyál egy keveset!

Ittam.

- Köszönöm... egy kicsit csípős volt...

- Tessék, tegyél bele még tejfölt, azért van - és elém tette a tejfölös edényt.

- Igen, Kamilláról két portrét is festettem, talán tavaly meg tavalyelőtt - vette át a szót Egon. - Igaz, Kamilla? 

- Így valahogy... már nem is tudom - nyugodtam meg, és megjött a bátorságom is. - Jól sikerültek, Anya ki is tette a falra.

- Ismerem a képet, nagyon klassz - kapcsolódott hozzánk Buda. - Szóval te vagy az alkotója? Gratulálok, értesz a mesterségedhez.

- Köszönöm szépen.

- Aktot is szeretett volna festeni róla - folytatta Eszter.

De szemetek vagytok, ti ketten, ezt gondoltam abban a pillanatban és már készültem, hogy felugorjak és megfojtsam Esztert.

- Így van - vallotta be Egon -, de ő nem vállalta.

- Még szép - jelentette ki Klári néni.

- De miért? - kérdezte az apósjelöltem. - A művészet az művészet, és egy ilyen együttműködés ennek szellemében zajlik, nem keverik össze az... erotikával... 

- Én nem értek hozzá, de úgy érzem, idegenként nem állnék oda egy ilyen... akthoz modellként, csak abban az esetben, ha a festő a párom lenne. Tudomásom szerint a nagy művészek mind a saját asszonyukat festették le meztelenül - szólt a párom anyja. - Egon, mit mond erre?

- Legtöbbször igen. Nem kevés kivétel is akad, jelenleg is.

- Engem is le fog festeni meztelenül - tett bejelentést Eszter.

Csöppnyi csönd következett.

- Végül is... hiszen összetartoztok... úgy is mondhatjuk, az asszonya vagy... - gondolkodott hangosan az anyósjelöltem. - Természetes, hogy téged fest le, nem egy vadidegent. Igaz, kedves Egon?

- Kedves Klára! Én még sosem festettem le vadidegent. Legalábbis aktként nem.

- Így helyes - nyugodott meg mindenki.

- Azt mondta az öreg Kiss, ne csak együnk, igyunk is! - állt fel a ház ura és töltött a poharakba.

Ittunk, ittam én is. Be is csíptem. 

- Menjünk sétálni! - súgtam Buda fülébe.

El is mentünk. Azon gondolkodtam, bevalljam-e, hogy akt is készült rólam. Féltem, előbb-utóbb kiderül ez... Elvetettem a gondolatot. Ráérek akkor kétségbe esni, ha tényleg kiderül.

- Vigyél haza, hozzánk.

Hazamentünk.

- Aludni vágyom - mondtam egykedvűen.

Buda fektetett ágyba.

- Maradj velem... kérlek...

Mellém bújt, átölelt, megcsókolt.

- Szeretlek, Kamilla.

- Jó hír... Láss hozzá máris...

Teljesen passzív voltam e szeretkezésben, viszont végleg elszálltak a félelmeim, már ami Egont illeti. De fáradt voltam és enyhén ittas is. Jólesően süllyedtem az alvás állapota felé.  Annyit még érzékeltem, hogy a vőlegényem feloldódott a gyönyörben…

 

 

Farkasok kedvese 41. fejezet: A MŰVÉSZET AZ MŰVÉSZET hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp