Farkasok kedvese 59. fejezet: KISFIAM SZÜLETIK
Új esztendő kezdődött, én pedig a hasammal voltam elfoglalva, szeretettel vártam Danikát. A pocakom nőtt, hízni alig híztam. Nem voltak problémáim, csak lelassultam, és a végén már fáradékony is lettem.
Bementem a templomba, lekuporodtam az oltár előtt, és úgy kértem az Úristen áldását.
- Copfocska - törte meg egy szó a csendet és az áhítatot…
Kálmán volt az, polgári ruhában. Mellém telepedett és engedélyt kért, hogy megérintse a hasamat. Megengedtem. Egy ilyen kedves, régi jó barátnak természetes, hogy megengedtem.
- Kamilla, szeretem a gyermekedet. Hallottam, hogy az apjával szakítottatok. Ne vedd tolakodásnak vagy zaklatásnak, de én továbbra is... szóval... feleségül vennélek... ha te is szeretnéd.
Ránéztem, bele a tiszta arcába, a szemeibe. Ez az ember komolyan gondolja, amiket mond.
- Már nem vagyok pap. A világi életet választottam, de ide visszajárok, mert szeretek itt lenni, a templomban. Bár nagyon görbén néznek rám... csak a helynök úr nem utál...
- Téged senki sem utál, Kálmán. Én pedig most csakis anyuka akarok lenni, és eszembe sincs férjhez menni.
- Kár... nagy kár... nekem...
- Keress egy derék lányt, találni fogsz biztosan.
- De én téged szeretlek csak.
- Majd őt is megszereted.
- És nem tudom, hol keressem...
- Tudod mit? Feladunk egy társkereső hirdetést egy komoly újságban. Segítek ebben.
Meg is fogalmaztam Kálmán igényei alapján, segédkeztem a feladásban is. Egyelőre nem tudtam, hogyan alakult, mert utána sokáig nem találkoztunk.
Április első harmadában vaklárma miatt bementünk a szülészetre a szüleimmel, és már nem is engedtek haza. Danikára azonban még várni kellett pár napot. Aztán tizenkettedikén, kedd reggel hirtelen jött, és épphogy beértem a szülőszobára, már meg is született. A szülésznő rám fektette a születés gyönyörű mocskától maszatos kisfiamat, én pedig sírtam...
Rohanva érkezett az orvos, és ment minden, mint a karikacsapás. Nem is olyan sokára holt fáradtan feküdtem, mellettem az én csodálatos gyermekem a pólyában.
Jött a családom és körülvettek nagy szeretettel. Azt mondták, ilyen szépséges babát a születésem óta nem láttak. Elhittem.
Nyolc napot töltöttünk a kórházban, utána Anya javaslatára, hogy minél többet tudjon segíteni, a lányszobámba költöztem vissza. Igényeltem is ezt a segítséget, és így volt a legkönnyebb az együttműködés, hogy hazamentem.
Ez egy teljesen új élet volt. Nem csak a megszaporodott feladatok miatt, nem csupán úgy általában a mindennapokban, hanem elsősorban azért, hogy immár van valakim, aki önmagamnál is fontosabb. Ezentúl érte kell, hogy éljek, én már nem is számítok. Illetve annyiban igen, hogy a gyermekemnek egészséges, boldog anya kell, mert nélküle neki is sokkal nehezebb lenne minden. Az, hogy az édesanyám mellettem volt, rengeteget jelentett. Tulajdonképpen megtanított az anyaságra, túl azon, hogy azért ösztönösen is az voltam.
Gyermeket szoptatni csodálatos dolog, mert... mert... de ezt nem is lehet szavakkal kifejezni! Volt ugyan babaágya a kicsinek, mégpedig az, amiben én voltam baba, de sosem tettem bele menetrend szerint, hadd sírjon magában, csak akkor már, amikor nyugodtan aludt. Velem volt, ha sírt, ha éhes volt, ha bármi baja támadt... és így, ebben a testközeliségben biztosan könnyebb volt neki ezt a kinti, új világot megszokni, amibe a születése után került. Talán nem minden anyuka van ezzel így, de én örömmel mostam a pelenkákat. Viszont sok-sok segítséget kaptam Anyán kívül Teri mamától is, aki szinte újjászületett a kicsi megszületésének örömére.
Az apja is eljött úgy háromhetes korában, könny szökött a szemébe, ahogy megfogta, nézte, nekem pedig kezet csókolt.
Még le sem telt a hat hét, amikor nagyon erős vágyaim támadtak a testi szerelemre. De legyőztem a vágyaimat, és egy idő után már nem jelentkeztek.
Múltak a napok, a hetek, mentek a hónapok. Danika fejlődött, erősödött, ügyesedett, okosodott. Anya szavait nem hagytam figyelmen kívül.
- Minden pillanatot élj át teljes odaadással, fogadd örömmel és rögzítsd magadba, hogy megmaradjon! Az idő rohan, és ha nem vagy jelen mindig, ha nem veszel észre valamit, akkor azt később nem fogod tudni sem pótolni, sem visszaidézni.
Talán úgy féléves lehetett a kicsi, amikor Teri mama migrénje felerősödött. Sokat szenvedett tőle. Én akkor kipróbáltam azt, ami Danikánál mindig és megbízhatóan működött. Az én drága, édes mostohanagymamámra gondoltam, és elmondtam a varázsigéimet.
- Szeretlek, szeretlek, gyógyul, gyógyul...
Teri mamának megszűnt a migrénje!
Pistapapának urológiai baja támadt, és úgy nézett ki, műtétre lesz szükség. Többször ráhangolódtam és elmondtam, szeretlek, szeretlek, gyógyul, gyógyul... Pistapapát nem kellett megműteni!
Másokkal is megcsináltam ezt, és majdnem mindig hatottak a varázsszavaim... Egyik volt tanárnőm nagyon beteg lett. Már a legrosszabbra is felkészült a családja. Kipróbáltam, vajon tényleg képes vagyok gyógyítani, még ilyen komoly esetben is? És jobban is lett, stagnált az állapota.
Nem tudtam, képesség-e ez, vagy mi egyéb, de nem lehet véletlen. Mindenesetre csak Anyának és Zsuzsikának mondtam el, Teri mamának és Pistapapának azt mondtam, hogy sokat imádkoztam értük. A családon kívülieknek pedig egyáltalán nem mondtam el, hogy megpróbáltam beavatkozni és sikerült is. Alkoholisták esetében ez nem működött, így sajnos Ede bácsi betegségére sem tudtam hatni.
Danika első születésnapján nagy ünnepséget csináltunk. Szép idő volt, mosolygós áprilisi nap és odakint az udvarban terítettünk az ünnepi asztalra. Anyával közösen készítettük el a kisfiam első születésnapi tortáját. Még az apja is eljött, hintalovacskát hozott ajándékba. Ráültettük, de még kicsi volt hozzá.
- Jövőre már úgy lovagol, hogy csak na! - mondta János nagyapa.
Tőlem egy mackót kapott, aminek Anya örült a legjobban, ugyanis ez a mackó nagyon hasonlított az én egykori kismackómra, amit később, kamaszkoromban a kutyánk szétszedett egy óvatlan percben.
- Makkóvádi Bumi - mondta Anya emlékezve, utalva arra, én hogyan mondtam ki a mackóm nevét az elején.
- Isten éltesse a család legfiatalabb tagját, a világ legtündéribb kisgyermekét, az én unokámat! - mondta ünnepélyesen Apa. - Sokáig éltesse minden jóban és szépben, egészségben, szeretetben, mindannyiunk közös, szép örömére!
Pistapapa is mondott ehhez hasonló szépet meg János nagyapa is. Teri mama szintén, és megjegyezte azt is, hogy ő a világon a legboldogabb dédmama. Anya pedig összekönnyezte Danikát, miközben a fülébe suttogva köszöntötte őt.
Az én édes kisfiam pedig mindenkire figyelt, mindent megnézett, megfogott, a szájába is vett és olyan szépen evett, hogy előtte még sosem. Nemsokára cicit is kért ráadásként, és még további két-három hónapig volt meg ez az ősi, ösztönös, az egészség alapjait biztosító gyermeki igénye.
A születésnap után költöztünk haza az apja házába.
A nyáron Zsuzsika elvégezte az egyetemet és pedagógus lett a fővárosban. Imrével megülték az eljegyzést, de nem siettek az esküvővel. Havonta kétszer járt haza a barátnőm, és ők tartották keresztvíz alá a fiamat a párjával, de persze ez utóbbi még az előző nyáron történt.
Gábor eleinte háromhetente jött, később már csak másfél havonta. Szerette a kisfiát, szó se róla, és mindig hozott valami hasznosat neki. Ezen felül forintálisan úgy gondoskodott róla, hogy az első házrész albérleti díja lett a gyerektartás.
