A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 64. fejezet: HIHETETLEN NŐ VAGYOK

Nagyon izgultam, de ez az izgalom tele volt biztatással. Zombori Farkashoz megyek, meghívott egy italra. Zombori Farkas, az első kisfiú, akivel barátkoztam életemben, az első srác, aki nekem szerelemről beszélt és lehúzta a bugyimat. Mindez tizennyolc évvel ezelőtt történt, gyermekkoromban. És most? Mi lesz vajon most? Egy órája találkoztunk és én kész vagyok mindenre. Zombori Farkas nekem nem idegen...

- Itt vagyok, de tényleg ráérsz most? Hisz egy költözéskor annyi sok meló van - érkeztem meg hozzá.

- Ez valóban így van, sok a dolog, de nem szabad mindent egyszerre... Pihenni is kell, meg jól éreznie magát az embernek. Nem?

- De igen. Viszont szívesen segítek, ha akarod...

- Most inkább beszélgessünk, annyi sok idő után. Tizennyolc év... mennyi minden történt azóta!

- Igen, az életünk, szinte az eddigi teljes életünk. Amikor találkoztunk, még nem jártam iskolába. Az év őszén kezdtem.

- Foglalj helyet, Kamilla! Mit igyunk?

- Rád bízom, én nem szoktam inni, illetve nagyon ritkán - ültem le az egyik fotelba. 

- Én sem szoktam, szintén csak ritkán. Nem is volt itthon semmi italféle... Átszaladtam a kisboltba, hoztam egy üveg bort meg egy üveg likőrfélét is... meg pár üveg sört. Most jut eszembe! Ha mindjárt átjöttél volna, akkor esetleg nem is találsz itthon, mert a boltba mentem... És ha tíz perccel korábban érkezel, akkor meg éppen zuhanyoztam...

- Olyan kedves vagy...

Leült velem szemben a rekamiéra.

- Mert örülök neked... te pedig gyönyörű vagy...

Jaj nekem... megy minden, ahogyan szeretném...

- Köszönöm. Az ember általában teszi a dolgát, nem mindig néz ki tipp-topp módon. Most rendbe szedtem magam gyorsan, megfürödtem és jöttem, mert kíváncsi vagyok, mi minden történt azzal a kisfiúval, akivel ott a kamrában... 

Hoppá! Kimondtam... talán ő már nem is emlékszik erre... Dehogyisnem emlékszik. Látom az arcán... a szemei tüzelnek... Sínen vagyunk. 

- Te emlékszel, hogy mi történt ott a kamrában? - kérdezte egyértelmű örömmel a hangjában.

- Emlékszem. Sosem felejtettem el, és nyilván sosem fogom elfelejteni... 

- Kamilla, kedves... nekem is örök emlékem... 

Felálltam és lassan odamentem hozzá. Ő is felállt.

- Farkas... jó, hogy van mire emlékeznünk... - súgtam, miközben a mellére tettem a tenyereimet. - De ugye te is azt szeretnéd, ha ezt fokoznánk... hogy legyen mire emlékezni ezen felül is.

- Érdemes olyat tenni, amire emlékezni szép lehet - súgta, ha nem is a fülembe, de a számba már, és én lehunytam a szemeimet.

Olyan finoman ért hozzám, hogy alig hittem el. Először tényleg épphogy az ajkamhoz ért az ajka, aztán nagyon óvatosan simogatta ajkával az ajkamat. Utána a két ajka közé vette külön-külön a felső és az alsó ajkamat, majd a nyelve hegye is beszállt ebbe a csodálatos érintősdibe... Én is kidugtam a nyelvem hegyét... Micsoda játék volt ez! Elhúzta tőlem a száját, én meg szinte estem utána, és ő hagyta, hogy elérjem. Szelíden csókolóztunk. Utána megint elvette tőlem a száját, de máris adta vissza, így én belerohantam az előrenyomuló számmal az övébe... Ez picit fájt, de édesen fájt… Megharaptam, persze csak gyengéden. Visszaharapott... és akkor átmentünk vad csókokba... Nem bírtam magammal, ő sem, de ez természetes. Szakadt a ruha, letéptük egymásról, harapni volt kedvem, ahol csak értem megharaptam, ő élvezte ezt, és bár finomabban, de harapott szintén. Éreztem a férfierőt, hogy össze tudna törni, meg tudna enni, azt tehetne velem, amit csak akar és én mindent hagynék, azt is, hogy megsemmisüljek véglegesen... Csak szeressen, csak öleljen, csak tépjen szét ebben a tűzben, amibe jó lenne belehalni... Reszketve rogytunk rá a rekamiéra, és ez a drága fiú rám feküdt, a kezeire csavarta a hajamat, csókolta a számat, én meg a hátába, abba széles, izmos hátába karmoltam mind a tíz, de lehet, még több ujjammal. Közben fő fegyvere minden kézi segítség nélkül az ölembe mélyedt. Akkor már csupa egy csapzott mámor voltam ott lent... és a szívemben, aminek közelében zuhogott minden egyes férfias csapása... ott is a szédületes örömtörvények győztek. A lélek és a test harmóniájának győzelme, a szinkron teljességének valósága szakadt ránk, ahogy gyönyört szoroztunk gyönyörrel…

Boldog voltam. Mert mire képes a lélek, ha otthon van a testben? És mire képes a test, ha otthon van benne a lélek? Mindenre.

Elsírtam magam. Igaz, kissé megkésve, nem a tetőfokon, ahogy szoktam, hanem már a lecsillapodás idején. Tetőfok? Volt olyan? Csak olyan volt!

- Mi baj van, édes?

- Semmi, semmi baj. Csak sírós vagyok, ha valaki boldoggá tesz. 

Kaptam egy puszit a homlokomra azután hallgattunk. Így hevertünk egymást ölelve, egy testként, és fogalmam sem volt, mennyi ideje már. Mocorogni kezdtem. Szétválasztottuk a testrészeinket.

- Hihetetlen nő vagy, Kamilla! Csodálatos! Még egyetlen nő sem ölelt engem ilyen hévvel, ilyen odaadással, ilyen ügyesen.

- Mert férfi vagy, igazi férfi... kedves Zombori Farkas. Már a mosolyod is beindított... Ellenállhatatlan vagy, szeretni való, vérbeli farkas.

Felkeltem, válogatni kezdtem a ruháinkat, ruhafoszlányainkat... 

- Ez az inged egy darabkája, ez a kettő a melltartóm két fele, ez a trikódból egy foszlány, ha jól látom, de ez mi? Igen, ez a néhány apró kis rongy volt a bugyim...

- Eljössz máskor is?

- Szeretnéd?

- Mi az, hogy! Ha nem jössz el, megeszlek!

- És ha eljövök?

- Akkor is!

- Legyen úgy, kedves... Megfürödhetek nálad?

- Jaj, ez nem kérdés. Azt tehetsz nálam, amit akarsz.

- Farkaska! Te meg azt tehetsz velem, amit csak akarsz, ha rá tudsz venni, mint ma is...

- Reméltem is, hogy így gondolod.

Lezuhanyoztam és elbúcsúztunk egymástól.

- Köszönöm, hogy itt voltál. 

- Köszönöm, hogy itt lehettem...

Megcsókolt, megölelt és elengedett.

 

 

 

Farkasok kedvese 64. fejezet: HIHETETLEN NŐ VAGYOK hozzászólásai

Szólj hozzá

0.003 mp