A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol taps. fogn. a ny. 4. YOKO ONO SZELLEME A D. ANGYALOSI KÉPTÁRBAN

Vasárnap moziba mentünk, matinéra. Dédpapa kötötte a lelkünkre, ne hagyjuk ki a Gyöngyvirágtól lombhullásig című filmet. 1953-ban készült, tehát Anyától másfél évvel idősebb. Ő is látta gyerekkorában. Meg persze Apa is, Zsuzsi nénim is, mindenki a családban.

A kicsi Zsuzsika kivételével mi, gyerekek ott voltunk mindannyian, Hajnalka, Annácska, Lackó és én. A moziban találkoztunk nővérem barátnőjével, Ibafai Marikával, aki Katica nevű húgával és annak barátnőjével, Enikővel jött. A tegnapi kirándulótárs, Gyurika is ott volt. A nagyon látványos és érdekes természetfilm után egy csapatként  vonulgattunk a városban ide meg oda, végül  a képtárban kötöttünk ki. A teremőr néni éppen szundikált, meg is ijedt hangos megjelenésünkkor, mert Gyurika és Annácska belerúgott-botlott a folyosón egy ottfelejtett létrába, de aztán megnyugodott.
- Csak ti vagytok? - ismerte fel Lackót, az unokatesónkat, de az is lehet, csupán egy másik ismerősét vélte felfedezni benne, ugyanis Lackó nem tudta, ki ez a néni. - Nézelődjetek csak nyugodtan, gyerekek.

Az erdei témájú festményeket favorizáltuk, ami nemcsak a friss élmény hatása volt, hanem amúgy is odavoltunk a természetért. Gyurika, aki, mint említettem már, Lackónak és Annácskának osztálytársa, láthatóan nagyon kerülgette a húgomat. Ezt mi, "felnőttek" észre is vettük, és jókat mosolyogtunk a kicsiken. Enikő pedig rólam nem vette le a szemét, és minden mondatomra igennel reagált, ha kérdés volt, ha válasz, ha szimpla kis megállapítás csak, független attól, kinek is mondtam. Katicával lányos sugdolózásban voltak. Aztán Enikő nagy aktivitással a középpontba helyezte magát.

- Én a modern művészetet is szeretem, a különlegeset, a megdöbbentőt - mondta  egészen felnőtt módon. - És a létráról, amibe belerúgtatok -, mutatott Annácskára és Gyurira, - az jut eszembe, hogy John Lennon bement egy londoni galériába, ahol Yoko Ono, a japán csaj, akit később feleségül is vett, éppen rendezgette a saját tárlatát. Lennon felmászott az ott felállított létrára, aminek a tetején volt egy távcső. Belenézett, és abban egyetlen szócskát látott, hogy IGEN. Ez indította el benne azt az érzést, hogy Yoko Ono szerethető nő, mert az igenlése mennyivel pozitívabb dolog, mint az életnek, bármi jónak is a tagadása. 
- Hogy te miket tudsz! - ragadtatta magát tapsra Hajnalka, és jól csinálta az óvatossági részét, mert a néni nem ébredt fel rá.

- Encike ilyen - közölte Katica szűkszavúan.

- Amit mond, azt én is hallottam már - ezt Marika mondta.

Enikő kíváncsian nézett rám, vajon mit szólok mindehhez. Aztán, miközben mindenki visszafordult az éppen szemlélt képhez, odajött mellém, és azt kérte, hozzam be a létrát, ő meg egy papírra felírja, hogy IGEN, aztán én másszak fel a létrán és tűzzem a függönyre a cédulát.

- Miért is?

- Mert egyetértesz annak az igennek a mondanivalójával, azaz, hogy érdemes... örülni az életnek.

- Remek ötlet! - lelkesedett Katica, de a többiek se tartották ördögtől valónak a lány elképzelését.

- Ez az! Danika! Gyerünk, tedd meg ezt mindannyiunk kedvéért! - biztatott Hajnalka is.

- Na de...

- Semmi na de! - foglalt állást Marika is.

- Ez majdnem garázdaság - próbálkoztam újból elhárítani a feladatot. - Egy ilyen helyen ezt nem lehet.

- Nem ébred fel a néni, ne félj - próbált meggyőzni Enikő. - Naa... naaa, az én kedvemért...

Sárga szemei úgy kérleltek, hogy megadtam magam. Marikával behoztuk a létrát, Enikő kezében máris ott volt a papírszelet. Felvittem, és a lánytól kapott ruhacsipesszel / nahát, hogy a tizenhárom éves lányok miket hordanak magukkal / fel is erősítettem a függönyre. Sietve lemásztam és összecsuktam a létrát.

- Köszönöm - mosolygott Enikő győzedelmesen  és egy puszit nyomott az arcomra.

- Hmm… szívesen - dünnyögtem, aztán kicipeltem a létrát.

Beírtuk nevünket a vendégkönyvbe, aztán kicsit hangoskodtunk, mire a néni felriadt, így aztán el is tudtunk köszönni tőle.

- Gyertek máskor is! - szólt utánunk.

- Most hova megyünk? - kérdezte Annácska.

- Irány haza! - jelentette ki Lackó. - Kajás vagyok.

Gyurika elköszönt, Enikő pedig halkan megkérdezte, hazakísérem-e.

- Bocs, de ... már nagyon éhes vagyok... rohanunk haza ebédelni.

Nem sértődött meg, ismételten megköszönte a megköszönnivalóját, majd újabb puszit kaptam, azután belekarolt Katicába és már indultak is. Marika is utánuk.

Mi pedig megindultunk az ellenkező irányba. A két kicsi sokat  bohóckodott hazafelé, Hajnalka pedig néha rám nézett és nevetett a szeme.

- Mi van? 

- Semmi... de… minden elismerésem, hogy képes voltál a létrás akcióra. Úriemberként viselkedtél, Öcsi. Jó vagy Encinél.

Egy kicsit taszítottam rajta, mert az öcsizése új, még nem szoktam meg, de aztán a szeretetét érezve és az ebédre gondolva átöleltem őt, a húgomat a másik oldalamra vettem és vidáman mentünk haza.

- Na, milyen volt? - érdeklődött Dédpapa.

- Jól szórakoztunk, nagyon tetszett nekünk - adta közös válaszunkat Hajnalka.

- Majd a Cimborák hegyen-völgyönt is nézzétek meg, ha tehetitek!
- Meg is nézzük, amint lehet, drága Dédpapa - dörgölődzött hozzá Hajnalka, de már Annácska is ott volt, belebújt dédapánk karjaiba és úgy mondta:

- A mi levesünk van, úgy ám.

- Remek, kicsim - örült meg a család köztiszteletben álló nagy öregje. - Nagyon szeretem a paradicsomlevest.

- Mint a családban mindenki - mondta elégedetten Anna mama.

- Velünk ebédelsz, Lackó? - kérdezte Anya.

- Igen, de előbb hazaszaladok és megmondom Anyunak, hogy majd ha itt, nálatok végeztem, csak azután megyek haza ebédelni. Nálunk rizses csirke lesz.

A  "mi levesünk" utáni második fogás palacsinta volt. Hogy milyen? Túl azon, hogy istenien finom, mert másmilyent nem is tud Anya és Anna mama se, volt túrós, baracklekis, kakaós és fahéjas is, vagy ahogy a mi körünkben hívták, cimetes. 

Az angyal holtversenyben Annácska és Lackó lett, mert ők végeztek leghamarabb az ebéddel. Lackónak odahaza is kellett ebédelnie, így aztán csak félig töltötte meg a hasát, de nagy lendülettel falta be, amit evett. De bajnoknak mondhattam magam én is, miután 7 palacsintát ettem meg, Apa pedig csak hatot.

 

Délután átjöttek Zsuzsi nénimék a pici Zsuzsikával, akinek márciusban lesz a harmadik szülinapja. 

- Utána pedig ismét dolgozom - jelentette be a nénim. - Igen, visszamegyek tanítani a gimnáziumba - nézett rám.

- Hogyan? - lepődtem meg, habár tudtam, ő a szülés előtt a giminkben tanított, mégpedig földrajzot és biológiát, de a magyar szakot is elvégezte, azt is taníthatott volna, bár lehet, tanított is, csak én nem tudok róla. 

- Ahogy mondom, Danikám. Milyen vagy földrajzból?

- Ötöseim vannak csak - mondtam belső büszkeséggel, de azért szerényen.

- Az kiváló. Csak így tovább! Ki tanítja most nektek?

- Csillagó Teréz tanárnő.

- És milyen?

- Nekem nagyon tetszik...

- Mint tanárnő vagy mint nő? - kotnyeleskedett bele a párbeszédünkbe Hajnalka.

- Is-is - mondtam, aztán nagyot nevettünk ezen, de nem csak mi, hanem Zsuzsi nénink is.

- Bocsánat... szóval... szerintem nagyon jól tanít.

- Mindig is huncut gyerek voltál - mosolygott Zsuzsi néni. - A bioszt ki tanítja?

- Kakasmandikó.

- Tessék? Az egy növény...

- A tanár urat hívjuk így, mert ez a kedvenc virága, ő maga mondta, már többször is. Tudod, Zsuzsi néni, Szakmári Etelka csak szeptember közepén csatlakozott az osztályhoz, és amikor először volt biológiaórán, megütögetve a vállam, mert mögém ült le, tőlem kérdezte suttogva, hogy hívják a tanár urat. A tanár úr pedig abban a pillanatban éppen azt mondta, hogy kakasmandikó. És én akkor elneveztem a tanár urat.
- Kíváncsi leszek, engem minek neveztek el most, ti, újoncok, akik még nem ismertek. Korábban Zsuzsi néninek hívott mindenki, vagy csak tanárnőnek.
- A mostani harmadikosokat sem tanítottad még, igaz?

- Így van, Danikám, csak a negyedikesek ismernek, de talán már el is felejtettek.

- Akkor az is lehet, előbb vagy utóbb tanítasz engem is.

- Legyen úgy, én nem bánom! - mondta el véleményét Anya is. - Örökös legjobb barátnőm vagy, és még a sógornőm is, legyél hát a fiam tanárja is, én édes Zsuzsim.

Ennek örömére össze is ölelkeztek ők ketten.

   


Ahol taps. fogn. a ny. 4. YOKO ONO SZELLEME A D. ANGYALOSI KÉPTÁRBAN hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp