Ahol taps. fognak a nyírfák 37. fej. VIDÁM MATEKÓRA, FELTŰNIK NAPSUGÁR
Annácska ébresztett, egy gyors dögönyözés után tettem a dolgomat, aztán, mert Anya már elment korábban, mint szokott, csak Apának mondtam el az éjjeli gondolataimat. Azt mondta, kamasz vagyok ugyan, de a gondolkodásom érett, most már kialakult bennem a felelősségtudat is, és szembe merek nézni önmagammal. Ugyanakkor ne vigyek túlzásba semmit, mert higgyem el, a lányok sem különbek a fiúknál. Ők is önzők, csalfák, számítók… Itt jegyzem meg, hogy Anya, miután később neki is elmondtam az éjjeli megvilágosodásom lényegét, azt mondta, derék srác vagyok, amelyik lány mellett kikötök, az nagyon jól jár és boldog is lesz. Belőlem pedig még államelnök is lehet, ha már kamaszként képes vagyok a lányügyeimet majdhogynem filozófiai szinten átgondolni.
Németórán Streich János tanár úr, miután az utolsó angolos is elhagyta az osztályt, dolgozatot íratott. A többségnek jól sikerült, Karinának és Virágnak is, nekem valamiért nem. Talán azért, mert egy rossz pillanatomban még óra előtt megpróbáltam az éjjeli gondolataimat németre fordítani, és ez összezavart nagyon. Azt sem értettem, miért csináltam ezt a fölösleges fordítási próbálkozást, hiszen arra kéne összpontosítanom, hogy meggyőzzem Karinát. Arról, hogy ne legyen szünet, szeressük egymást, minden időt töltsünk együtt, és én minden óhaját teljesítem. Továbbá minden gondolatát magaménak fogom érezni, és soha nem nézek rá más lányra, ha ő úgy akarja… Ha nem akarja ezt, akkor Virágnak is felajánlom, hogy akár még a rabszolgája is leszek, csak szeressen újra. Persze jobban járnak, ha nemet mondanak, mert mire mennének velem, aki most, ebben a helyzetben úgy érzi, mindkettőjüket szereti. A szerelem nem tűri el a harmadik személyt, mondják az okosok. De mi van akkor, ha a szerelem képes a szeretet tulajdonságaival azonosulni, és többen is beleférnek. Ha annyi szerelem szorul bele egy szívbe, hogy abból többeknek is jut, mégse fogy el. Különben is én mindkét lánynak sokkal tartozom.
Kémiából feleltem, ugyanúgy ötösre, mint legutóbb. Nem tudom, hogyan csináltam, de a tanár úr megjegyezte, hogy sokat fejlődtem a tavasszal. Már nem pikkel rám, Anya pedig örülni fog, mert ő megjósolta mindezt. A jó jegyek és a pikkelés elmaradásának összefüggését előre látta.
Tornaórán meglepődtünk / én nem annyira /, hogy nem Boldog Zoltán tanítja már, hanem egy új fickó, talán még innen a negyvenen, név szerint Hegedűs Lóránt. Szidi bácsikája.
- Boldog tanár úr másik iskolában folytatja - mondta az igazgató úr. - Hegedűs tanár úr pedig egy másikból érkezett. Ismerem őt, vele is jól jártok, ezt garantálom. Jó munkát, fiatalok!
- Ócseny szpászívá! - mondta Robi és még szalutált is hozzá.
- Akkor most mutassa meg valaki, mit is tudtok -, kérte az új tanár. - Talán te, aki szalutáltál az imént.
Robi megizzadt a nagy bemutatóban, de amúgy élvezte is, mert a kiröhögés mellett néha meg is tapsoltuk a produkcióit.
Alvómadár tanár úr Azáleának udvarolt egész fizikaórán, aztán meglepődött, hogy elszaladt az idő, de ígérte, legközelebb ettől /a semmitől/ nagyobb anyagot veszünk át.
Ezután Hercegnő engedélyével és Rózsa néninek is bejelentve ezt elszaladtam a hivatalba Anyához.
- Mi baj van, Danikám?
- Semmi baj, Anya. Csak szerettem volna kezet csókolni neked… csak úgy…
Megcsókoltam a kezét, és már futottam is vissza az iskolába. Még hallottam, ahogy Anyát megkérdezi valaki.
- Egy ifjú hódolója, kedves Kamilla?
- Nem, kedves Benedek, ő a fiam.
- Nem téved, kedves Kamilla?
- Nem, kedves Benedek, a családommal kapcsolatban perfekt vagyok.
- Ez igen! Hihetetlen, hogy ilyen is van. Kezet csókol az anyjának… gratulálok!
Az iskolakapuban találtam egy matematikakönyvet, rajta a név: Patak László.
Amikor visszaértem, természetesen már folyt a matekóra. Laci padjára dobtam az elhagyott könyvét, megkönnyebbülten köszönte meg.
- Patak, maga egyszer elhagyja a saját fejét is - jegyezte meg a tanárnő, majd azt mondta, a matematika egy nemzetközi nyelv, érdemes érteni hozzá, mert ezen kívül csak a művészetekről lehet elmondani ugyanezt.
Ki hitte volna, hogy Malmos Peti nagyon figyeli a tanárnő minden szavát, de ez történt, kiderült a megjegyzéséből.
- Dani, dani, de milyen dani? Nem egyéb, mint elmon-dani… hogy ugyanezt… csak a művészetekről lehet…
- Mit mond, Malmos?
- Hogy a matematika az egy nemzetközi nyelv.
- És?
- És érdemes érteni hozzá.
- Igen. Ezt mondtam az előbb én is.
- Hát ez az!
A tanárnő arca elkomorult.
- Szórakozik velem?
- Én azt nem merném megtenni… tanárnő kérem…
- Üljön le, ne zavarja az órát.
Peti leült, de fojtogatta a nevetés, és nem csak őt.
- Mit nevet, Malmos? - érdeklődött a tanárnő, ámbár türelmesen, mert máskor ilyen esetben már a plafonon lenne, és kiosztott volna néhány egyest is.
- Azon nevetek… - nevette el magát Peti -, hogy nekem minden nyelv eléggé nehéz…
Ekkor már a fél osztály nevetett, persze visszafogottan.
- De különösképpen - folytatta a humoránál lévő osztálytársunk -, a matematika, amibe bele is törik a nyelvem… és… és a fogam is… nem beszélve a bicskámról…
Dőltünk a nevetéstől, de mit nevetés, mámoros vidámságfesztivál volt ez, hasunkat fogtuk, a könnyeink csorogtak… De már hang sem jött ki a torkunkon, amikor Rózsa néni, nem szándékosan, csupán nyelvbotlásból, de egy tökéletes poénnal múlta felül az eddigieket.
- Üljön le, Majmos…
Alig kaptunk levegőt, néhányan sikítottak vidám kínjukban… A tanárnő is észrevette, Malmos helyett Majmost mondott, ő is felvisított egy pillanatra, majd nevetni kezdett, de nagyon, egyre jobban, utána leállította magát és törölgetni kezdte a könnyeit. Az ablakhoz lépett, kinyitotta, mondván, kell a friss levegő… A társaság továbbra is nevetett, most már azon, hogy mindenki nevet, még Rózsa néni is.
Rövid kopogás után Tetanusz úr, az igazgató rántotta fel az ajtót és nézte a felállni képtelen, még mindig röhögő társaságot. Rózsa néni ekkor, átérezve a dolog folyamatosan komikus voltát, nyerített egy rövidet, majd az ablakot becsukta, de utána azonnal kinyitotta megint.
- Mi van az ablakkal, kolléganő? És mi ez itt, humorfesztivál, vagy ki nevet a végént játszottak és mindenki győzött?
- Kedves igazgató úr - próbálta komolyra fordítani a szót a mi tanárnőnk, aki éppen ezekben a percekben vált cinkosunkká és ezzel belopta magát a szívünkbe, amit néhány hete még el se tudtunk volna képzelni -, a mai órán az aktuális tanagyagon felül a matematikának, mint elsősorban gyakorlati tudománynak az emberi kedélyállapotra tett hatásaival foglalkozunk. És sikerült közösen bebizonyítanunk, hogy az említett hatás nagyon is létezik, egészségmegőrző szerepe pedig, fogalmazzunk úgy, ha már matematikáról van szó, hogy számottevő…
- Értem. Akkor csak szórakozzanak… illetve dolgozzanak tovább.
Távozásakor már felállt az osztály, mert közben visszanyerte eme képességét, de aztán még igencsak kuncogtunk néhány sorozatot. Amikor beállt a csend, én úgy éreztem, valami jár a tanárnőnek, ami a szívéig elér, és az igazgatónak adott rögtönzött válasza is szép teljesítmény volt, az is érdemes egy megjegyzésre.
- Szép volt, Rózsa néni, köszönjük!
Judit kezdett el tapsolni, aztán mindenki csatlakozott ehhez.
- Köszönöm, gyerekek - mondta meghatottan, mert nagyon is átérezte, hogy az előbb valami komoly dolog történt. Nem más, mint hogy végre a szeretetünkbe fogadtuk őt.
- Kinyithatom a többi ablakot is? - kérdezte Tina.
- Természetesen. Elvégre tavasz van. Ha gondoljátok, az órából hátralévő időt is eltölthetitek kint az udvarban.
- A másik órán mit csinálunk? - érdeklődött Peti.
- Majmos, maga ne kíváncsiskodjon! - szólt oda Robi.
- Majmos, maga hazamehet, ma így is sokat teljesített! - kapcsolódott Peti új nevének ízlelgetéséhez Dénes.
- Majmos, döntse el maga, mi legyen! - szólt padtársa, Béregi Pista.
- Malmos, maga mit tanácsol? - mosolygott a tanárnő.
- Elavult változata ez a nevének, a Majmos lett beiktatva ezen az órán - jegyezte meg Klaudia. - Nekem tetszik. Nagyon is tetszik…
Nálam pedig, aki valamilyen szinten már ismertem Klaudiát, azonnal beugrott valami. Klaudia komolyan gondolja! Azt, hogy tetszik neki Peti. Nem a Majmos név, hanem maga Peti, a fiú, aki akár szerethető is. Most fedezte fel magának.
- Átérezve a felelősséget, amivel meghozom a döntést a második matematikaóra sorsáról, kijelenthetem, hogy az említett óra megtartható, akár még úgy is, hogy matematikával töltjük ki. De az sem áll messze tőlem, hogy javaslatot tegyek arra, hogy elmaradjon. De mivel elkötelezett híve vagyok a demokráciának, habár még mindig nem tudom, mit is jelent, szóval többségi döntésre bocsátanám…
- Éljen Majmos! - lelkesedett Dénes, Pista és Robi.
- Én elengedlek benneteket, ha menni akartok - mondta Rózsa néni. - Legközelebb viszont a matematikával foglalkozunk.
- Köszönjük, ez az érvényes döntés - tett pontot a dolgok végére Judit.
Szedelőzködni kezdtünk, összecsomagoltunk. Rózsa néni állt még vagy fél percet és figyelte a tevékenységünket, aztán elköszönt.
- Viszontlátásra.
Mi pedig mindannyian, kivétel nélkül kimondtuk e búcsúzó szót, és komolyan is gondoltuk.
Virágot egy idősebb macsó várta, holott még egy óránk lett volna, ha nem marad el, de ez a fickó már ilyen korán itt ődöngött az iskola előtt. Militarista göncben volt, de láthatóan sportos és élettel teli egyén, aki Virágot pehelyként kapta fel a levegőbe.
- Jaj, Dani, ne csináld, le fogsz ejteni!
- Ne félj semmitől, drága kicsi kincsem, te gyereklányka, legszebb teremtés a világon! - ömlött a szájából a szó, és úgy ölelgette a lányt, mint aki őrülten rajong érte.
Virág felém nézett, aztán belekarolt a bátyjába, hiszen csakis ő lehetett ez a nem is ellenszenves alak, aki a húga hátizsákját felakasztotta a nyakába, mintha csak valami könnyű kis sál lenne és nem egy degeszre tömött nagy tarisznya.
- Elém jöttél, régebben soha nem látott testvérem?
- Ki más elé, falatnyi gyermek, egyetlen húgocskám. És tudod, én is itt jártam az elsőt valaha régen, pont akkoriban, amikor megszülettél. Ezért voltam itt már most, pedig azt mondtad, egy bő félórával később végzel, gondoltam, addig emlékezem az egykori időkre. Menjünk haza, vagy tudod mit, meghívlak egy ebédre, melyik a legjobb étterem? Oda megyünk, nem máshova!
Néztem őket, a boldog testvérpárt, az idegenlégióban szolgált kemény férfit, és a lányt, a kedves, szépséges Virágot, akit szerettem nagyon. Azután Karinára gondoltam, akit szeretek nagyon, akivel két napja még minden rendben volt, de már elvesztettem, legalábbis egyelőre, habár valószínűbb, hogy végleg.
Otthon Dédpapa volt nagy izgalomban, mert nem is olyan rég itt jártak a cserkészmozgalomtól, vezetők és kiscserkészek egyaránt, és megkérték őt, Dédpapát, hogy meséljen a régi cserkészéletről, és ehhez meghívták őt egy találkozóra, ahol hasonló idős emberek, egykori cserkészek többen is lesznek. Anyának elmondtam, Zoltán helyett ma már új tesitanár tartotta az órát, akit Hegedűs Lórántnak hívnak. Nagyot nevetett valami régi gyerekkori emlékén, amihez köze volt ennek a Lórinak. Ezután elindultam Márkóhoz, mert ma nem jött suliba, megtudni, miért nem. A Kolostorkerten mentem keresztül, mert útba esett, de Márkót éppen ott találtam a Gólyafészek alatt. Előttem ért oda biciklivel a nagymamája azzal a hírrel, hogy édesapját most, miután Márkó eljött hazulról, bevitték a kórházba. Édesanyja vele ment, és jó lenne, ha Márkó is bemenne. Ekkor tudtam meg, Márkó azért nem jött suliba, mert az apja már hajnalban is rosszul volt, orvost kellett hívni hozzá, később azonban jobban lett.
- Kapóra jöttél, Dani! - mondta a barátom. - Edit néhány perc múlva itt lesz, de nekem el kell most mennem. Kérlek, maradj itt, várd meg, és mondd el neki, mi történt, így én máris rohanhatok be a kórházba apámhoz. Megteszed?
- Megteszem, számíthatsz rám. Siess, és kívánom, hogy édesapád minél előbb meggyógyuljon.
Márkóék elmentek, én pedig maradtam egy váratlan és új feladattal, hogy Márkót helyettesítsem a randevúján. Mármint, hogy elmondjam a lánynak, a mai randi elmarad.
Két perc múlva közeledett egy csaj, de nem Edit volt, mert Editet láttam már, ő szőke, ez pedig egy vörös hajú, talán vékonyabb és magasabb lány. Viszont felém néz, engem figyel, és közben még jobbra és balra is fordul, nézelődik, mintha keresne valakit. Nézte közben az óráját is, aztán öt órakor egyenesen odajött hozzám.
- Bocs, én Márkót keresem, de azt hiszem, nem te vagy Márkó… viszont csak te vagy itt, ezen a helyen, ahol Márkónak kellene várnia Editet…
- Tényleg nem Márkó vagyok, hanem a barátja. Ő kért meg, hogy várjam meg itt Editet, mert neki el kellett mennie, az apját hirtelen bevitték a kórházba, így ő is odament. De te ki vagy?
- Napsugár vagyok. Edit kért meg rá, mert neki valami közbejött, tehát én Edit helyett jöttem…
- Én meg Dani vagyok és Márkó helyet jöttem…
Kezet fogtunk, egymásra mosolyogtunk, aztán feloldódott minden feszültségem, és azt javasoltam ennek a szép, vörös hajú lánynak, hogy ismerkedjünk meg egymással, ha már ilyen furcsa körülmények között találkoztunk. Benne volt, így aztán elkezdtünk sétálgatni a kertben, párszor le is ültünk egy-egy padra, és másfél órát töltöttünk el együtt. Nem is akármilyen másfél órát, hanem nagyon kellemeset, mert ez a lány nem csupán szép volt, hanem okos is, kedves is, barátságos is, és láttam rajta, élvezi a társaságomat. Én is élveztem az övét, be kell vallanom.
- A nevedet akár ki is találhattam volna… Napsugár…
- Igen? Hogy találtad volna ki? Miből?
- Abból, hogy… szóval… ugyanúgy ragyogsz, mint a napsugár… - és lehajtottam a fejem, nem mertem ránézni, csak egy picivel később tettem ezt meg. Ekkor ő is rám nézett, mosolygott, aztán nem szólt egyikünk sem, végül megkérdeztem tőle, ugye találkozunk még?
- Ha szeretnéd, vagyis ha te is szeretnéd… válaszolta megfelelően kiválasztott idejű, talán hat-nyolc másodpercnyi beszédszünet elmúltával.
- Viszontlátásra, Napsugár!
- Viszontlátásra, Dani!
Nem ez volt a mai első viszontlátásra köszönésem. És mindkettő szívet emelő, főleg ez az utóbbi. Ez a nyúlánk, karcsú, vékony lány, akinek vörös a haja és Napsugárnak hívják, olyan hatást tett rám, hogy minden félelmem és bánatom elmúlott. Helyette minden idegszálammal a nap felé fordulok, hogy rám találjon, elérjen a napsugár. Mert napsugár nélkül nem lehet élni, én pedig mostantól ezt a lányt akarom látni, hallani és érezni minden nap, akit Napsugárnak neveztek el a szülei, és ennél ráillőbb nevet nem is adhattak volna neki. Szép nap ez a mai, de nem a halálra, ahogyan az öreg indián mondta a Kis nagy ember című filmben, hanem az életre, és én élni akarok, és élni is fogok! Uff!
