Ahol taps. fognak a nyírfák 8. fej. SAJÁT ÉLETEM FŐSZEREPLŐJEKÉNT
- Úgy látszik, nagyon benned van ez a kérdés, ez a csaj, ez az Enikő - mondták a barátaim reggel, miközben mentünk a suliba. Hajnalka és Katica lemaradt kissé, ezért nyugodtan beszélhettünk erről, miután elmeséltem Ákoséknak az álmomat.
Azt álmodtam, hogy találkoztunk, és Enci elpanaszolta, az anyja eltiltotta tőlem. De azért ugye nem hagyjuk magunkat, és mert nincsenek erős eszközeink a harcra, a titkolózást választjuk. Találkozunk, de úgy, hogy senki se vegye észre. Aztán később majd meglátjuk. De kellünk egymásnak, mert milyen szép is a világ, amikor van kire várni, van kit átölelni, van kit megcsókolni, van kivel összebújni. És nagyon öleltük, szorítottuk egymást ebben a boldog elhatározásban.
- Kijelenthetjük, hogy becsajoztál - állapította meg Márkó.
- Ezt a kifejezést még nem is hallottam - vallotta be Tomi. - De jól hangzik, biztosan túléli a fiatalságunkat ez a meghatározás.
Ákos rákérdezett.
- És mit fogsz tenni, Dani?
- Azt hiszem, ha találkozunk, és ő is akarja, akkor ezt a titokban szerelmet választom. Merthogy, és ez fontos dolog, szóval... az életemnek főszereplője szeretnék lenni, nem csak amolyan epizodista.
- Ez már beszéd! - veregette meg a vállam Tomi.
- Számíthatsz ránk - mondta Márkó.
- De számíthatsz arra is, hogy csalódást okozol a szüleidnek, és még kellemetlen botrány is összejöhet ebből - figyelmeztetett a legjobb barátom.
- Tudom, de vállalni akarom. Képzeljétek, olyan kis törékeny ez a lány, és a szemei sárgák... még nem is láttam ilyet.
Németünk volt, mi maradtunk a tanteremben, az angolosok átmentek egy másikba. Streich János tanította németet. Ő az idősebb tanárok közül való volt. Mint a bioszos Kakasmandikó, Zoltán Zoltán, aki kémiát tanított, aztán a diri szintén, de ide sorolhatom az informatikatanárt, Vitéz Barnabást is a maga negyvenöt évével. Ami nem több Grácia néni évszámainál, de rajta, a grófnőn ez nem látszott, olyan volt, mint egy fiatal nő.
Jaj, és tegnap megrohantak osztályfői óra után, hogy ki is ez a Pestiné, ez a Zsuzsanna hercegnő, honnan is ismerjük egymást már tizenöt éve.
- Csak nem a nővéred? - ötlötte ki Robi. - Nekem, ha ilyen nővérem lenne, hát...
- Hülye vagy! - alkotott erről véleményt Éva és még két lány.
- Miért? Mert ha ilyen nővérem lenne, nagyon tisztelném? Ez inkább derék dolog lenne tőlem, vagy nem? Csak nem hagytátok befejezni előbb a mondatot.
Be kellett őket avatnom, hát elmondtam, Hercegnő az apám húga.
- Akkor te leszel a kedvence... - mondta Endre.
- Hercegnő nagyon korrekt, láttam rajta - védte meg őt Etelka, és ebben csatlakozott hozzá még pár lány.
- És hány éves? - kérdezték egyszerre ketten is.
- Kérdezzétek meg tőle magától! - javasoltam Petinek és Lacinak.
Német után kémia volt Zoltán Zoltánnal, majd testnevelés Boldog Zoltánnal, aki a huszonhat évével a legfiatalabb tanár itt, hisz Csillagó Teréz már egy évvel idősebb tőle. Ezt követte a fizikaóra Alvómadárral, meg két matek is. Lábaközi Rózsa öt egyest osztott ki, ostobának nevezte Szakmári Ferit és Fűrész Jóskát, ez utóbbi talán jogos is, és rosszízű megjegyzést tett Berzi Melinda szoknyahosszára, vagyis inkább annak rövidségére. Nahát, hogy van még ilyen pedagógígágágus a XX. század utolsó évtizedében. Nagy ünnepként éltük meg, amikor kicsöngettek és a vasorrú bába elhúzta a csíkot.
Hazafelé baktattunkban észrevettem, hogy a suliban hagytam a tornacuccomat.
- Ne várjatok meg! - mondtam a barátaimnak, és visszamentem érte.
Kifelé jöttömben a kapuban megszólított egy helyes szőke csaj.
- Itt vannak még az 1. bések?
- Már csak én.
- Wolf Dánielt kerestem volna.
- Akkor megtaláltad, mert én vagyok!
- Te?
- Én hát - s mert nagyon csodálkozott, hozzátettem. - Csak tudom, hogy ki vagyok.
- De hiszen nem vagy kopasz, nincs feltűnően nagy és horgas orrod, és a szódásüveg vastagságú szemüveget se látom rajtad.
Megdöbbentem egy pillanatra, aztán jókedvű lettem, mert itt valami remek tréfa van a háttérben, bár azt fájlalom, hogy egy kicsit az én káromra találtatott ki.
- Kit tisztelhetek önben, gyönyörű hölgyem? - kérdeztem bátran.
- Szidi vagyok, és azért kerestem Danit, vagyis téged, ha tényleg te vagy az...
- Biztosíthatlak, hogy én vagyok én.
- Szeretném megköszönni az irattárcámat és a pénzemet személyesen is.
- Szóval te vagy Hegedűs Szidónia?
- Tetőtől talpig.
- És honnan vetted a szódásüveget meg a kopaszságomat meg a sasorromat?
- A lány, akivel elküldted, ő mondta ezt rólad.
- Klaudia?
- Úgy mutatkozott be, igen. Kérdeztem, ki ez a Dani, milyen ez a Dani, és ekkor mondta el mindezeket... hogy szódásüvegből van a szemüveglencséd.
Mákoszkalász, ezt nem úszod meg szárazon! Ezt számon fogom kérni rajtad, határoztam el.
- Nem mondott igazat! Most láthatod te is, nem vagyok se kopasz, se sasorrú, se szemüveges.
- Azt látom... elnézést kérek.
- Nem te tehetsz róla, ő űzött veled tréfát, de inkább velem.
- Szóval... köszönöm szépen, hogy eljuttattad hozzám, amit elvesztettem.
- Szerintem természetes, hogy nem dobtam a kukába. Miért is tettem volna?
- Köszönöm.
- Merre mész?
- A buszállomásra.
- Elkísérhetlek?
- Ha van kedved...
- Akkor gyerünk!
És elkísértem őt a buszhoz, közben beszélgettünk, és ugyan már az első pillanatban is tetszett Szidónia, mielőtt felszállt a buszra és elköszöntünk egymástól, akkor már még jobban.
- Találkozzunk megint! - kiáltottam utána.
Visszamosolygott rám és bólintott a szép fejével.
Valami derűs megkönnyebbüléssel, valamiféle vidám, új energiával indultam haza akkor, amikor már a sarkon túlra kanyarodott a busz, de tudtam, Szidi egészen addig integet nekem úgy, ahogy az előbb elkezdte. Igen. Mert a kis kezével integetni kezdett a busz indulásakor, és én is integettem, mert annyira jó volt, hogy integetünk egymásnak. És olyan jókedvű lettem, hogy köszöntem néhány teljesen vadidegennek, akik jöttek velem szemben, és ezt a lányt Szidóniának hívják, micsoda különleges név, micsoda szőke haj, és micsoda mosolya van… Szidi. Szidike. Vajon hogyan is becézzem? Szidi, így mutatkozott be. Találkozni fogunk, és ez olyan széppé teszi a dolgokat.
Útközben, egy bizonyos helyen Enikő toppant elém. Várt rám.
- Anya megtiltotta, hogy veled járjak.
- Hallottam róla, megkereste az enyémet és azt mondta neki, az ő lánya nagyon fiatal ehhez.
- Most mi lesz?
- Semmi. Nem járunk, mert... csak titokban lehetne, és nem tudnánk megoldani. Kiderülne és az nagy botrány... Nézd, ha akarunk egymástól valamit, majd valamikor, akkor... kitaláljuk, hogy mi legyen. De eddig, e pár nap alatt, bár jólesett ez az egész, nem történt más, csak kóstolgattuk az édes izgalmat, amit jelent az együttjárás... te is tudod... hogy csak ennyi volt... Igaz?
- Na és a csók? Az mi volt?
- A csók az csók volt, jó volt, szép volt, együttjárásnál van csók is, így természetes. Nekem is jó volt, hidd el... Enci... ne, ne... ne sírjál, nincs miért... tapasztaltabbak lettünk, ez a dolgok rendje. És nem is ismersz, nem is szerethetsz igazán... szerelemre vágysz, sikerre a fiúknál... talán én is így vagyok ezzel. Anyukád pedig lehet, más fiút elfogad, ha mondjuk az illető szintén tizenhárom éves, mint te... Tőle nem fog félteni, tőlem meg féltett... azt hiszem.
- Értem - sóhajtott Enikő, aztán még mondani akart valamit, de végül is nem tette, hanem búsan elballagott.
Ennyit arról, hogy aznap hogyan lettem főszereplője a saját életemnek.
