A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 14. fejezet: HAZAKÍSÉREM LILLÁT

Annabella levele izgalommal töltött el, mert micsoda érdekes dolog az, hogy nem ismeri az apját, és most nyomozni kezd utána. Elmondtam Anyának, ő megígérte, hogy amennyire telik tőle, segít, de azt tudjam, hogy magáncélra nem szabadna beletekinteni a nyilvántartásba, viszont emberileg megérti a kis levelezőtársam helyzetét, tehát utánanéz ennek a Tombori Ferencnek.
Mielőtt elrohantam volna az iskolába, pontosabban Szidi elé a buszhoz, egy kedves mondattal megvigasztaltam a nővéremet, bár nem is szorult vigaszra, és különben is, elég önfejű ahhoz, hogy csak a saját véleménye számítson neki.
- Azért bevallom neked, hogy a körülrajzolt száddal is helyes voltál… és bár jogos az óvatosság dezodor-ügyben is, azért nem biztos, hogy mindenkivel végezni tud ez a nagy vegyszerdömping. Tudod, a Wolf-vér, az nagy dolog, majd megvéd minket… Kérdezd csak meg Laci papát.
Megölelt és adott egy nagy puszit, én pedig rohantam a dolgomra.
Mivel elég korán érkeztem, még kifelé ment Szidi busza, felugrottam rá és visszafelé jövetben megleptem őt, amikor felszállt. Persze nem puszival vagy ilyesmivel törtem rá, hanem az ülés mellé álltam, és simogatni kezdtem a haját. Felkapta a fejét és ijedten nézett rám, de mindjárt meg is nyugodott.
- Megleptél…
Két megálló után már tele volt a busz, főleg diákokkal, így aztán odaadta egyik kezét, amit én az enyémbe tettem és csak fogtam, fogtam és fogtam egészen a leszállásig. Elkísértem a sulijáig, és az utolsó pillanatig együtt maradtunk. Emiatt el is késtem, már elkezdődött a nyelvtanóra, amikor az osztályba léptem.
- Elnézést kérek, de… elkéstem.
- Igaz - mondta Hercegnő -, viszont nem maradtál le semmiről.

- Sajnos hiába határoztam el magam a húsmentes étkezésre, nem tudom megvalósítani - panaszkodott Tomi az első szünetben. - Ugyanis otthon hallani sem akarnak erről. Azt egyem, amit ők, jó volt ez régen is, legyen jó most is, ezt mondta az anyám.
- Akkor én meg sem próbálkozom ezzel - mondtam szomorúan, de inkább csak közömbösen, mert Szidi nagyon feldobja a hangulatomat, ez a legfontosabb most nekem, és minden más csak utána jön.
- Az a helyzet, hogy nem elég elhatározni valamit, a megvalósítás sikerét a körülmények is meghatározzák - bölcselt Tomi. - Annyiban tudok csak változtatni a táplálkozásomon, és meggyőződéssel mondom, előnyére, hogy a nyerset helyezem előtérbe, mert azt meg tudom oldani. Nyers tojást, mint azt az egyik legértékesebb táplálékot, amiben minden anyag megvan, ami csak kell, azt bevezetem mostantól, és kihegyezem magam a gyümölcsökre. A főtt ételhez pedig mindig fogok nyerset enni, mégpedig salátát, zöldségféléket. Ez is már előrelépés a régi táplálkozásomhoz képest.
- Igen, ez is valami. Ezt a nyers tojás dolgot lehet, én is megpróbálom. Bár a rántottát szeretem.
- A tojást szidják amiatt, hogy túl sok benne a koleszterin. Ez igaz, de ez a veszély csak a sült és főtt tojás esetében áll fenn, mert a hő megsemmisíti a jó koleszterint, de a károsat, azt nem. Viszont a nyersben koleszterinegyensúly van, így nem okozhat gondot. És tudod-e, Dani, hogy a zöldségekben lévő vitamin a hő hatására akár a harmincad részére is csökkenhet? Képzeld el, megeszel egy almát, ami persze gyümölcs és nem zöldség, de szintén ez a helyzet, és nyersz vele harminc egységnyi vitamint meg ásványi sót… ha ezt sült almaként eszed meg, akkor csupán egy egységnyi jut beléd, és az sem biztos, hogy felszívódik. Mert ahhoz a beépítő enzimekre lenne szükség, amik szintén elpusztulnak már a harmincöt fokos hőtől is. És van még seregnyi efféle igazság.
- Nagyon kitanultad te most mindezt - mondtam elismeréssel a barátomnak. - De ahogy mondtad valamelyik nap, harmincévesen sem lesz késő áttérnem… igaz?
- Jobb előbb, mint később, de jobb később, mint soha.
Ebben maradtunk.
Németórán villogtam, tornaórán pedig észrevettem, hogy Boldog Zoltán többször is rám néz, illetve aktivitásra ösztönöz vagy kényszerít. Nafene, persze ez nem is nekem szól, hanem annak, hogy a nővéremhez fűzik őt gyengéd, de irreális érzelmek. Úgy értem az irreálist, hogy nincs esélye az ipsének. Matekóra elején táncpróbára elkérték Melindát, aki ma már jött suliba, és Violát.
- Természetesen, hát hogyne, menjenek csak, hisz erre való a matematikaóra… - zúgolódott Lábaközi tanárnő. - Mikor máskor, ha nem ilyenkor kell táncpróbát tartani. - Wolf Dániel, hozd ki a füzetedet!
Kivittem, megnézte, aztán csak annyit mondott a házimra, hogy szép.
Énekórán Páternoszterina, azaz Nosztori Erika tanárnő minden bevezető nélkül felkért, hogy énekeljek valamit.
- Na de… mit?
- Szabadon választhatsz.
- Kis kece lányom - javasolta Robi.
- Hazám, hazám, te mindenem - ajánlotta Laci.
- A szájúz nyerusí legyen! - ezt Peti mondta.
- Valami szép, szerelmeset - kérte Klaudia, és ötletét több lány azonnal támogatta.
Én közben választottam, mindjárt el is nevettem magam, de aztán nagy komolyan elénekeltem az Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé kezdetű kisiskolás dalt. Hatalmas sikerem volt, úgy röhögött mindenki, hogy csak na. Amikor lenyugodott a hangulat, a tanárnő azt mondta, hogy nem is volt ez rossz. Ezután Tinát énekeltette meg és meg volt vele elégedve.
- Tina, ugye jössz az énekkarba? Gyere, mert szükség van rád. Dani, te is jöhetnél… nem vagy tökéletes, de szerintem csak gyakorolni kéne és menne jól.
- Nem érzem úgy, hogy alkalmas lennék…
- Egyél sok nyers tojást! - javasolta a tanárnő. - Az hasznodra lenne, tisztább lenne a hangod.
Tomival összenéztünk. Látod, a nyers tojás mindenre jó, ez volt Tomi mosolyában.
- Még gondolkodom rajta - adtam választ.
- Dani, délután négykor találkozzunk itt a sulikapuban, megyünk Döncihez. Oké? - mondták a látogatós lányok, és én igent mondtam, mert legalább ezen is túlleszünk.

Hiába mentem a buszhoz tanítás után, úgy látszik, Szidi előbb végzett, és ahelyett, hogy meglepetésként elém jött volna, hazament már.
Elmentem Sanyi bácsihoz, elmeséltem Tomi vegetáriánusságát, és Sanyi bácsi megerősítette a Tomi által olvasottak igazát.
- A szomszédban az öreg, ő is ért ehhez, és nézd csak meg őt, éppen fenn van a barackfán, metszi, milyen friss és egészséges, teljes életet él, fizikailag is aktív. Na, ő is vegetáriánus meg nyersételt fogyasztó, még a csalánt is nyersen eszi, meg olyasmiket is, amiket az úgynevezett normális ember hülyeségnek tart. Persze egész életében sportolt is, még ma is szán rá naponta húsz percet egy kis könnyű gimnasztikára meg hasonlókra. Mit gondolsz, hány éves?
- Szerintem valamivel fiatalabb, mint a dédpapám. Kábé öt évvel.
- Hány éves a dédpapád?
- Nyolcvan.
- Az öreg Mátyás viszont kilencvenhárom. Na, mit szólsz?
- Ezt nem hittem volna! De tényleg - lepődtem meg. - Akkor az a százhúsz év nem is hülyeség?
- De nem ám.

Otthon bekaptam az ebédet, és máris indulnom kellett beteglátogatóba.
A három lány már várt, és húsz perc múlva ott voltunk a beteg osztályfőnk kórházi ágya mellett. Narancsot hoztak a lányok meg csokis parányt, mert az öreg azt nagyon szerette. Megörült, hogy meglátogattuk őt, hogy az osztálya nem felejtette el, pedig már új osztályfőnöke van. Jólesett hallania, hogy aggódott érte mindenki, és őszintén kívánjuk neki a mielőbbi felépülést, gyógyulást. Judit volt a szószóló, én annyit mondtam, nem is tudtam igazán, mit beszélek, hogy a történelmet továbbra is szeretni fogja, aki eddig is szerette, mint például én, és aki meg nem szereti, azzal majd megszerettetjük… vagy valami hasonlót dadogtam el. Ez meghatotta dr. Hubay Ödön tanár urat, aki intett, hajoljak közelebb, és akkor azt mondta, hogy igaz, van ez a társadalmi változás, de ez nem jelenti azt, hogy a szocializmus rossz lenne, csupán azt, hogy egyelőre a háttérbe kényszerül.
- Tudod, fiam, a nemzetközi tőke összefogott, mert mindent magának akar, és ezért tartunk most itt, ahol. Befektettek a jövőbe, pénzt adtak az amerikaiaknak a csillagháborús kiadásaikra, ezt a fegyverkezési versenyt nem bírta emez az oldal… Így történt… Félő, hogy a szegénység és a bűnözés
szaporodni fog, mint teszi azt másfél év óta, és csak reménykedhetünk, hogy a kapitalizmusnak is lehet emberi arca.


Amikor kijöttünk a kórházból, odaadtam az ajándék rám eső forintmennyiségét Juditnak, aztán siettem volna haza.
- Lillát hazakísérhetnéd - szólított fel Klaudia. - Épp elment a busza.
Klaudiából már elegem van. Ő maga nyomult rám egy ideig, most pedig mást akar a nyakamba varrni? Mi ebben az élvezete? Átfutott az agyamon, ha most kikérem magamnak ezt a dumát, azt, hogy Klaudia szervezzen nekem programot, akkor jót röhögnek rajtam. Mármint az a kettő. Mert Lilla annyira kis szerény és szelíd, hogy ő e pillanatban is már zavarban van. Inkább hazakísérem, mert ha nem tenném, neki lenne bántó és kellemetlen, azt pedig nem szeretném.
- Természetesen hazakísérem őt, amúgy is hiányzik még pár kilométerem. A mai napon, kivétel volt a tesióra, eléggé lusta voltam. Gyere, Lilla, menjünk.
- Utána gyere vissza ide, mi megvárunk, és akkor minket is hazakísérhetsz! - kiáltott Klaudia, miután elindultunk Lillával.
- Én nem kértem őt erre, hogy szóljon… haza tudok menni egyedül is. Vagy megvárhatom a következő buszt.
- Szívesen hazakísérlek, Lilla, ne érezd magad zavarban Klaudia miatt. Tudod, ő meg én, vagyis van köztünk egy kis meg nem értés, és ilyen húzásokkal próbál engem zavarba ejteni, idegesíteni. Különben is, osztálytársak vagyunk, miért is ne kísérhetnélek téged haza, hisz ez nem esik nehezemre, és így hamarabb vagy otthon, mert nem kell várnod a buszra. Szóval… nem rossz ez így, legalább beszélgetünk egy kicsit.
Megnyugodott, de azért nemigen tudta, mi is történik most. Először Dönci báról beszélgettünk.
- Dönci bá nem ért egyet a politikai változásokkal, szerinte a társadalmi tulajdonon alapuló rendszer igazságosabb, mint a magántulajdonra épülő rendszer, most is ezt a nézetét erősítette meg nekem. Igaza is van, de valami nagyon hiányzik a közös tulajdonnál. Az, hogy senkiben sincs tulajdonosi szemlélet, így nincs, aki vigyázna arra, ami van, és ezért a javak ebek harmincadjára kerülnek. Ez végzetes volt nálunk is - magyaráztam Lillának. - A nagyapáim mondták ezt.
- Érdekes, köszönöm, hogy elmondtad.
- Gyula papa szerint a kapitalista társadalmat is lehet olyanná tenni, talán, hogy számítson az emberi méltóság, és ne szolgaként kelljen élni, mint egykor, a világháború előtti kapitalizmusban. Ebben a jelenben és jövőben bízzunk most, ezerkilencszázkilencvenkettőben.        
Ezután az új osztályfőről váltottunk szót, aki Lilla szerint is nagyon kedves és aranyos teremtés. A végére egészen felengedett a zártságából. Elmondta, hogy olvasni szeret, szertornára járt pár évet, meg népi táncolt szintén éveken át. Népzenét hallgat tanulás előtt és részben közben is, de mire egészen belemélyed a tananyagba, akkorra már lejár az adott népzenei hanglemeze, de a tanulnivaló is hamarosan a fejében lesz.
- Hát… szia, és jó éjszakát neked - mondtam a kapujuk előtt.
- Köszönöm, hogy elkísértél. Rendes vagy nagyon. A buszom - nézett karórájára a lámpaoszlop alá lépve -, az most indul bentről. Jó éjszakát, Dani!

Otthon Anya elmondta, mit tudott meg.
- Találtam Tombori Ferencet hármat is, kettő valahol északon, ők hetven és ötvenévesek, egyet meg a nyugati határnál, ő harmincnégy éves. Tombari Ferenc szintén akad kettő, mégpedig a fővárosban, egyik még gyerek, a másik pedig harminckét éves. És van egy Tambori Ferenc Frigyes, de idősebb, mint Annabella apja. Tambari nincsen. Ennyi… Sajnálom, hogy nem találtam meg Tombori F. Ferencet.

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 14. fejezet: HAZAKÍSÉREM LILLÁT hozzászólásai

Szólj hozzá

0.015 mp