A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 18. fej. A TOMBORI- REJTÉLY MEGFEJTÉSE

A március már esős volt, bár inkább csak a Dunántúlon, de ebből kapott valamennyit a Duna bal partján Dunaangyalos is. Az Alföld viszont továbbra is nélkülözte a csapadékot.
Megünnepeltük Anya és Apa tízéves házassági évfordulóját, valamint azt is, hogy huszonkét éve szerettek egymásba. Ajándékul mi egy majdnem poszter méretű, egészen új közös fotónkat adtuk.
Dédpapa szerint bármikor kitörhet a harc Boszniában, és ez nagyon nem jó. Valóban a legszörnyűbb dolog a háború, Horvátországban már jó ideje folyt, de én valahogy nem féltem, hogy minket is elér, különben pedig Virág töltötte ki a gondolataim kilencven százalékát. De inkább többet. Vele töltöttem a legszebb órákat, amikor csak tudtunk, találkoztunk és örültünk egymásnak. Az osztályban tudomásul vették a szerelmünket, még Klaudia és Tina sem mondott semmit, csak éppenséggel innentől fogva már biztosak lehettek benne, a velem kapcsolatos titkos és félig titkos elképzeléseik messzebb kerültek a valóságtól, mint valaha is voltak. A közben hamar meggyógyult Lilla pedig, aki Virág padtársa, nagyon aranyos volt, mert egyik pillanatban odajött hozzánk, és boldog kapcsolatot kívánt nekünk. Virág használt parfümöt, Eternity a neve. Igen kellemes illat. Mindenesetre most már nem voltam annyira ellene az ilyesminek, persze csak a mértékletességet fogadtam el. Nőnapon egy pici csokor ibolyával köszöntöttem Virágot, otthon szedtem, a kertben. Az otthoni hölgyeket egy közös, nagy csokor bolti virággal és egy-egy szelet csokival. Az osztályban is közös csokrot adtunk mi, fiúk a lányoknak, és persze Hercegnő is kapott, ez utóbbit kis vita után Pusztai Dávid adta át. A lányokét Márkó.
Annácska verset mondott a Petőfi-szobornál az ünnepen, büszke voltam rá. Az iskola kispályás focibajnokságán osztályunk megnyerte a csoportmérkőzéseit, utána legyőzte a 4.d-t is,
végül aztán az elődöntőben nagy csatában, de vesztettünk. A bronzért való meccsen szintén kikaptunk, de nem baj. Amúgy végig nagyon jók voltunk, a lányaink felértek a fiúkkal, és nőiességük demonstrálásával nagy zavarokat keltettek az ellenfél soraiban, ennek is köszönhettük az eredményes szereplést.
Rábaközi tanárnővel javult az osztály kapcsolata, és ezzel párhuzamosan javultak a matekjegyek is.
Fűrész Jóska tényleg kimaradt, de egészen váratlanul jött egy új lány, akit Hajnal Karinának hívtak. Eredetileg is dunaangyalosi, de évekig másik városban élt. A srácok egy része máris rárajtolt Karinára, hátha megtörténik az a titkon remélt csoda, hogy a lány azonnal beleszeret valamelyikükbe. Merthogy, és ez érthető, én is aláírom, akkor teljesebb lesz az élet. Az ikrek pedig azonnal össze is barátkoztak vele, talán azért, mert ez az új csaj is szeplős volt.
- Danikám, az egész testén vannak szeplők? Csak azért tőled kérdem, mert neked szokásod a lányöltözőben nézelődni - vigyorgott Peti.
- Dani mostanában nem ér rá más csajokat megnézni, amióta a szalagavatón felavatták egymást Virággal - jegyezte meg Judit.
A három barátom természetesen nagyon kíváncsi volt mindenre, ami a Virággal való hirtelen és nagy erővel jött szerelmemet illeti, és én megosztottam velük az örömömet, jólesett elmesélni a csodát, amit nap mint nap átéltem. Hajnalka, aki szintén szépen összeszerelmesedett Tiborral, nagyon örült az én boldogságomnak is. Én is az övének. Anyáék pedig azt mondták, amikor úgy gondolom, hozzam el bemutatni Virágot.
Sanyi bá átkísért minket, négyünket a kilencvenhárom éves Mátyás bácsihoz, kicsit beszélgettünk vele, azaz inkább csak ő beszélt. Meggyőződtünk róla, hogy ez az ember tényleg nem öreg, hiába a kilencvenhárom év, és ettől Tomiban felerősödött a gondolat, hogy a többségtől eltérően kell élni, az hozhatja magával a matuzsálemi lehetőségeket. Matyi bácsi szerint elsősorban az életmód eredménye a magas életkor, és csak kis hányadában számít a genetikai adottság. Azt is mondta, az öröklött genetikai állományunk is változik életünk során, de ezt senki sem tudja még, csak ő egyedül. Tehát tenni kell a dolgokért, akkor válnak valóra leginkább. Mátyás bának volt véleménye az élet más dolgairól is, ami közül a legkülönösebb a keresztelésről szólt. Anyához fordultam ebben a dologban.
- Az öreg Matyi bá azt mondja, a keresztelés azért van, azért találták ki valamikor, hogy a bűnnel születő újszülöttet, mert minden gyerek bűnnel születik, megszabadítsa a bűn mocskától, és így lehetősége legyen a tiszta életre. Mert keresztvíz nélkül bűnös marad. Mármint az egyház szerint, mert ő, Matyi bá ezt förtelmes baromságnak tartja, felháborítónak, hogy az ártatlan gyermeket a bűntől kell megszabadítani… Hiszen, ha valakik tiszták, akkor a ma született bárányokon túl a ma született gyermekek azok, és akik megkeresztelik a kicsiket, azok ezt a fentebbi, bődületes ostobaságot ismerik el.
Anya erre azt felelte, nem tudja, mi volt az eredeti elképzelés, lehetséges, az, amit ez a Mátyás bácsi mond, de abban igaza van biztosan, hogy az újszülöttek valóban nem gonosztevők, ilyen okból nincs szükségük semmiféle szertartásra. Anya felfogása szerint arról van inkább szó, hogy egy bizonyos értékrenden, mégpedig vállalható értékrenden alapuló életvitelt, életfelfogást, és hitet követő és vállaló emberek közösségébe e jelképes lépéssel fogadják be a kicsiket. Persze e jelképes lépés hiányában sem lesznek rosszabbak a kicsik, és még Isten előtt sem válnak mostohává. Isten előtt akkor sem mostoha az ember, akkor sem tisztátalan, ha nem vallásos, mert más a vallásosság és más az, ha az ember ismer istent, s mindenféle közvetítő nélkül éli meg a vele való kapcsolatot. De aki nem ismer istent, azaz nem ismeri Istent, ugyanúgy lehet tiszta lelkű, tökéletesen jó ember, ha olyan a szíve, olyanok az érzései, és a cselekedetei is.
- Még valamit a keresztelésről. Egy regényben olvastam a következőt - tette hozzá Anya. - Az anyaméh vize az igazi keresztvíz, a fattyak fattyát is szentesíti. Azt hiszem, Hervé Bazin francia író csodálatos gondolata ez.
Elfogadtam és megértettem Anya véleményét, és nem is folytattam tovább a témát, pedig Mátyás bá mondott keményebbet is. Hogy mit? Azt, hogy a vallás és a vallásos emberek nagy többsége kétségbe vonja, bűnnek tartja a nem vallásos eszméken kívüli szeretet létezését. Talán azért gondolják ezt, mert számukra ismeretlen a saját belső igényből fakadó jóság, szeretet, így ezt nem feltételezik másokról se. Nyilván ők, a vallásosságon kívül más értéket el nem ismerők nem is eléggé érdeklődők, nincs bennük tudásvágy, nem akarják, nem próbálják keresni és megtalálni a megoldásokat és válaszokat, inkább, mert ez a legkényelmesebb, elfogadják az egykor szentnek nyilvánított, bebetonozott legendák, dogmák, diktátumok alapján meghatározott igazságot, és ezt a szeretet vonatkozásában is vallják, hiszik. Azt is mondta Mátyás bá, hogy ez mostantól megint, sőt, még inkább várható, és talán túlzó gondolat és ne legyen neki igaza, de az sem kizárt, hogy újra eljutunk, azaz visszazüllünk a máglyán való ártatlan emberek megégetéséig, mert olyan idők szele fújdogál.
Én nagyon remélem, nem így lesz, és azt is, a mai kor embereit és a következő nemzedékeket sem
lehet már butítani és megfélemlíteni, felvilágosultságuk ezt a visszalépést nem fogja tűrni, nem fogja megengedni.


Annabella nagyon sajnálta, hogy Anya nem talált rá az apjára a nyilvántartóban, de azért továbbra is reménykedett, hátha lesz valami új információ vele  kapcsolatban, és talán segít a véletlen is. Az édesanyja barátnőjét faggatva végül is a pontos nevét nem, de azt megtudta, a nyáron lesz tizenhárom éve, hogy elköltözött Budapestről, és nem máshová, mint Dunaangyalosba. Ez új lendületet adott Annabella reményeinek, mert szerinte ez nem lehet véletlen, hogy éppen Dunaangyalosba...

Anya azt mondta, az új adattal nem lettünk okosabbak, nagy csoda kellene ahhoz, hogy lépni lehessen az ügyben. Ennek ellenére egy kolléganőjével utánanézetett, de ilyen néven soha senki nem jelentkezett be ebbe a városba.
Átmentem Zombi bához kakasnézőbe, kotlósa jól belecsípett a kezembe, vérzett is. Miközben elővette a kötszert, hiába mondtam, ebcsont beforr, felesleges lekezelni, leragasztani, belül egyfolytában Annabella dolgán törtem a fejem. Észre is vette.
- Min gondolkodsz olyan nagyon, Dani?
Elmondtam, hogy a levelezőpartnerem keresi az apját, és nem találja, semmiféle nyilvántartásban nem szerepel. Pedig én szeretnék segíteni neki, mert belegondolok, milyen lehet az, hogy nem ismerni a saját apánkat.

 

- Érdekes helyzet, és izgalmas is, ha keresni kezdte. Legyen szerencséje és találja meg! - mondta. - Eszel velem tojásrántottát?
- Köszönöm, kérek.
Magamban pedig mondogatni kezdtem a neveket… Tombori, Tombari, Tambari, Tambori, Tombori… Miért nem inkább Zombori? Zombori, Tombori… akár lehetne Zombori is… mert mit is írt Annabella? Hogy az anyja írása nehezen olvasható… keveri a betűket, nem tudni, milyen betűt írt le… Egy zé betűt lehet annyira elkapkodni, hogy tének látszik… Nem? De!  Akkor a Tombori lehet Zombori is… És a Ferenc? Zombi bá Farkas, az a másik meg Ferenc. Tombori F. Ferenc. És ha az az F.., az Farkast jelent? Zombi bának is lehet még egy neve, s ha az a Ferenc lenne, már alakulna a dolog…És Zombi bá is valamikor, amikor kicsi voltam, akkor költözött a fővárosból Dunaangyalosba… Ez kezd izgalmas lenni! Jaj, de mégsem! Hülyeség, csak elkapott az izgalom. Annabella apja április elsején született, Zombi bát pedig október végén szoktam köszönteni a szülinapján, néha iszom is vele egy kicsikét…
- Október végén leszel harminckilenc éves, igaz?

- Miért, koccintani lenne kedved?
- Ja, igen, lenne kedvem.
- Ha akarod, most is koccinthatunk egyet, nem kell a születésnapomra várni, bár már nincs is messze az április.
- Április? - kaptam fel a fejem, és nagyot dobbant a szívem. - Október, nem? Akkor szoktalak köszönteni…
- Igen, de október végén a névnapom van, Farkas. Április elsején születtem.
- Április elsején? Ez biztos?
- Csak tudom - nevette el magát. - Micsoda kérdés…

-  Neked csak egy utóneved van? - tettem fel a következő izgalmas kérdést, közben majd’ kiugrott a szívem. - Mert ismerek pár embert, akiknek kettő. Itt vannak Jeneiék, náluk néhány családtag két nevet is kapott. A kiscsaj, akivel egy picit jártunk…
- Miért nem többet? Miért csak picit? 
- Mert jött egy másik, és az többet jelentett nekem - mondtam gyorsan, mert nagy volt bennem az izgalom, hogy talán Zombi bá…

- Te aztán tudsz élni - mosolygott vidáman.
- Szóval, őt Jenei Enikő Emmának hívják, s mint megtudtam, az apját Jenei Farkas Budának, az öregapját Jenei Farkas Lehelnek…
- Milyen gyakori név a Farkas, nem is gondoltam volna. Neked is van másik neved, Danikám?

- Nekem nincs. És neked, Zombi bá?
- Nekem van. Mindig csak a Farkast szoktam használni, a Ferencet sose, csak azt is megkaptam annak idején. Zombori Farkas Ferenc a legteljesebb nevem.

Uramatyám! Akkor… akkor…
- Emlékszel, amikor valamikor régen betévedtem az udvarodba, és alig tudtam levenni a szemem a kakasaidról? - hoztam elő az utolsó igazolandó láncszemhez tartozó kérdést. - Közben Anyát az utcán hagytam, és megijedt, hogy elvesztem.
- Nagyon jól emlékszem. Egyszer csak ott álltál a baromfiudvar kerítése előtt, és nézted a kakasokat, tyúkokat. Honnan került ide ez a kiskrapek? Aztán láttam, a kapu tárva-nyitva, nyilván besétáltál rajta. Felvettelek, egy picit vártam, hátha valaki bejön utánad, de nem… Akkor kivittelek a kapuba, anyád éppen jött nagy ijedtséggel, mert eltűntél mellőle, de aztán nagyon megkönnyebbült. És képzeld, nyilván anyud is elmesélte már, akkor felismertem őt… hogy ő Kamilla, az a kislány, aki itt lakott a közelben valamikor régen, és egyszer pár napon át együtt játszottunk. Ugyanis e ház valamikor a nagyapám testvérének volt a háza, nála voltam akkor pár napig. Végül én örököltem meg, és mindjárt ide is költöztem.

- Én nem is tudom, hány éves lehettem akkor. Kettő? Három?
- Pontosan megmondom, hogy ezerkilencszázhetvenkilencben jöttem ide, valamikor a nyáron… na nézd már… mégsem emlékszem a pontos dátumra.

Diadalordítást szerettem volna megengedni magamnak, felüvölteni, hogy igeeeen! Ez az! Hetvenkilencben volt ez, és Annabella apja is hetvenkilencben költözött ide. Most már biztos vagyok a dolgomban, Zombori Farkas az apja az én kedves, messzi, levelezős barátnőmnek, Csalit Annabellának!  És most… most már nincs más hátra, mint összehozni őket…


 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 18. fej. A TOMBORI- REJTÉLY MEGFEJTÉSE hozzászólásai

Szólj hozzá

0.012 mp