Ahol tapsolni fognak a nyírfák 19. fejezet: FELÉBRED A FÉLTÉKENYSÉG
Nem tudtam aludni éjszaka, csak ezen az egy dolgon gondolkodtam. És bizonytalanná is váltam. Talán mindez nem elég, mert mi van, ha mégsem… Az sem kizárt, hogy az Anya által talált Tomborik közül volt valamelyiknek rokona, akit Tombori F. Ferencnek hívtak, ugyanakkor született, de elírták a dátumot, ide is költözött, csak nincs ennek nyoma, nem jelentkezett be, aztán disszidált vagy hasonló, és most ezért nincs a népességi adatok nyilvántartásában. Igaz, ez esetben nagyon különlegesnek számítana az, hogy Zombi bá adataival ennyire klappolnak az eltűnt apa adatai. Anya megtette, amit tehetett, most nekem kell feltennem az i-re a pontot. Lehetek olyan merész, hogy ezt a kilencvenkilenc százalékot száznak vegyem? Végül elnyomott a fáradtság, és reggel elaludtam volna, ha a húgom fel nem ébreszt. Aznap nem ment suliba, de továbbalvás helyett inkább körülöttem sürgött-forgott.
- Csinálok neked reggelit és uzsonnát is. Akarod?
- Igen, Kismacsek. Köszönöm szépen.
- Ha itt lenne a Csalitkád, neki is készítenék - csacsogta kedvesen.
S ekkor megvilágosodtam! Csalit! Ez a kulcsszó! Ha Zombi bának volt Csalit nevű barátnője, akkor az már teljes bizonyíték. Mert ennyi egybeesést nem lehet máshogyan értékelni, csak telitalálatként. Ezt kell kiderítenem!
Hajnalkát köszöntötte a család a hó vége felé névnapján, az unokatestvérünket, a kicsi Zsuzsikát pedig születésnapján. Mindannyian egyszerre, mert mi ilyen család vagyunk. A gimiben is volt névnapi rövid köszöntés, az új lánynak, Karinának, illetve Klaudiának szólt. Egyebekben nem történtek nagy dolgok, néhányan már április elsejére készültek, amikor is fordított nap lesz, és a diákok irányítják az órát, a tanerő pedig a padban fog ülni.
- Most sajnálhatja csak igazán Fűrész Jóska, hogy kimaradt, mert a legelső órán feleltethetné Lába… vagyis Rábaközi tanárnőt - jegyezte meg Peti. - De majd én megteszem helyette.
- Nagyon izgatott vagy valamiért - látta meg állapotomat Virág. - Mi a baj?
- Semmi, nincs semmi baj, csak nyomozok valami után, és ez most nagyon izgalmassá vált.
- Elárulod nekem?
- Nem olyan egyszerű ügy, bonyolult még elmesélni is.
- De hiszen én kérlek rá - dorombolta.
- Később elmondom - ígértem meg.
- Hát, ha titkolódzol előttem… akkor szomorú vagyok…
- Ne csináld, kicsim, inkább máris mondom. Figyelj! - fogadtam szót, mert nem akartam törést a kapcsolatunkban egy semmiség miatt.
- Van még nyolc perc a szünetből, mondjad! - biztatott győzedelmeskedve.
- Van egy lány, akinek nevelőapja van, a vér szerintit nem is ismeri. Úgy néz ki, megtaláltam.
- A lányt?
- Az apját.
- Hogyhogy? Neked kellett keresned?
- Nem kellett, illetve megkért rá, hogy nézzek utána a népesség-nyilvántartásban… vagyis nem én, hanem Anya.
- De ki ez a lány? Rokonod, szomszédod?
- Izé… ismerősöm. Levelezőtársam. Annabellának hívják.
- Még nem is mondtad ezt, neked ilyened is van?
- Igen, már két éve levelezünk.
- Két éve? Az már komoly dolog… Nekem csak te vagy…
- Jaj, kicsim… ne csacsiskodj… csak messzi levelezőtársam, így barátom is persze, de sosem beszéltünk, írtunk egymásnak úgy, mintha… fiú és lány dolgot keresnénk… Még sosem találkoztunk!
- És ő is így gondolja ezt? Nem akar veled találkozni?
- Nem, persze, hogy nem… - mondtam zavartan, és
nagyon rossz érzéseim lettek… hiszen ez hazugság.
- Elpirultál - mondta Virág és kétségbeesetten nézett rám.
- Nincs köztünk semmi… csak barátok vagyunk - próbáltam megnyugtatni őt. - Igaz, idejön a jövő hónapban osztálykirándulásra, és nyáron is jön, vízi táborba… de nem miattam, nem a kedvemért jön.
- Dani, most nagyon félek… mi van kettőtök között?
Olyan elkeseredetten nézett rám, hogy elfacsarodott a szívem, és én is félni kezdtem. Csak nem gondolja, hogy én mással is?
- Kicsim, nincs köztünk más, csak barátság. Te vagy a szerelmem, és nem is kell nekem senki más. Csak te. Kérlek…
- Dani, szeretném elhinni, de félek nagyon… Ti fiúk, olyan könnyen veszitek a dolgokat…
- Higgy nekem, kicsim!
- Szeretnék hinni, mondom… de olyan kapós vagy… azt beszélik, februárban több csajjal is jártál… és nézz csak oda, Klaudia is úgy néz rád, felfal a szemével…
- Kicsim, drága Gyöngyös Virág, te vagy a kedvesem, veled járok, téged akarlak csak. - mondtam tele félelemmel.
- Tényleg többel is jártál februárban? Mondd, hogy nem igaz! Én elhiszem.
- Enikővel volt egy kis flörtöm… - vallottam be, de hát az csak nem bűn… - és Szidivel is egy rövid ideig.
- Klaudia azt mesélte, jártatok, átkaroltad az erdőben, a válladra tette a fejét és boldogok voltatok. Igaz ez?
- Nem igaz, így nem igaz… Kirándultunk, ő egy kicsit nyomult rám, pedig már tisztáztam vele, hogy részemről nincs semmi… Ez amolyan sulis izé… szimpátia, nincs benne semmi, mindenki tetszik valakinek, mindenkinek tetszik valaki, megy a dumálás, viccelődés, a téma örök és érdekes, az ilyesminek nagyobb a füstje, mint a lángja. És ráadásul ez egyoldalú, csak ő szimpatizál velem, én ezt nem is viszonzom.
- S mit szólnál ahhoz, ha én is ugyanígy flörtölgetnék Dáviddal vagy Pistával vagy akárkivel, aki szimpatikus… osztályflört, ahogy mondtad… Csak poénkodás, játék. Neked nem fájna? Nem esne rosszul? Mert tudod, mostanában észrevesznek az osztálytársaim is, meg az osztályon kívüliek is… mintha jobb és szebb lennék, mint voltam a télen… Én meg nem veszem a lapot, és utálatosan reagálok rá, amikor szólnak egy kedveset nekem… és úgy érzem, bunkó vagyok. Én téged szeretlek, annyira jó volt eddig… És az a hirtelenség, ahogyan a szalagavatón összejöttünk… - mondta el hangjában némi fájdalommal, amúgy némi durcássággal is.
Átöleltem, de máris el kellett engednem, mert közben becsöngettek. Ákos kérdőn nézett rám, de csak megvontam a vállam. Nem tudtam figyelni az órákra, nagyon féltem, hogy ezzel a semmiséggel megakadt a csoda, a folyamat csodája, ahogy Virággal összeszerelmesedtünk. Féltékenykedik… pedig nincs rá oka. Milyen hülye helyzetek vannak! Jön Annabella, hát persze, hogy jön, nem ő találta ki, hanem az osztálya, hogy ide kiránduljanak. A vízi tábort se én javasoltam neki… S ha arra gondolok, eredményes lett, lesz a nyomozásom az apját illetően, akkor ennek örömét nem oszthatom meg Virággal, hanem éppenséggel az ő érzései ellenében fogok örülni. És még ez is! Ez mi? Mi a fene ez? Jobbra, előre nézek, és látom az ajtó felőli padsor számomra érthetetlen eseményét, hogy Kis Karesz és Kovács Zsolt nagy műgonddal éppen az előttük ülő Virág haját fonják be… ő pedig hagyja…
- Nyugi van - szorította meg a karom Ákos, Tomi pedig hátrafordult és együttérzőn nézett rám.
- Mi van Wolffal, Fischer? Mi az a fontos? - kérdezte Streich tanár úr.
- Semmi, semmi, csak a nyaka fáj - improvizált helyette egy választ Márkó.
- Zlatics, akkor folytassa a szöveget!
Szerencsére Márkó folytatni tudta, így a tanár megnyugodott. Közben Virág hátrafordult, a szemembe nézett, majd visszafordulás közben megrázta a haját, és a csak épphogy összetekert hajfonatok máris szétestek teljesen. És utána megint visszanézett rám, mintha azt kérdezné, na, Danikám, milyen érzésed van ettől, hogy a srácok a hajammal játszanak? Pedig ez csak tanórai diákcsíny.
Aznap nem beszéltünk többet, és én hülye, ahelyett, hogy tanítás után vele tartottam volna, képzelt és valós sértettségemet és fájdalmamat hurcolva sajnáltam magam és úgy baktattam hazafelé. Ákosék jöttek velem, de egészen másról beszélgettek. Márkó egyetlen mondatára figyeltem csak fel, ami szerint Karesz és Zsolt együtt indultak el a sulitól Virággal. Hát akkor csak menjenek együtt.
Otthon sem találtam a helyem, egyszerűen fájt, hogy Virág a féltékenységen felül még udvaroltat is magának másokkal… Pedig én szeretem őt igazán, nem az két elfuserált fodrászizé…
Úgy éreztem, megőrülök holnapig, amikor is majd beszélni fogok Virággal, megmondom, nagyon szeretem és belehalok, ha mással is jár… Ezt fogom mondani, mert ez az igazság. Ez erőt adott, és átmentem Zombi bához nyomozni.
- Zombi bá, elegem van a nőkből - mondtam bevezetésképp.
- Hogyhogy? Mi történt?
- Féltékenység. Jött a szerelem, olyan frankó volt minden, most meg kitalálta, hogy nekem más csajom is van, és én könnyedén veszem őket, gyakran váltogatom, meg ilyenek…
- Hát, ilyen az élet, ilyenek a nők. Beviszik az embert a málnásba, aztán meg…
- Málnásba. Az is megtörtént velem… volt egy lány, Málnásnak hívták. Málnás Pannika.
- Te pedig jó medve módjára bemálnáztál, igaz?
- Valahogy úgy. Aztán volt egy másik, aki meg bevitt a csalitosba. Dettó rosszul jártam vele.
- Csalitosba? Így még nem hallottam ezt mondani, de jó így is. Nekem, Danikám, többek között volt egy Csalit nevű csajom is, az Annamária, ő bevitt a málnásba is meg a csalitosba is.
Hurrá! Győztem! Zombi bá Csalit Annabella apja, ez most már biztos!
- Nagyon klassz nő volt - folytatta ő -, azt hittem, megállapodok mellette, de aztán nagyon forszírozta a házasságot meg a családalapítást, én meg megijedtem, mert nem olyan jövőt szántam magamnak. Akkoriban. Mert ma már, ma már Dórát, az én mostani nőmet, mindenemet, édesemet akár feleségül is venném, mert mire is várok még?
Még egyszer hurrá! Győztem! Zombi bá az Annabella apja.
Otthon a Zombori nevet próbáltam olyan trehánysággal írni, hogy a Z-t T-nek lehessen olvasni, és sikerült is. A Z felső vízszintesét kissé tovább húztam jobbra, az alsót pedig túl korán fejeztem be, azaz a függőleges vonal lába mellett egy picivel. Ezt a függőleges vonalat pedig nem is átlósan húztam meg, hanem inkább valóban függőlegesen. A Z betűből máris T betű lett. Zomboriból Tombori.
Még aznap feladtam egy levelet Annabellának. Kértem, ha teheti, nézze meg ismét azt a papírt, és ha a T elfogadható Z-nek, akkor az azt jelenti, jó nyomon vagyok. Ha kizárt lenne a Z és T csere, akkor is az van, hogy ismerek egy férfit, aki 1953. április 1-én született, volt egy Csalit Annamária nevű kedvese, és ez a fickó 1979-ben Budapestről Dunaangyalosba költözött.
