Ahol tapsolni fognak a nyírfák 20. fejezet: ANYA NEM A NŐVÉREM
Másnap reggel megmondtam Virágnak, hogy nagyon szeretem. Azt mondta, ő is engem. Tornaórán Boldog Zoltán kiakasztott. A tanár úr úgy segített Gyöngyös Virág tanulónak egy gyakorlat helyes elsajátításában, kivitelezésében, hogy amennyire csak észrevehetetlennek tudta vagy vélte ösztönös és felháborító szándékát, megfogta hol itt, hol ott… és még rám is nézett egyszer, hogy én vajon látom-e ezt, vagy figyelem-e egyáltalán. Figyeltem is, láttam is. Mit képzel ez? Ő a menő csávó, mert tanár, és ezért neki mindent szabad? Mert ráfoghatja, hogy a tanítás során elkerülhetetlen az ilyen érintkezés az ő igazító, segítőkész keze és a tanulók teste között? Ez hülye duma lenne tőle, én ismerem már őt… Hajnalkát is kinézte magának és próbálkozott nála. Ez egy kéjsóvár tökfej, beképzelt majom… Amikor végre nem piszkálta már Virágot, odamentem a csajomhoz és megsimogattam a karját és a lábát meg az arcát. A fickó figyelmét ez nem kerülte el, de úgy tett, mintha elnézne a fejem felett. Nyilván a magasabbrendűsége miatt. Hogy utálom én ezt a embert! Óra után, amikor megnyugodtam volna, Karesz sugdosott valamit Virág fülébe, aki mintha elnevette volna magát, de lehet, csak túlreagáltam mindezt.
Matek előtt Anya jött be, még nem is csinált ilyet, amióta gimis vagyok.
- Telefonmeghívásod jött a postán keresztül, délután fél négyre a Főpostára. Annabella küldte. Biztosan nagyon fontos, ha muszáj szóban megbeszélni.
- Akkor az lehet, hisz eddig még sosem beszéltünk.
- Vagyis innen egyenesen oda menj, ne máshova, és mindjárt szóljál, hogy ki vagy és mire jöttél, kinek a hívására vársz. Itt az értesítés.
- Köszönöm, Anya.
- Szívesen. Danikám, de szép az a lány, aki olyan nagyon figyel minket - mondta mosolyogva.
Ekkor becsöngettek. Virág, aki olyan nagyon figyelt minket, úgy berohant az osztályba, mintha mindig ezt gyakorolta volna.
- Bocs, Anya, mennem kell. Szia.
- Wolf! - kiáltott nagyot Robi. - Nehogy már ez a csaj is a nővéred legyen! Vagy mégis?
- Nem a nővére, őt ismerem - válaszolt Karesz kapásból. - Talán ez egy újabb nője… nagyon habzsolja az életet a srác. Na, mi van mááár? Mit ütöd a fejem? - röhögött felém, amikor fejbe vágtam egy könyvvel.
- Csak nem az Annabella? - kérdezte idegesen Virág.
- Kicsim, Virágom, szívem… - öleltem volna magamhoz, de nem hagyta, ellenállt.
- Akkor ki ez a nő? Az anyukád talán?
- Igen, ő az édesanyám.
- Ez a húszéves bombázó? - rikoltotta Robi.
- Ő az édesanyám - ismételtem meg Virághoz szólva. - Ha nem csöngettek volna most be, akkor már be lennél mutatva neki. Amúgy várja is, hogy hazavigyelek már végre… na, gyere, kicsim, - és átöleltem őt, aki nagyon meglepődött, hogy ilyen szép és fiatal anyukám van, aztán belenyomta az arcát a nyakamba és végre minden rendben lett.
- Anyuci ozsonnyát hozott a babucinak - röhögött Robi, aki ma nyilván nem volt magánál, mert ez a viselkedés még tőle is meredeknek tűnt.
Különben pedig, mi ez itt körülöttem? Mire nyálaznak ezek, Karesz és Zsolt? Mi a fenét akarnak tőlem? Az én káromra! Nem is kérdés. Virágot akarja Karesz leválasztani rólam, mert magának akarja. Minden jel erre mutat. Milyen érdekes! Eddig észre se vették Virágot, most meg, hogy járunk, ezt nem tudják megemészteni.
Virág után mentem a padjához és megcsókoltam a haját a feje tetején. De miért ez a megveszekedett általános röhögés? Na hiszen… akkor láttam, hogy Rózsa néni ott áll az ajtóban.
- Nem enyelgünk, Wolf Dániel… ez matematikaóra, nem biológia… - vette humorosra a belépőjét. - Inkább jelentsél, ha már hetes vagy.
- Nem, nem én vagyok a hetes, Izabella az.
- Nem baj, akkor eredjen a táblához a fiatalúr, Izabella pedig szintén. A hetes jelent, a másik, aki nem hetes, hanem szerelmes - és itt körülnézett, hisz nézzenek csak oda, mekkora poént eresztett el, és páran nevettek is rajta -, az megoldja a megoldandó feladatot egy szép jegyért…
Iza jelentését nem osztályozta, én viszont gazdagabb lettem egy négyessel. A szünetben Virág szerelmesen belém bújt, jaj, ez nagyon jó volt, megkönnyebbült a szívem, de aztán megkérdezte, mit akart most Anya, mit hozott?
- Nem hozott semmit, csak egy telefonmeghívást, azaz a postára kell mennem tanítás után, mert valaki beszélni akar velem.
- Kiről van szó? Vagy titok?
- Nem titok, a lány akar velem beszélni, aki a levelezőpartnerem, tudod, akinek az apja után nyomozok.
- Hát persze - mondta csöndesen, és ez engem nem nyugtatott meg.
- Virágom, kicsim, gyere el velem a postára és hallgasd meg, miről beszélgetünk, oké?
- Tudod mit? Veled megyek - mondta úgy, mint aki most vagy lebuktat engem, vagy pedig megnyugodhat felőlem a tekintetben, hogy Annabella nem a csajom.
- Horizonte… Horváth… Azálea… kisasszony - kezdte óráját Seregély Álmos tanár úr, alias Alvómadár e szakaszoltan előadott, és talán a fizikatanításon túli privát gondolatairól is árulkodó, színpadias bevezetővel. - Meghallgatom szívesen, ha van mondanivalója… úgy értem, felelhet, ha javítani szeretne. Rajtam nem múlik - vázolta fel ötletét, a végét sokatmondóan kihangsúlyozva.
Azálea kipréselt magából egy köszönömöt, amire a tanerő szája mosolyra nyílt, szerintem bájgúnári volt; és e mosoly mellé, miközben széles karmozdulattal mutatta a tábla előtti hely felelésre való alkalmasságát, még azt is mondta, hogy parancsoljon, hölgyem, öné a pálya.
- Miről beszéljek?
- Ma jó leszek magukhoz, választhatnak témát.
Azálea lendületesen kezdett a felelésbe, aztán lassított kicsit, végül be is fejezte, valahol ott, ahol azért még volt mondanivaló. Ezen a tanár átsegítette, megdicsérve, milyen remek dolgokat mondott eddig, és feltett két könnyű kérdést is, amikre a diák tudta a választ.
- Nos, Horizonte… Horváth… Azálea... kisasszony, milyen jegyet kér a feleletére?
- Én is akarok felelni! - szólt közbe Robi.
- Sejma Róbert, lesz szíves várjon a sorára!
- Amilyet érdemlek - adott korrekt választ Azálea.
- Ez a felelet megérdemli az ötöst - szólt a száj és a kéz máris írta be a naplóba. - Szép volt, kisasszony!
Utána intett Robinak, hogy kijöhet felelni.
- A legutóbbi anyagról beszéljen!
Robi meglepődött.
- Hát a témaválasztással mi lesz? - méltatlankodott.
- Ne szemtelenkedjen, fiatalember! - reagált a tanár, azt hiszem, joggal. - Miről beszél?
- Hogy ma megválaszthatjuk, miből felelünk, a tanár úr mondta az előbb - mondta némi elbizonytalanodással a srác.
- Ez igaz. Viszont maga csak úgy kérdezhetett volna rá az előbb, hogy tanár úr, hát nem választhatok témát? Nem ilyen követelőző, számonkérő hangnemben, mint tette. Ugye érti?
Robi már láthatóan megbánta az önként jelentkezést, valamit hümmögött, aztán várta a sorsát.
- Nos, Sejma úr, válasszon témát a feleléséhez! Robi feléledt, elkezdett beszélni, amikor megakadt, Alvómadár őt is kisegítette, végül egy formás hármasra felelt. Elégedetten ment a helyére.
- Van még jelentkező felelésre? Természetesen hasonló feltételekkel.
Többen is jelentkeztek, ő azonban Virágot szólította, aki viszont nagyon elmerült valamiben, mert nem hallotta meg.
- Gyöngyös Virág! Hol jár gondolatban? Térjen vissza közénk!
Virág felállt, csodálkozott egy kicsit, aztán kérdőn fordult felém, majd Alvómadárra nézett.
- Akar felelni, Virág kisasszony?
- Köszönöm, de most nem szeretnék…
Jót nevettünk ezen az őszinteségen, én pedig legszívesebben oda is mentem volna hozzá, hogy megöleljem, annyira édes volt, annyira gyermekien tiszta… és én olyan nagyon szeretem ezt a lányt, és boldog is vagyok, hiszen én vagyok az ő kedvese, nem más. De ha most megalázza őt a Seregély Álmos… akkor nem tudom, mi lesz… akkor mindent fel kell tennem egyetlen lapra, arra, hogy válaszul ráborítsam az asztalt a tanerőre.
- Ha nem, hát nem. Vannak itt jelentkezők, akik élni akarnak a lehetőséggel. Majd ők.
- Köszönöm, tanár úr - ült le Virág.
- A legközelebbi órára készüljön nagyon! - ajánlotta neki a tanár, ami arra is megfelelő volt, hogy ne tűnjék túlzottan lazának.
- Igen, készülni fogok.
Nem is olyan rossz fej ez az Alvómadár, még ha néha annak is látszik. Virágnak beírhatott volna most egy egyest, ha kihívja, és Virág, aki ezen az órán nyilván nincs jó passzban a feleléshez, talán meg sem szólalt volna, de a tanár úr most nagyon rendes volt. Viszont csak nem én… én miattam, vagyis Annabella miatt jártak Virág gondolatai egészen máshol és nem a fizikaórán?
Peti felelt, Lilla felelt, valamint még négy srác, és mindenki elégedetten ült le utána.
- Akkor jössz velem, kicsim? - kérdeztem az utolsó óra után Virágot.
- Persze, hiszen megbeszéltük.
Volt még időnk jócskán, Virág pedig ebédelni járt a koleszba, ezért először odamentünk, utána sétáltunk a Szigetben. Szerettem volna megcsókolni, dédelgetni őt, de azt mondta, most nem… majd… talán… Ez persze nem esett jól, kedvemet szegte, de aztán felült az egyik hintára és én jól meghintáztattam. Most már nevettünk nagyokat, és azt mondta, kiugrik, és ha elkapom, akkor majd meglátjuk, lehet-e szó egy csókról… De aztán hirtelen eleredt az eső, és már amúgy is menni kellett a postára, tehát futottunk, mint két kisgyerek. A posta előtt majdnem fellöktük Rábaközi tanárnőt, aki nagyot penderült a tengelye körül. Egy pillanatra megdöbbentünk, de mert a tanárnő elmosolyodott, miután meglátta, kikkel is van dolga, egy bocsánat, Rózsa néni kiáltást követően betörtettünk a postahivatalba. Amikor szóltak, hogy Wolf Dániel a kettes készülékhez mehet, mindketten mentünk.
- Dugd ide a füledet a kagylóhoz te is - mondtam Virágnak.
- Szia Dani! Jól hallasz?
- Szia Annabella, kérlek, valamivel hangosabban beszélj!
- Oké. Szóval… nagyon megörültem a hírnek. Nem tudtam újra megnézni azt a papírt, de az a té betű nagyon is lehet zé betű. És mert a többi adat teljesen stimmel, hála a te szorgalmas kutatásodnak, amiért is jövök egy hatalmas, baráti puszival majd, szóval… rettenetesen izgatott vagyok, hogy találkozhatom majd az apámmal… Muszáj volt, hogy telefonon beszéljünk, mert annyira fel vagyok dobódva. Igaz, picit félek is… milyen lesz a találkozás vele… és mit szól majd hozzá, hogy van egy lánya… és tetszem-e neki, aki a lánya vagyok, meg ilyenek… mit gondolsz? Danika, mondd, ki az apám? Milyen ember ő? Mit tudsz róla?
- Kiskoromtól fogva ismerem, jó haverok vagyunk. Rendes tag. Nagyon is normális ember. A neve Zombori Farkas Ferenc. Szerintem örülni fog neked, ne félj semmit! Mikor lesz az osztálykirándulásotok Dunaangyalosba?
- De jó az, amiket most hallok tőled. Tudod, anyum férje nagyon jó apám volt nekem és ez így lesz továbbra is, de azért úgy érzem, az igazi apámmal is kapcsolatot szeretnék tartani, őt is szeretni akarom… Ugye, nem vagyok hülye? Tiszta dolog ez bennem?
- Igen, jogos benned ez a dolog, az érzés, hogy meg akarod ismerni őt, és szeretni is akarod. Szerintem ez remekül fog elsülni. De mikor jössz?
- A kirándulás úgy lesz, hogy tizedikén, pénteken megyünk oda, és három éjszakán alszunk ott, majd hétfőn, tizenharmadikán jövünk haza Pestre. Dunaangyalosból elmegyünk valamilyen Pancsára és Mohácsra, meg a sátorhelyi csatamezőre is. Ennyit tudok az utunkról.
- Karapancsa lehet az…
- Tessék?
- Az a Pancsa, az nyilván Karapancsa.
- Aha… Dani, mivel foglalkozik az apám?
- Faipari mérnök, asztalos, meg ezermester is. Kakasokat tart, amúgy én is, mert az a legszebb madár… És… talán egy hónapja azt mondta nekem, hogy sajnálja, hogy nincs gyereke… olyankor, amikor velem van, amikor rám néz…
- Húúúú, ez jóóó! Van felesége, élettársa vagy ilyesmije?
- Van egy barátnője… nagyon rendes csaj, csinos is, szeretik egymást, azt hiszem.
- Dani… ugye megszervezed nekem? A találkozást, hogy jó legyen, hogy semmi ne jöjjön közbe. Kérlek, a kétéves levelezésünk alapján nagyon bízom benned. Olyan vagy nekem, mintha a messzi távolban lennél a… a testvérem… vagy hasonló.
- Igen, megszervezem, bemutatlak benneteket egymásnak. Nagy pillanat lesz az, elhiheted. Talán még én is sírni fogok.
- Köszönöm, drága Danikám, nagyon köszönöm, hogy ennyit segítesz nekem! Ezt az egészet neked köszönhetem. Hogy megismerhetem a vér szerinti apámat.
- Minden rendben lesz, ne félj semmit. Akkor majd írd meg, mikor értek ide, vagy mi lesz a pontosabb program, hol lesz a szállás meg ilyesmi. Főleg a szabadprogram érdekes, mert az alatt találkozol majd apáddal.
- Megírom, amint biztosan tudni fogom. Köszönöm még egyszer, addig is.
- Akkor tíz nap múlva, vagy tizenegy, és találkozunk. Szia, Annabella.
- Szia, Dani!
Kijöttünk a postáról, megfogtam Virág kezét és csak mentünk.
- Milyen romantikus és izgalmas dolog ez… - szólalt meg Virág egy idő után. - Bele tudom képzelni magam Annabella helyébe.
- Igen, ez nagy napja lesz majd, amikor találkoznak. Zombi bának szintén.
- Felkészíted őt is?
- Azt hiszem, őt nem. Neki legyen ez abszolút meglepetés.
- És nem félsz, hogy nem sikerül?
- Nem félek. Miért ne sikerülne? Minden adat stimmel, klappol, egybevág, megerősíti egymást.
- A Zombi bád hogy fogadja majd?
- Szerintem jól. Tényleg azt mondta, bánja, hogy nincs gyereke. Most kap egy kamaszlányt… és ha Dóra is szeretné, akkor lehet nekik kisbabájuk is. Dóra a nője.
- Szép tőled, hogy segítettél, hogy kutattál.
- Nem sokat kellett kutatni, miután alapos okkal felmerült bennem, hogy Zombi bá is lehetne az az apa, utána már csak néhány dolgot kellett tisztázni, és ez nem is ment nehezen, azt hiszem, nagy szerencsém volt.
Virág megszorította a kezemet. Megálltam, erre ő is kénytelen volt, és néztünk egymás szemébe… Aztán ő szépen becsukta, közben kinyílt az ajka… és megcsókoltam, és csókoltam, és csókoltam ott az esőszagú nyílt utcán, és öleltük egymást, és minden rendben volt velünk.
