A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 30. fejezet: NOSZTALGIÁZIK A CSALÁD

- Én is megyek délután a kollégiumhoz, meg kell beszélnem Annabelláék tanárnőjével, hogy mikor és hol találkozunk holnap a Platános parki látogatás miatt - közöltem Ákossal hazafelé menet. - Vagyis találkozunk délután mi is, hiszen ott leszel.
- Igen, biztosan ott leszek. Már annyira hiányzik Annabella.
- Mi lesz, amikor nem lesz itt? Bele fogsz halni a hiányába.
- Az lehet, de majd naponta írunk egymásnak és még telefonálni is lehet néha - vigasztalta magát.
- Nagyon szereti őt… - súgta a fülembe Karina.
- Én meg téged szeretlek - válaszoltam, mert úgy éreztem, ki kell mondanom, és különben is, csakis így érdemes élni, ettől van szépsége minden más dolognak is; és Karina meg én, mi is egy pár vagyunk és ez annyira jó.
- De jó… én is szeretlek, Dani, ha nem is az első, de a második pillanat óta. Viszont tudtam, Virággal vagy, boldogok is vagytok, és ezért csak titkon szerettelek.
Meghatott ez a vallomás, és rámosolyogtam az én kedvesemre. Viszonozta azonnal.
Elöl Ivett ment Tomival, Anett pedig egyszer hozzájuk csatlakozott, máskor mihozzánk, mint ebben a percben is. Így aztán hallotta Karina vallomását.
- Én pedig tudtam ezt, Dani, előbb, mint te - mondta. - De tényleg… nincs másfél hete, hogy szakítottatok Virággal, és le voltál törve, mint a bili füle… És most máris megújulsz itt, Karina mellett. Egy srác könnyen túlteszi magát, igaz?
- Nem igaz. Vagyis nem mindenkire igaz. Én majdnem belehaltam… elhihetitek.
- Én láttam őt közelről, mert ugye egymás mellett ülünk, csak külön padsorban, de ahogy látom Izát jobbra fordulva, ugyanúgy látom Danit, ha balra fordulok. Dani valóban a padlón volt akkor… - válaszolt Karina helyettem.
- Anyáék a következőt mondták nekem. Ilyenkor meg kell élni a fájdalmat, mert úgysem lehet félretenni, sírni kell sokat, mert ez az út vezet a megnyugváshoz. Lehetőleg minél előbb nyitni kell egy fiatalnak mások felé, persze nem erőltetve semmit. Kell idő a gyógyuláshoz. De nem szabad saját magunkat kínozni az önsajnálatunkkal sem, mert az önkínzás rossz dolog, érthetetlen is, és gyengeségről tanúskodik. Nincs célja, és nem is méltó hozzád, Wolf Dániel!
- Okos szüleid vannak - sóhajtott Anett. - Te meg szerencsés vagy, hogy Karina a közeledben várt a sorára… már bocs, hogy ilyet mondok, de ez az igazság.
- Nem a soromra vártam, csak szerettem Danit, és nem drukkoltam azért, hogy váljanak szét… Szerettem és egy kicsit szenvedtem is, de amikor kettejük között vége lett, reménykedni kezdtem - tisztázta Karina.
Megálltam és megcsókoltam az engem szerető és korábban e szerelemtől szenvedő páromat.
- Legyetek boldogok, őszintén kívánom ezt nektek is, és mindenkinek! - mondta Anett. - Én is az leszek, bár rossz helyen próbálkoztam Ákosnál, de meglátjátok, amelyik srác szabad, és az osztályban is akad belőlük néhány, egyik sem utasít el, ha nagyon akarom. Fogadjunk?
Annácskáék kezdtek lemaradozni, így minduntalan hátra kellett fordulnom, nehogy elveszítsük őket. Igaz, a húgom ismeretlen helyről is hazajönne rövid időn belül, annyira feltalálja magát, igazán életrevaló.
- Ez nem lehet fogadás tárgya, azt hiszem - mondtam én -, mert akkor az vezet majd, hogy bizonyíts és megnyerd a fogadást. És a srácok is lehetnek sérülékenyek.
- Azért én kipróbálom ezt, szerintem a srácok imádják a flörtölést, már amelyik férfinak érzi magát - lelkesedett ötletén a lány. - Nem félek, hogy azonnal halálos lesz a szerelem akár részemről, akár bármelyik srác részéről, mert azért a srácok nagy többsége nem olyan lelkizős… azaz érzelmi beállítottságú, mint Dani meg Ákos. Nem hiába a legjobb barátok ők.
- Izgalmas dolgoknak nézel elébe - mondta ikertesója, mert közben utolértük őket, hiszen megálltak és valami nagy vizsgálatba kezdtek Tomival egymás arcán, szemén. - Kivel kezded?
- Azt hiszem Zlatics Márkóval, ő is a Dani-klikk tagja.
- Klikk? Ilyet nem szívesen hallok - mondtam én -, és szerintem Tomi és Ákos, de Márkó se hall szívesen ilyen megfogalmazást a barátságunkról. Remélem, ez csak szóhasználat volt, nem gondoltad komolyan.
- Persze hogy nem gondolta, csak kicsit hülye néha - felelt Ivett a testvére helyett.
- Bocsánatot kérek, nem úgy gondoltam, csak jár a szám. Baráti társaság, így akartam fogalmazni.
- Szebben hangzik - mondta a lélekben eddig máshol járó, épp most visszatérő Ákos.
- Viszont Márkó szíve is foglalt, legalábbis úgy tűnik - árultam el. - Ezért talán nem vele kéne próbálkoznod… habár te tudod, az sem kizárt, hogy valami klassz dolog sül ki belőle. Én nem beszéllek le róla.
Elválási ponthoz érkeztünk. Karina és az ikrek leváltak rólunk, előtte Tomi szorongatta egy kicsit Ivett kezét. Talán nem is hitte el igazán, hogy Ivett járni akar vele, de amikor a lány egy puszit nyomott az arcára, úgy érezhette, hogy valami tényleg elkezdődött. Karinával forró csókot váltottunk, mint összeszokott, gyakorlott szerelmespár, pedig valójában csak pár órája voltunk együtt.
Annácska még próbálkozott egy kicsit azzal, hogy Karina hozzánk jöjjön inkább és ne hozzájuk, aztán a többieket is invitálta egy kicsit, végül is mindenki ment haza, várta a vasárnapi ebéd.

- Na végre, hazataláltak a fiatalok! - fogadtak otthon minket, és egy gyors kézmosás után máris asztalhoz ültünk. Én még magamhoz vettem a Gyula papának szánt ajándékot, ugyanis névnapja volt éppen, mégpedig egy pár kesztyűt, amire Anya adta a pénzt.
Amikor átadtam, meglepődött, hogy kesztyűt kap április közepén.
- Ilyen hidegek jönnének? Mit hallottatok, mit mond a meteorológia?
- De Gyula papa, te magad mondtad talán Karácsonykor, hogy szeretnél tavasszal vagy nyáron kesztyűt kapni ajándékba, mert a kesztyűt látva az tudatosulna benned, hogy tél van, de mert ugyanakkor tavaszt vagy nyarat tapasztalsz, nagyon fogsz örülni, hogy bár itt van egy pár szép kesztyű, mégsem kell most használni - magyaráztam meg az ajándékválasztásom miértjét.
- Emlékszem, kedves vőmuram, a lányomat is kesztyűben kérted tőlem feleségül annak idején. Szintén április közepe volt, ha jól emlékszem - hozott elő egy emléket Dédpapa. - Anna lányom még nem volt tizenkilenc éves.
- Én is ott voltam már azon a lánykérésen - fűzte hozzá Anya.
- Te, kicsi Kamilla? - csodálkozott Dédpapa.
- A pocakban voltam már, kedves János nagyapa - magyarázta meg az anyukám. - Aztán decemberben megszülettem.
- No de tényleg, decemberben születtél, és aztán nőttön-nőttél… és hamarosan volt kit lovagoltatnom a térdemen. Szép idők voltak. És tudod-e, Danikám, anyád kislányként a szőlőbe is kijárt velem és Pistapapával, a két nagyapjával, aztán ott itattunk vele először pálinkát. Be is csiccsentett, aztán nem mertük felültetni a kerékpárjára, inkább kerülő úton jöttünk haza gyalogolva, hogy ki tudjon józanodni, mire hazaérünk. Énekeltünk meg táncoltunk is akkor ott kint a szőlőben.
- Én és Annám akkor haragudtunk is az öregekre egy kicsit - mondta Gyula papa -, de aztán később mindig is mulattunk ezen, amikor szóba került.
- Igen, ez nagy esemény volt - sóhajtott Anna mama. - De az eljegyzésünk is az volt, emlékszem, azt is nagy örömmel éltem meg. Igaz, Gyulám?
A nagyszüleim megölelték egymást.
Dédpapa felállt.
- Twistelni fogok most, erre a régi eseményre emlékezve, ahogyan akkor is twisteltünk mi ott hármasban a szőlő homokjában. Kamilla, szívem - fordult Anya felé -, gyere… és énekelj is, mint akkor…
Anya pedig énekelni kezdett, bár egyáltalán nem volt jó hangja, ahogyan gyerekként sem.
- Beléptem a téeszcsébe twist, twist! Bevittem a tehenemet is. Hadd tudja meg az a barom, milyen is a közös vagyon, milyen az a közös vagyon twist!
Anya táncolt, elevenül, Dédpapa épphogy csak mozgatta magát, de megható és kedves jelenet volt. Annyira tetszett mindnyájunknak, hogy aztán néhányan beszálltunk a táncba. Zsuzsi nénim, Lackó, Annácska meg én is. Hajnalka énekelt már Anya helyett, neki a hangja is szép volt.
Dédpapa nem is bírta sokáig, le kellett ülnie hamar, Lackó meg beletwistelt egy székbe, de baj nem történt.
- Na, ez szép volt, mint ezerkilencszázhatvanhétben - állapította meg Dédpapa, amikor már meg tudott szólalni. - Boldog névnapot, vőmuram!
Koccintottunk, ittunk. Ki ezt, ki azt, ki amazt.
- Bár pénteken már megünnepeltük a fiam születésnapját, azért akkor, hogy a kis Annabelláét is megüljük - szólt Apa -, de Isten éltesse a fiamat ezen a napon is, hiszen ezen a napon született. Ma tizenöt éve. Boldog születésnapot, Danikám!
Koccintottunk, ittunk. Ki ezt, ki azt, ki amazt.
- Ha már szóba került az előbb a szőlőbejárás - vallott a családban már közismert múltról Anya -, egy olyan alkalommal szerettük egymást a váratlanul hazajött Andrissal, amikor az egész család a szőlőben volt rajtam kívül. Így lett Danika.
Zsuzsi nénim megtapsolta a szerinte is romantikus történetet, és mint Anya öröktől fogva való és örök időkig megmaradó barátnője egy másik idevágó tényt is megemlített.

- Előtte hat évvel gyógyfürdőbe utazott a Wolf és a Kiskovács család, én Emillel randiztam, Kamilla maradt csak itthon, amikor is Andris szintén váratlanul jött haza, és először tette őt boldoggá.
- Emlékszem, amikor hazafelé jöttünk a buszállomásról, ők jöttek velünk szemben az utcán… Az én kis Kamillám és a szomszéd fiatalember, Andris - mondta Anna mama. - Mégpedig kéz a kézben.
- És ragyogtak - tette hozzá Margit mama.
- Mi csak néztük őket, nagyon meg voltunk lepődve… - szólt hozzá Laci papa is. - És akkor a fiam felkapta Kamillát és párszor megforgatta maga körül.
- Én voltam az, aki azonnal felismerte a helyzetet - emlékezett Dédpapa. - Én mondtam ki az első mondatot, az igazságot. Ez úgy hangzott, hogy Úgy látszik, a fiatalok egymásra találtak.
- Megboldogult Teréz pedig, az én szintén megboldogult apósom második felesége, Kamilla mostoha nagyija megdöbbenve mondta erre, hogy de az egyik nős, a másik meg még gyerek - idézte fel Anna mama.
- Utána hozzánk mentünk, és az én apósom, a köreinkben most is jelen lévő, és Isten tartsa is meg még sokáig közöttünk, Rumianek János javaslatára ittunk a fiatalokra - mondta Gyula papa. - Én pedig ekkor azt mondtam, ez olyan, mintha eljegyzés lenne…
- És nagyon nem tetszett akkor neked, Gyulám, hogy a kislányunk felnőtté vált - folytatta Anna mama.
Igen, ez a szüleim története. Apa katona volt, de már nem sorszolgálatos, hanem továbbszolgáló, de lehet, már hivatásos volt akkor, és ugye nős. De boldogtalan volt a házassága, és egyszer csak hazajött, mert úgy érezte, a szomszéd kislány, Kiskovács Kamilla az, akire neki szüksége van. És elbűvölte őt. Boldogok is voltak egy darabig, aztán Apa hibát vétett, ezért onnantól fogva külön utakon jártak. Végül évek múlva mégiscsak egymásra találtak újból, és attól kezdve tart a nagy szerelem, a boldog családi élet.

Délután előbb Rezéti Szép Ákos barátomhoz mentem, úgy beszéltük meg, hogy tőlük majd együtt megyünk le a Szigetbe. Vittem neki Csalitka virágját, amit az apjától kapott, mert úgy beszéltük meg, hogy azt nem viszi haza, hanem Ákos megszárítja neki és megőrzi. Az anyukája megkérdezte tőlem, hogy mi van a fiával.
- Milyen szempontból? Mire tetszik gondolni?
- Megváltozott tegnap óta. Valami másképpen van vele, mintha belülről melegítené valami, állandóan örül. Igaz, ugyanakkor az ellenkezőjét is tapasztalom nála. Hogy valami bántja, valamit félt, valami nagyon hiányzik neki…
- Egy lány… ő okozza nála ezeket.
- Egy lány? Csak nem? Hát már itt tart? Ki ez a lány? Te biztosan tudod, Danika.
- Igen, egy kétéves ismeretségem, levelezőtársam. És a születésnapomon Ákos és Annabella, mert így hívják a lányt, találkoztak, és… szóval szerelemről van szó. De majd biztosan elárulja, csak most annyira friss, hogy még neki is hihetetlen.
-  Akkor nekem már nem is kell ezt elmesélnem, mert Dani elmondta helyettem - került elő Ákos a fürdőszobából. - Öltözöm és mehetünk.
- Ugye nem baj, hogy válaszoltam anyukád kérdésére az előbb? - kérdeztem útközben.
- Nem, persze hogy nem. Sőt, köszönöm. Így legalább tudja. Igaz, kérdezgetni fog, de nem baj, joga van hozzá, és én válaszolok is. Hadd örüljön ő is. Habár inkább az lesz benne, hogy ő milyen öreg már, mert a kisfia lányokkal jár…
- Miért, hány éves?
- Negyvenhárom.
- Az enyém decemberben volt harminchét. Zsuzsi néném pedig, vagyis Hercegnő e hó végén lesz annyi.
A kollégium előtt nem volt ott Annabelláék autóbusza, ez azt jelentette, nem érkeztek még meg. Ekkor a barátom a zsebébe nyúlt és elővett egy halom kis kékes színű kövecskét. Nem is kövecskék voltak azok, hanem egy szép karkötő.
- Türkiz - árulta el Ákos. - Szerinted tetszeni fog neki?
- Nekem nagyon tetszik, egy lánynak pedig még inkább. Ők szeretik az ilyesmit.
- Remélem.
- Ne viccelj már! Akármit adnál, nagyon örülne. Mert tőled kapja, és ez sokkal több annál, mintha aranyból lenne és egy idegentől kapná.
- Itt a busz - élénkültünk meg.
Csalitka számított ránk, de Ákosra mindenképpen, mert integetett a buszból.
- Integet, oda nézz! - szóltam, amint észrevettem.
- Nem láttam, miért nem szóltál előbb - mondta izgatottan, és már futott is a megálló buszhoz. Annabella pedig, amint leszálló helyzetbe került, le is szállt, röpült Ákos karjaiba.
Aztán összefonódtak nagyon… Köszöntem Éva néninek, és ő máris mondta, legyen a holnapi találkozás tíz órakor ugyanitt.
- Elsétálunk a Platános parkba, aztán meg ide vissza. Utána összepakol a társaság, ebédel, majd indulunk haza.
- Jó volt a mai nap is? - kérdeztem.
- Remek volt. Élvezték a gyerekek nagyon. De majd Annabella elmeséli biztosan. Itt nyüzsgött az előbb… Hoppá! Ki az a fiú vele?
- A legjobb barátom, Rezéti Ákos.
- Azt hiszem, Annabella szívesen fog emlékezni Dunaangyalosra.
- A nyáron valószínűleg ismét eljön, tudtommal itt fog vízi táborozni.
- Az ám, a vízi tábor! Az én fiam is részt vesz azon, tavaly is itt volt - árulta el a tanárnő, aztán beirányította a csapatát. - Viszontlátásra holnap!
- Viszontlátásra!

- Örült a kis ékszernek? - kérdeztem Ákost
- Örült ám, tetszett neki, mindjárt fel is tette. Olyan volt a kis csuklóján, mint valami csoda! - lelkesedett a kérdezett.
- Neked pedig még inkább örült, láttam…
- Mintha egy álomvilágban élnék tegnap óta. Annabella olyan élmény, mindennél jobb, mint volt eddig bármi is az életemben… neked bevallhatom. Mennyivel más az élet, hogy van ő nekem, és ettől nincs is most fontosabb, számomra nála nincsen fontosabb.
- Ez ilyen dolog, ha van egy csaj, aki a tiéd, aki szeret… megváltozik a világ.
- De holnap elmegy…
- Holnap még vele tudsz lenni egy kicsit. Utána elmegy. De ha nem is lesz veled, gondolatban mégiscsak, és mint mondtad, levél megy, telefon is néha, aztán a nyáron idejön ismét.
- Az jutott eszembe, én is felutazhatnék hozzá. Miért is ne? Vele egyetlen óra is csodás.
- Helyes! Jó ötlet, ezt megteheted.
Mentünk hazafelé, én Karinára gondoltam, Ákos persze Annabellára, és igazából helyén volt mindkettőnk élete.


 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 30. fejezet: NOSZTALGIÁZIK A CSALÁD hozzászólásai

Szólj hozzá

0.014 mp