A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 33. fejezet: KLAUDIA MÉG MINDIG A RÉGI

Az osztálykirándulás másnapján reggel a suliban, aznap valamiért nem csapatostól jöttünk, hanem külön-külön, Márkó nagy újsággal rukkolt elő.
- Képzeld, Dani! - lelkendezett. -  Nem csupán én vettem észre Editkét, hanem ő is észrevett engem. Valahol láthatott, és levelet írt nekem. Randira hívott, mégpedig holnap délutánra. Mit szólsz hozzá?
- Ez már valami - mondtam bizonytalanul, és közben nem tudtam, mi lenne a helyesebb. Nem árulni el a titkot, hogy mi, a barátai léptünk, remélve, ez segítség lesz a megismerkedésükhöz, vagy pedig felvilágosítani őt erről, és így készíthet egy ehhez a helyzethez való tervet, s akkor talán több lesz az esélye.
- De nem értem, hol láthatott? - tette fel a kérdést.
- Bárhol láthatott. Azért nagyon is lehet, hogy úgy tesz majd, mintha te hívtad volna őt randira, tehát ne várd azt, hogy megmagyarázza, miért is írt neked. Azt tanácsolom, ha tanácsolhatok egyáltalán, hogy bármi is lesz, arra összpontosíts, hogy őszintén elmondd neki, tetszik neked és szeretnéd megismerni, adjon rá lehetőséget, illetve további lehetőséget. És azért készülj fel esetleges meglepetésekre, mert minden randinál előjöhetnek meglepetések. Ha nincs meglepetés, akkor arra törekedj, hogy önmagad légy, kedves, szelíd, határozott, és udvarias meg effélék. Meglepetés esetén ugyanígy. Mondd meg neki, hogy szép, meg csinos, és ilyesmiket… és az sem baj, ha zavarban leszel, mert ő is zavarban lesz, és különben sem veszi észre a zavarodat… ha úgy látod, te is tetszel neki, akkor menni fog a dolog. Első alkalommal ne akard megfogni a kezét még, és ne is akard megcsókolni… Csak akkor, ha egyértelműen biztat, vagy ő teszi ezt meg.
- Hát persze, így gondolom én is.
- Ha meg kiderülne, hogy valami tévedés van a dologban vagy hasonló, akkor nehogy hátat fordíts neki, hanem mondd azt, hogy nem baj, hogy tévedésből találkoztunk most, az a fő, hogy máskor is találkozzunk.
- Tévedés? Miféle tévedés lehet?
- Bármi… Mondjuk, hogy nem is neked írta, hanem másnak, csak valamiért neked kézbesítették vagy ilyesmi… Velem már történt ilyen eset. De örültem, mert különben sosem ismerkedtünk volna meg.
- Igazad van, így fogok tenni. Most elmondom Ákosnak is. De biztos nekem írta, mert Márkónak szólított.

Beszéltem Ákossal, kiderült, ő sem árulta el, hogy a mi kezünk van a dologban, és Tomi se árulta el.
- Akkor most drukkoljunk neki nagyon. Holnap négykor találkoznak.

Az utolsó két óra elmaradt, így hosszabb lett a délután, ezért egy hirtelen ötlettel ebéd után Ákoshoz mentem.
- Nem megyünk el egy rövidet pecálni?
- Igazad van, menjünk pecálni. De neked nem lesz találkád Karinával?
- Majd fél ötkor.
Félóra múlva már ott ültünk azon a parton, ahol legutóbb, még februárban. Úgy értem együtt akkor voltunk, mert közben Ákos volt egyedül is, meg Tomival is. Én megint csak nézelődtem, mint a múltkor, Ákos azonban belemelegedett, és hamarosan egész szép zsákmányt könyvelhetett el.
De történt más is ott a parton. Teljesen váratlanul, egy-egy horgászbottal a kezében megjelent két másik horgász is, a csendes őrültek két női képviselője, mégpedig Judit és Klaudia. Hogy ők horgászok, ezt eddig nem tudtuk róluk.
- Nem zavarjuk az urakat, ha mi is itt áztatjuk a botjainkat?
- Inkább a zsinórjaikat és a horgaikat. Elférnek a hölgyek, és különben sem privát ez a hely - fogadta őket a horgászszerencse okán, valamint a szerelmes állapota miatt jókedvű Ákos.
- Köszönjük a szíves fogadtatást - kedélyeskedett Judit.
- Wolf Danika, te nem lógatott be a horgodat? - érdeklődött Klaudia és mellém telepedett.
- Én csak gyönyörködni jöttem, meg pihenni, és a barátomnak segíteni arra az esetre, ha óriási halat akaszt meg, és nem bírná egyedül kiemelni.
- Értem, de ugye nekem is segítesz, ha arra van szükségem?
- Hát persze. Számíthatsz rám.
- Csak el ne feledd ezt az ígéretedet! - mondta titokzatos hanglejtéssel, majd nekiállt a horgászásnak.
- Csalit nem tettél rá - figyelmeztette őt Ákos.
- Tényleg… azt elfelejtettem. Bevallom, még kezdő vagyok. Nem is hoztunk csalit.
- Elég primitív cucc, te csináltad? - kérdezte a barátom, és adott neki kevéske kenyeret meg két frissen kiásott kukacot is.
- Judit öccse, ő a horgász, én nem szoktam…
- Hogyhogy most horgászni jöttetek? - adtam jelét a kíváncsiságomnak én is.

Klaudia rám nézett, csábos tekintete volt, viszont Judit válaszolt a kérdésre.
- Hirtelen ötlet. A létra tetejéről a kerítés fölött az utcára kinézve láttuk, hogy elhaladtok a botjaitokkal. Egymásra néztünk, és már abba is hagytuk a metszést. Ugyanis éppen az almafát metszettük, mert jobb későn, mint soha. Nahát! A két legjobb srác az osztályból, és csajok nélkül… gondoltuk, ezt ki kell használni. Klaudia tudta, hol az öcsém három pecabotja, megfogott kettőt és már jöttünk is.
- Izgalmas helyzet - fejtegette Ákos -, két lány és két fiú…
Én nem tudtam hova tenni, hogy ilyen vidáman és meggondolatlanul rááll a felkínált flörtre, holott a csalit szó is elhangzott az imént, és az neki sokat kell, hogy jelentsen.
Klaudia megint rám nézett, és egy széles mosoly terült szét az arcán. És… és ezt nem hittem volna!  A mindig magabiztos és időnként kihívó viselkedésű lány ezúttal elpirult… Bevallom, ez jól állt neki. Sokkal jobban, mint az a vagánykodás, amit eddig mutatott. S mert nem vettem le róla a tekintetemet, ahogyan máskor szoktam, egyszerűen zavarba jött… felállt, kivette a cuccát a vízből aztán bedobta, majd még kétszer megcsinálta ezt.
- Nem merül el az úszóm… nem értem, miért.
Kivettem a kezéből és megnéztem, mi lehet az oka.
- Nincs rajta nehezék, ezért fekszik bénán a felszínen. Megnézzük Ákos ládikóját, abban biztosan akad az, ami a megoldáshoz kell.
Úgy is lett. Megcsináltam, amit kellett, aztán bedobtam, pont jól állt az úszó, azaz éppen el is találtam, mennyi nehezék kellett rá.
- Köszönöm, édes Danim, szeretlek téged - súgta Klaudia -, aztán adott egy puszit az arcomra.
Most én jöttem zavarba, illetve bosszús lettem, mert miért zavarja meg a kiegyensúlyozottságomat, a meglévő boldogságomat ez a csaj a megrögzött próbálkozásaival. Ezt egyszer és mindenkorra most megbeszélem vele.
- Klau, gyere velem egy sétára, szeretnék beszélni veled!
- Azt mondtad, hogy Klau? Nahát, de édes vagy, szeretem, ha így szólítanak.
Na, még ez is! Hogy telibe találtam, most azt fogja hinni, akarok tőle valamit.
- Ügyesek legyetek! - kiáltott utánunk Judit.
Eltávolodtunk valamennyire, aztán megálltunk.
- Klau - kezdtem, és nem értem, miért így mondtam, hiszen most el fogom utasítani ezt a… kedves lányt, mert meg kell értenie, hogy én nem akarok tőle semmit.
- Szeretlek, Danika.
- Figyelj rám, szeretném elmondani…
- Csitt… ne szólj semmit - suttogta és simogatni kezdte az arcom, a hajam… Aztán mindkét kezével megmarkolta a széldzsekimet a mellemnél, magához húzott és a számhoz közeledett a szájával. Én persze összeszorítottam a számat, de ő a nyelvével igyekezett megkeresni a zár gyenge pontját, végül megtalálta és csókolt… és nem tudtam ellökni, nem voltam erre képes, és akartam mondani azt, amit mondanom kellett volna, de nem hagyta.
- Klaudia, ne, ne csináld ezt…
- Csitt, Danika, te csak hagyd, hogy megtörténjen.
És ekkor az lett, hogy elvesztettem a fejem, csak azt éreztem, hogy egy nő van a karjaimban, aki igyekszik a földre kényszeríteni, és igaza is van, ott kényelmesebb… és vadul egymásnak estünk, immár a földön, és hemperegtünk egymáson, hol ő volt felül, hol én, aztán közvetlen mellettünk ugatni kezdett egy kutya.
- Nem mész innen! - kiáltott rá Klaudia, és ekkor gyorsan felmértem a helyzetet, hogy ruha van mindkettőnkön, és még megtehetem, hogy véget vessek ennek az ösztönös esztelenségnek, amibe kerültem.
- Karinát szeretem, és nekem csak ő kell! Értsd meg, Klau, nem tehetem, hogy mással… hogy veled… ne haragudj…

Látszódhatott rajtam a zaklatottság, amikor visszaértem a horgászhelyre, mindketten rám néztek, Judit is és Ákos is, de nem szóltak semmit. Máris utolért Klaudia, és mintha mi sem történt volna, bedobta a horgot, majd ugyanazzal a mozdulattal kiemelt egy ficánkoló kishalat.
- Na, ennyit a horgászásról, én most abba is hagyom - jelentette be, ehhez Judit nem szólt semmit, nem is kérdezett, hanem összeszedték a cókmókjukat.
- Uraim, kedves Ákos, kedves Dániel, a viszontlátásra! - mondta Klaudia közömbösnek tetsző hangon. - Volt szerencsém!
- Sziasztok - köszönt el Judit is, és már ott se voltak.
- Mi történt?
- Birkóztunk egy kicsit… a földre vitt… ha nem jön az a kutya… az mentett meg. Különben most már férfi lennék… egy elkeseredett, vigasztalhatatlan férfi… egy olyan élménnyel, amire nem vágytam, és egy szörnyű érzéssel, hogy megcsaltam azt, akit szeretek.


Másfél óra alatt zajlott le mindez, siettem haza fürödni, átöltözni, és mire hazaértem, meg is nyugodtam. Klaudia már próbálkozott eddig is, én elutasítottam eddig is, és nem sértettem ezzel vérig. Talán most sem, és nem lesz utálatos velem, vagy nem fog bemártani Karinánál. Lehet, el kéne mesélnem a dolgot a szerelmemnek. De nem, ez nagy hülyeség lenne. Megzavarodna szegénykém és bizalmatlanná válna. Úgy fogok viselkedni, mintha meg se történt volna ez az eset.
- Dani, gyere csak egy kicsit félre, beszédem van veled - szólt Lackó.
- Állok rendelkezésedre, de gyorsan mondd, amit akarsz, sietek.
- Képzeld, már nekem is van barátnőm, a Timi, a Málnás Tímea. Osztálytársam. És mondhatom, nem is hittem volna, hogy ilyen jó az, ha van egy barátnőm. Legutóbb, még pénteken volt ez a suliban, megfésült. Ez sokkal jobb érzés volt, mint gólt lőni focizáskor.
- Gratulálok, Lackó. Annácska nem is mondta, pedig az ilyesmit észre szokta venni. Igazad van egyébként, százszor jobb a szerelem, mint a góllövés. Van a Timikédnek egy nővére, igaz?
- Igen, a Panni. Ismered?
- Ő volt az első lány, akinek udvaroltam. Még az általánosban.
- Ha megint neki udvarolnál, akkor még sógorok is lehetnénk.
- Pontosabban vőtársak - szólt bele Apa, aki akkor érkezett a műhelyből.
- Bocs, Lackó, de szóba se jöhet Pannika. Karina az igazi, és megsúgom, nagyon szeretem őt.
- Mi a baj? - simogatta meg Lackó fejét Anna mama.
- Csupán annyi, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint ő meg Danika nem lesznek vőtársak - adta meg a magyarázatot Apa.
- Azért lesz sok-sok ok az örömre ennek ellenére is, majd meglátod - próbált vigasztalót mondani Anna mama.
Anya is hazaérkezett a munkából, éppen ekkor toppant be.
- Dani az unokatestvérem, és ez akkor is így marad, ha nem leszünk vőtársak - jelentette ki Lackó, erre pacsiztunk is egyet, majd az előbukkanó Annácska érdeklődésére, hogy miről is beszélgetünk, adtam neki egy nagy puszit minden szó helyett, és átengedtem Lackónak a válasz lehetőségét.
- Én már mentem is - jelentette be Hajnalka -, és megfordult a tengelye körül. - Na, milyen vagyok?
- Tökéletes - állapította meg Apa, én helyeseltem hozzá, Anna mama és Margit mama meg csak sóhajtozott, hogy ez a lány már majdnem felnőtt nő.
Anya megölelte őt, és megkérdezte, Tiborral lesz-e a találka.
- Balázsnak hívják, és rohanok is, mert nagyon vár - mondta el a tudnivalókat és már ment is. - Hegedűművész! - árulta még el.
Anya kiejtette a kezéből a táskáját, és miközben felvette, annyit szólt csak úgy magának, hogy reméli, nem az, akire ő gondol.

Elindultam hazulról, hogy Karinával töltsem a délután még hátralévő részét. Megint a gólyafészek alatt találkoztunk. Gyönyörű volt, kedves, szerelmes és vidám. Elfelejtettem minden bajomat, a horgászáshoz kapcsolódó izgalmas, de ugyanakkor félelmetesnek is mondható élményemet, hogy Klaudia kiprovokálta belőlem a hímet a rámenősségével. Hogy mitől félelmetes ez? Attól, hogy akaratom ellenére történt, és ha kiderül, és nem úgy szól a történet, ahogyan volt, akkor elveszíthetem a kedvesemet. De ha csak az igazságot tudja meg, már az is végzetes lehet.
Beborult az ég és eleredt az eső. Egyre jobban esett, ezért, bár én nem szeretem az ilyesmit, beültünk egy presszóba, hogy ne ázzunk.

Miután megbeszéltük Karinával, mit lenne kedve nyalogatni, kanalazgatni, eszegetni, kértem egy gesztenyepürét és egy somlói galuskát.
- Máris hozom, Wolf úr - mondta a felszolgálónő.
- Ki ez? Ismered?
- Anya egykori sógornője, Jenei Eszternek hívják.
- Anyukád férjnél volt már korábban is, apukád előtt?
- Igen. De Apa is nős volt, kétszer is, mielőtt Anyával összeházasodtak volna.
- Egy gesztenyepüré és egy somlói galuska - tette elénk Eszter a két tálkát. - Fogyasszátok egészséggel!
Szép lassacskán, de azért bekanalaztuk ezt is meg azt is együtt. Előbb Karina ette a somlóit és én a gesztenyét, utána cseréltünk. Ücsörögtünk még és összehajoltunk szelíden. Aztán hirtelen megtelt a presszó, az összes asztalhoz vendégek ültek, már nem is volt szabad asztal.
- Nézd, a bejáratnál, Dávid és Viola - vette észre Karina az osztálytársainkat. - Akár ide is ülhetnének, nem?
Felálltam és intettem nekik, ők pedig már jöttek is.
- Foglaljatok helyet. Esik még nagyon?
- Köszönjük, már alábbhagyott.
- Mit hozhatok? - jött oda Eszter.
Két-két mignont kértek és két pohár szódát.
- Nektek is hozhatok még valamit?
- Egy grillás csúcsot meg két szódavizet.

Nem szeretek ilyen helyeken ücsörögni, de most jól éreztem magam. A szerelmemmel voltam, és minden idő, amit vele tölthetek, az csodálatos. Ilyenkor az az érzésem, hogy a világ közepén vagyok. Mert ott van a világ közepe, ahol a kedvesünkkel lehetünk együtt.

Elmondtam mindhármuknak. Karina megcsókolt, Violáéknak is tetszett a gondolatom.
Fizetés után Eszter megkérdezte, mikor láttam utoljára Encit.
- Nem is tudom… Már régen láttam.
- Szerintem a Landwiertschaftlicher Egon kiállításának megnyitóján láttátok egymást, nem is olyan régen.
- Az lehetséges, mert én ott voltam.
- Ő is ott volt. Akkor kedves egészségetekre a fogyasztást!
- Kiről beszélt? Ki az az Enci? - akarta tudni Karina.
- Az ő unokahúga.
- S miért volt fontos ez a kérdés számára, hogy mikor láttátok egymást? Közel áll hozzád ez az Enci?
- Pár napig együtt lógtunk, még valamikor a télen, illetve a tavaszelőn. Barátkoztunk. Nem volt semmi komoly.
 - Neked van Virág előtti múltad is - mondta fanyarul a kedvesem, de aztán megcsókolt és édesen mosolygott rám. - A múltadra természetesen nem lehetek féltékeny, annyira nem vagyok liba.
Visszacsókoltam. Utána elköszöntünk Dávidéktól és távoztunk.

- Szerintem Klaudia szerelmes beléd - szólalt meg hallgatag percek után útközben. - Virág alatt is az volt már. Legalábbis azt hiszem.

Nagyot nyeltem, óriásit. Még csak ez hiányzott.
- Nem érdekel Klaudia, és ő tudja is ezt. Én téged szeretlek.

Menet közben hozzám bújt, így mentünk tovább, egészen a házukig.
- Szerintem most menj el, nálunk van Simon nagybácsim, ez a kék az ő kocsija, ő pedig eléggé faragatlan… Még a szüleimet se ismered, s bár az anyukám azt mondta, legközelebb be fog hívni, ne most legyen ez… ne Simon bácsi jelenlétében. Rendben? Ugye nem baj, hogy ezt mondom?
- Nem baj, megértelek. Nem hiányzik, hogy valaki megnehezítse azt, ami amúgy se könnyű. Egy ilyen bemutatkozó látogatást.
- Szeretlek - mondta búcsúzóul.
- Én is nagyon szeretlek.

 

 

 

 

 

 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 33. fejezet: KLAUDIA MÉG MINDIG A RÉGI hozzászólásai

Szólj hozzá

0.014 mp