A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 35. fejezet: BEMUTATOM A KEDVESEMET

Ákos a fővárosban találkozott Annabellával, csavarogtak, örültek egymásnak, mindenben találtak szépet és jót. Búcsúzáskor is csak egymással voltak elfoglalva, ennek az lett a következménye, hogy a vonat a barátom nélkül indult el. Az utolsó vonat. Mit tegyenek most? Lehetne ide meg oda utazgatni az éjszakában, de akkor is csak reggelre érne haza. Nincs sok értelme.

 A lány anyja nagyon meglepődött, hogy gyermeke este egy ismeretlen sráccal állított haza, valamint azzal az ötlettel, hogy aludhasson ott, mert elment a vonata.  
- Azt se tudom, ki ez a fiú, mert nem avatsz be a dolgaidba, aztán most értem haza a melóból, és megtehetted volna, hogy összedobsz nekem egy kis kaját, de te fiúztál egész nap, mert csak az a fontos.

-  Anya, ő az első srác, akibe… akit én… hiszen elmeséltem, hogy megismerkedtem vele, és mondtam azt is tegnap, hogy ma felutazik, és találkozni fogunk. Én nem mertem hazahozni őt, pedig ezt kellett volna tennem, és akkor csinálhattam volna vacsorát és most az is lenne…

- Hát persze, kislányom, te mindent ki tudsz magyarázni.

Ekkor érkezett haza Csalitka nevelőapja, és megnyugtatta a nejét és a fiatalokat is.

- Van megoldás. Kétféle is. Ákos Annabella jó barátja, szóval nem idegen. Velem alszik egy szobában, anya és lánya a másikban. Így nem éri szó a ház elejét. De azt is lehet csinálni, hogy Eleonóránál alszik, hiszen ő egyébként is fogad szállóvendéget, merthogy fizetővendéglátással is foglalkozik. Ha nem foglalt a szobája éppen.

Ez utóbbi lett. Igaz, Ákos nem tudta kifizetni, de Eleonóra legyintett erre, azt mondta, ennyivel igazán támogathatja legjobb barátnője lányát, akit ő nagyon szeret is. Annabellának pedig azt mondta, ha nem tud Ákossal összebújni úgy igazán, mert nincs hol, akkor nála ezt megteheti, ha legközelebb eljön Ákos, mert a szerelmeseket támogatni kell.

- De anyád nem tudhatja meg, titokban legyen itt a fiúd!

Mindezt Ákos mesélte el később.

 

Hajnalka is beszámolt arról, hogy mostantól ő meg a tanár úr együtt vannak, mármint annyira, hogy találkoznak, Zoltán udvarolhat, aztán majd meglátják, mivé alakul ez a kapcsolat. Zoltán szerint jelenleg titokban kell tartani, de ha Hajnalka akarja, máris elmegy máshova tanítani, hogy ne legyen összeférhetetlenség az iskolában. A nővérem beavatta Anyát, aki szerint jó ötlet, ha Boldog Zoltán másik iskolában fog tanítani. Ezt tegye is meg mielőbb, mert ha nem, akkor ő anyaként nem támogatja ezt a kapcsolatot. Hajnalka ekkor olyat mondott, amit nem kellett volna. Hogy a szülőanyja biztosan feltétel nélkül támogatná az ő szerelmi döntéseit. Erre Anya kissé elszorult torokkal azt mondta, akkor szóljunk Apának is a dologról, és fogadjuk el az ő álláspontját. Mert ő ugyan híve a szerelemnek, pártolja is a szerelmeseket minden esetben, de ha a saját lányáról van szó, akkor előtérbe helyez bizonyos hagyományos erkölcsi normákat, még a lánya akarata ellenére is. A nővérem belátta ezt, és azt is, hogy nagyon megbántotta Anyát. Sírva borultak egymás nyakába, amikor bocsánatot kért.

- Hát kérlek, a te arcodon is látszik valami, de a Bókony Péteré szinte felismerhetetlen - mondta a köszönést is mellőzve a suliban Nagy Anti.

De nem csak ő tett hasonló kijelentést, hanem Pista és Dénes is. Nem értettem egészen addig, amíg Virág el nem mondta. Az ő apja, aki ugyanúgy hajósember, mint a Bókony testvérek apja, csak nem tengerész, hanem folyami hajós, elvesztette a fejét felháborodásában, amikor Péter vastag bőrrel a pofáján és némileg részegen átment hozzájuk, és őt felségül kérte, hiszen ki máshoz is mehetne a lány, ha már az övé lett.

- Ha már rányomtam a pecsétemet, így fogalmazott Apámnak - idézte Virág és nagyon sírt, mert az apja benne is csalódott, és majdnem őt is megütötte, de aztán mégsem. -  Apám a Péternek adott két nagy pofonhoz azt fűzte még hozzá, hogy soha ne merjen többé a szeme elé kerülni egy ilyen féreg, és ha egyetlen szóval is rosszat mond bárkinek az ő lányáról, hát vége neki. És jobban tenné, ha visszaköltözne oda, ahonnan jött, vagy még messzebbre. Mindezt megismételte Péter apjának, amikor az átjött megkérdezni, miért is ütötte meg a fiát, aki egy szelíd, ártatlan gyerek még.

Virág azt is elújságolta, hogy apai féltestvére, akit szintén Daninak hívnak és már harmincéves, hamarosan hazajön az idegenlégióból és itt fog élni Dunaangyalosban.

 

Továbbra is napi öröm volt Karinával lenni, emellett kertészkedtem és meghallgattam a nagyszüleim és Dédpapa visszaemlékezéseit, mert valamiért mostanában mindegyikük szívesen mesélt a múltról. Ebből támadt az az ötletem, hogy megírom az idei évem történetét, mert ha jól belegondolok, az idén már eddig is nagyon sok dolog történt velem és körülöttem, és ha majd én is emlékezni akarok a messzi jövőben ezekre az időkre, könnyebben tehessem meg a leírtak segítségével. Anya is megírta a saját történetét kisgyerekkorától az Apával való házasságkötésig, de azt mondta, csak magának írta, nem publikus. Megírom én is, legalábbis a mostani, izgalmas és egyre sűrűbb kamaszélményeimet, mert lehet, igazuk van az időseknek, és a felejtés egy idő után mindenkit utolérhet. Még engem is.
- De a tiéd az publikus lesz, azaz elolvashatom majd én is, meg a kicsi Zsuzskó is, ha majd ő is tud olvasni. És még a nagyvilág is! - mondta erről lelkesen Annácska.

Az iskola női kosárlabdacsapata, aminek a nővéremen túl tagja volt Melinda és Otília is, két meccset játszott az iskolák közti bajnokság keretében, mindkétszer kikaptak egyetlen kosárral. Boldog tanár úr mégis elégedett volt a lányok teljesítményével, különösen az irányító játékoséval, Hajnalkával. De szerintem a nővéremnél nem is a kosárlabdázó teljesítménye volt a lényeg, hanem valami más…
Ebben az időszakban Klaudia átnézett rajtam, Judit vigyorgással jelezte, ő bizony tudja, hogy Klaudiától csak egy kutya mentett meg, és ezt nagy esetként tartja nyilván a poéngyűjteményében. Ivett barátként kezelt, mert ugye Tomi barátommal járt, Virág pedig barátságos semlegességgel, de mindig kedves mosollyal.

Eljött és lezajlott a Húsvét is, a locsolás is, de nekem nem volt hozzá nagy hangulatom. Csupán a háznál és a szomszédban lévő rokonokat és persze Karinát meg az édesanyját akartam meglocsolni, de ezen felül még másokat is meg kellett. Ugyanis Lackó nem akart egyedül menni, bár muszáj volt mennie Tímea miatt, és az apja nem volt hajlandó elkísérni őt. Így én lettem megkérve Zsuzsi nénim által. S ha már vele mentem, így kénytelen voltam én is meglocsolni az unokatesóm kis barátnőjét, Tímeát, meg a nővérét, az én egykori Pannikámat. Meg az anyjukat és a két nagymamájukat is. Lackó úgy döntött, a tanító nénijéhez is elmegyünk, annak is volt két kislánya, s mert én is vele voltam, nekem sem volt illő kihagyni őket. Ez a tanító néni örült, hogy megismerhetett engem, mert már rengeteg jót hallott rólam a húgomtól, aki ugye egy osztályba járt Lackóval. Az utcán is jöttek ismerősök, Anett és Ivett, vagyis az ikrek, aztán Melinda és Otília az öccsével, Gyurival, aki szintén osztálytársa volt Lackónak, és éppen a tanító nénihez igyekeztek. Ezért ott az utcán minden lány meg lett locsolva általam és Lackó által is. Valamivel arrább egy újabb ismerős társasággal találkoztunk, mégpedig Nagy Antival és bátyjával, Miklóssal, valamint Évával, Azáleával és Tinával, aki szinte belebújt a vele lévő srácba, nyilván összetartoztak, ami nekem új volt. Tina kibújt a fiú oltalmából a locsolás idejére és annyit mondott nekem nem túl hangosan, hogy végre meglocsoltál, legklasszabb fiúja az osztálynak… Ezután ért az igazi meglepetés! Gyöngyös Virág jött belekarolva Holló Tiborba!

Tibor kezet nyújtott nekem, üdvözletét küldte Hajnalkának, és elárulta, ő senkit nem locsolt meg, csak Virágot, akit két napja ismer, de e naptól kezdve új élete van, és ezt köszöni a sorsnak, ha az intézte így. Virág ragyogott Tibor mellett, kilépett a szomorúságából, jó volt őt ilyennek látni. Tibor jó fej, én inkább őt szerettem volna a nővéremnek, nem a tanár urat.

 

A tavaszi szünetben természetesen kertészkedtem, de még inkább Karináztam, tehát jól tellett az idő. Még a Márkó névnapját megelőző napon találkoztam Bókonnyal is. Szembejött az utcán, észre is vett, és feltűnő módon elfordította a fejét. Nekem valamiért köpnöm kellett éppen, erre Hajnalka, mert együtt mentünk valahová, elnevette magát.

- Öcsi, tanuld meg nem észrevenni… és ne provokáld.

- Mit mondasz?

- Ne provokáld… úgy értem, ezt a majmot.

- Reméltem is, hogy velem vagy, testvérkém.
 

Karina és köztem minden jól működött, ismertem már a szüleit is, és eljött a pillanat, hogy otthon bemutassam őt.

Mindenki nagyon izgult, Karinában félelem is lappangott, a családom nagy, hátha megeszik reggelire. Nem emiatt, de mégis jócskán a reggeli után, a délelőtt vége felé vittem őt hozzánk. Az én máskor nyugodt anyukámon is látszott bizonyos fokú feszültség, mintha az egész életemről lenne most szó. Apa viszont megtáltosodott, elemében volt, ő köszöntötte a kedvesemet legelsőnek.

- Isten hozott, kedves Karina, már nagyon vártunk, nagyon szerettünk volna már látni végre, és itt üdvözölni nálunk. Érezd magad otthon, fesztelenül, és bűvölj el minket is, ahogy a fiunkat is elbűvölted, és mi szeretni fogunk nagyon, ahogyan Dani is szeret téged nagyon.

- Andris, nem csak hozzád jött ez a kislány… engedd már el őt, elhiszi, hogy szereted - volt kénytelen mondani ezt Anya, látva Apa megelőlegezett és mérhetetlen szeretetének egyértelmű kinyilvánítását.

- Ünnep ez, megérdemel néhány ünnepi szót is - reagált Apa.

Annácska cserfes kedvessége feloldotta Karina kezdeti bizonytalanságát, aztán az udvarban kutyáztunk egy kicsit és a kert érdekességeit is megmutattam. A gyümölcsfákat, a már színekkel viruló tavaszi virágokat, a borostyános sarkot, a vadszőlős kiskamrát, és azt a fenyőt is, amit Anya születésekor ültetett a család, és a legtöbb Karácsonykor fel is díszített. Mire visszamentünk a lakásba a terített asztalhoz, teljes volt a nyugalom, és sorra előkerültek a nagyszüleim is Dédpapával. Utóbbi persze megkérdezte, hány évesen ivott először pálinkát, mert a családunk lánytagjai tizenhárom évesek olyankor. Karina még nem ivott sosem, Dédpapa szerint ez az állapot nem tartható már sokáig. Margit mama szerint viszont nagyon jól meglehetnek a lányok pálinka nélkül, de még a fiúk is.

A kedvesem kért egy kötényt, miután leszedték az asztalt, és neki akart állni mosogatni.
- Ez igen, házias a lány, ma már ritkaságszámba megy - dicsérte meg Anna mama.

Végül Anya nem engedte őt mosogatni, inkább elővette a családi fotóalbumokat, hogy azokat nézegessük mi ketten, mert az érdekesebb. Apa pedig, mint valami háziasszony, többször is ránk nyitotta az ajtót, érdeklődve, mit kérünk, mit hozzon nekünk inni, vagy további desszertnek valót.

- Nyughass már egy kicsit - kérte őt Anya odakint, de mi is jól hallottuk. - Beleszerettél talán a fiad szerelmébe, te drága, nagy hülyém?

- Ez az, végre féltékeny vagy, kis hülyém - halottuk Apa hangját. - Hagyd a fenébe az eszcájgot, gyere velem, gyere már, tudok jobb játékot az elpakolásnál…

Anya sikított kettőt-hármat, aztán mi ketten nevettünk egy rövidet majd néztük egymást… és egymásért nyúltunk… és egyre jobban belemelegedtünk az édes játékokba, a csókba, az ölelésbe; de én nem mertem ráfordítani a kulcsot a zárban, mert mit szólnának hozzá és mit gondolnának Karináról… Pedig ismerem a családomat, nem tagadják meg az élet örömeinek szükségességét, felvilágosult és szerelempárti, azaz normális emberek mindannyian. Ruhástól voltunk, nem mertem ezen változtatni, de a nagy, remegtető lázban befészkeltem magam a kedvesem combjai közé és olyan nagyon igyekeztem megszüntetni a köztünk lévő teret, hogy kifakadt belőlem a gyönyör könnye… Karina előbb nem értette, mi történt, de aztán leesett neki a tantusz, simogatni kezdte az arcomat és azt mondta, szeretlek, szeretlek…

 

Véget ért a tavaszi szünet, elkezdődött a tanítás. Hercegnő kitalálta, hogy mindenki hozza be megmutatni, ha van valami művészi alkotása, az sem baj, ha az nem több iskolai rajznál az általánosból. Hozza be a zeneszerszámát az, aki muzsikálni tud, vagy írásait, ha írni szokott, vagy bármi egyebet. Ez már májusra maradt, mert eljött az április vége, és az utolsó napon felköszöntöttük az osztályfőnökünket, ugyanis Zsuzsi nénim harminchét éves lett. Gyönyörű csokor virágot kapott az osztálytól, de nagy vita előzte meg, ami arról szólt, ki legyen az, aki átadja. Judit titkos szavazást ajánlott, meg is csináltuk, én kaptam a legtöbb szavazatot.

- Köszönöm a bizalmatokat, de én a saját nevemben is felköszöntöm őt családon belül, ezért itt más valaki legyen a virágot átadó. Javaslom Rezéti Szép Ákost, hisz ő kapta a második legtöbb szavazatot és legyen vele egy lány is, aki önként jelentkezik erre.

Ugyanis eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy ketten is átadhatják, és egy fiú meg egy lány szerintem a legjobb párosítás. Minden lány azonnal jelentkezett, mert mindenki szerette Hercegnőt, és Ákos se volt népszerűtlen. Nagy huzavona után, de nevezhetjük korrekt egyeztetésnek is, végül Otília nyerte el a tisztséget. Az ünnepelt szívből örült, és kiderült, készült is erre, mert nemsokára tele lett a tanári asztal házi süteménnyel, amit ő hozott és ő is sütött.


Május harmadikán volt Anyák napja. Aznap mi négyen, Annácska, Hajnalka, Lackó és én kiszolgáltuk az ünnepelteket. Takarítottunk, főztünk, és persze mosogattunk is nálunk és odaát Lackóéknál is. Anya, Zsuzsi néném és a nagymamák pedig pihentek, illetve a kis Zsuzsóval játszottak. Virággal is köszöntöttük őket.

Másnap történelemóra volt az első, és Nyáry Grácia tanárnő a boszniai háborúról beszélt, ami várható volt már és a május meg is hozta sajnos. Irodalomórán Szakmári Etelka ugyanazt a két Farkaslaki-verset olvasta fel, mondván, a költőtől kapta, amit Hajnalka is nekem. Hercegnő is képben volt e két verset illetően, mert a nővérem megmutatta neki a múltkor. Én elmondtam a hömpölyög szóval kapcsolatos ellenérzésemet, és már-már azt is majdnem kimondtam, hogy mostanában ezekkel a versekkel operál a hegedűművész úr a csajoknál. Aztán mégsem szóltam, de a szünetben Etelkától megkérdeztem, próbáltak-e már úgy udvarolni neki, úgy kikezdeni vele, hogy Rómeónak vallja magát a srác. Csak nézett, nem értette.

- A csajt Júliának szólítja, ami azt jelenti magyarul, hogy legyél az enyém, én meg a Rómeód leszek.

Zavarba jött, aztán megkérdezte, honnan tudom, hogy ez történt vele.

 - Mert én mindent tudok, ami a szép lányokkal történik.

Könnyelműség volt ez részemről, mert Karinát kíváncsivá tettem, hogy vajon kiket tartok még szépnek az osztályból, és vajon mindenkinek elmondom, hogy tetszik, vagy csak egyeseknek. Próbáltam megnyugtatni, hogy ő a legszebb számomra, és mások nem érdekelnek, csakis ő, és igyekeztem megmagyarázni azt is, miről is beszélgettem most Etussal.
- Ez a Balázs ezzel a Júliázással próbál hódítani, Etusnál is megpróbálta.

 Nem tudtam teljesen megnyugtatni Karinát, maradt benne valami kis bizonytalanság…

S ha már Etusnál tartok, elmondom, hogy kémiaóra kezdetén Hercegnő beállított a lány apjával, aki az otthon maradt kémiafüzetet hozta a lánya után, és ezt jól is tette, mert a házit a tanár úr osztályozni kívánta. Lombiktata a szertárba küldött valamiért, így aztán hallottam a folyosón Szakmári apuka és az osztályfőnk nevetgélő, bizalmasnak tűnő beszélgetésének kis részletét.

- Sosem felejtettem el, életem legszebb időszaka volt, drága Zsuzsi…

- Érdekes időszakom volt az akkor nekem is - muzsikált kedvesen Zsuzsi nénim hangja -, de hát ifjúság, bolondság… tudod te is. Kamillánál is próbálkoztál előttem, amikor ő odakerült az áruházba… jaj, régi szép idők… de a mai idők is szépek, sőt, még szebbek is.

A hallottak érdekesek voltak nagyon, de én nem vagyok az a gyermek, aki a szüleinek legszívesebben megtiltaná utólag a bolondos és bohém ifjúkort valami téveszme vagy őskövült szentségideál alapján, és egyébként is érték az ember múltja, főleg ha így tud rá emlékezni. És jó is az, ha van mire emlékezni… Különben is, ha elemzem a saját kis dolgaimat a jelenben, én sem vagyok egy tedd ki, hadd hűljön mentalitású fiatal.

 

Otthon Dédpapát a kertben találtam, simogatta a fákat és azt mondta, az ilyesminek bele kell férnie az ember életébe.

- A világom annyi, amekkora skálán játszik az érzelmi életem, annyi, amennyit felfog belőle az értelmem, és annyi, amennyit megőriz belőle az emlékezetem. Az életem minősége nem a tartamától függ, hanem a tartalmától. Nagyon szeretlek titeket, kedves családom.
 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 35. fejezet: BEMUTATOM A KEDVESEMET hozzászólásai

Szólj hozzá

0.018 mp