Ahol tapsolni fognak a nyírfák 36. fejezet: ÖNVIZSGÁLAT ÉS ÖNKRITIKA
- Mi lesz Dédpapával, ha beteg lesz és elerőtlenedik teljesen? - kérdeztem Anyától másnap reggel.
- Ápoljuk, megteszünk érte mindent. Ha pedig eljön az ideje, szelídséggel és szeretettel segítjük a távozását, úgy értem, vele leszünk, hogy ne érezhessen félelmet.
A suliban Hercegnő bejelentette a nyári balatoni program idejét.
- A mi egymás közötti előzetes egyeztetésünk alapján a felajánlott balatonmámorosi nyaralót augusztus 10. és 24. között vesszük igénybe, a tulajdonos már igent is mondott rá.
Nagy hurrával fogadta az osztály.
- Két hálószoba és négy hálófülke van benne, az udvarban pedig négy-öt sátrat is felverhetünk. Ugyanakkor még a nappaliban is lehet aludni, és ez azt jelenti, teljes létszámmal mehetünk.
Újabb hurrázás.
- Éljen Balatonmámoros!
- Hol is van pontosan? - kérdezte Péntek Endre.
- Balatonszívnyitó után valahol…
- Balatonbűbájos, Balatonbóbitás, Balatonfityfirity… és azután jön Mámoros.
- Balatonszépszentemmel szemben.
- Nem, hanem Balatonpitypangossal szemben.
- Én már jártam Balatonmámoroson, csak a gyorsvonat nem állt meg ott, ezért Balatonédeslakon kellett leszállni. Ja, de nem is! Hanem Balatoncsókhajnal-Felsőn.
- Én csak a nagycsaládosok üdülőjében voltam, mégpedig Balatonpereputtyon, de már elég régen.
- Ez is nagycsaládos nyaralás lesz, hiszen mi egy eléggé nagy család vagyunk ahhoz, hogy nagycsaládnak mondhassuk magunkat - mosolygott Zsuzsi nénim.
- A szomszédcsaj, Trixi, amúgy Beatrix - árulta el Robi -, fehér bőrű és fekete hajú, de nem ám festett, ő Balatonringatón szokott nyaralni, ott van a faterja villája. Majd meglátogatjuk őt… vagyis inkább csak én látogatom meg.
- Én azért elkísérlek - mondta Peti -, hiszen a barátod vagyok, mindenben számíthatsz rám.
- Később visszatérünk a nyaralásra, most nyelvtanozni fogunk - vetett véget a lelkesedésnek az osztályfőnk.
Azért egész tanítás alatt napirenden maradt a balatoni út, és mindannyian örömmel tervezgettünk egész komolyan, de idétlenkedve is, mert hát kamaszok vagyunk, még ha nem is kicsik, hanem már nagykamaszok.
Karinát csak egy darabon kísértem el a tanítás után, próbáltam kedves és vidám lenni, de ő nem volt a toppon hangulatilag, de remélem, nem a tegnapi dolog miatt. De akkor mi miatt? Hogy nem tetszett neki az, hogy Etusnak azt mondtam, még ha viccesen is, hogy szép lány, azt értem, bár fel nem foghatom, mi ebben a bűn. Azért azt nem szeretném, ha ettől komolyabb oka lenne a kedvetlenségre. Kérdeztem, de érdemileg nem felelt.
- Semmi, magam se tudom - mondta.
- Szeretlek - mondtam neki a búcsúcsóknál.
- Én is - sóhajtott lehangoltan.
- Beszéljük meg, mi a baj! - javasoltam.
- Mondtam már, magam se tudom…
Nyugtalan maradtam egész nap, ez csak az alvás utáni másnapi ébredésre múlt el valamelyest. Véglegesen pedig akkor, amikor Karinát a karjaimba zártam a suli előtt és ő úgy mosolygott, mint korábban szokott.
Rábaközi tanárnő a matematika megszeretésének lehetőségeit ecsetelte. Hercegnő földrajzóráján mindenki figyelt nagyon az anyagra, de nem felejtkeztünk el Ivett névnapjáról sem. Tomi volt az, aki felköszöntötte. Ki más is lehetett volna…
Osztályfőin pedig bemutatkoztak a művészek.
Senki sem tudta, de Szérűs Jusztina, azaz Tina remekül tangóharmonikázik. Most bemutatta e tudását nagy sikert aratva. Pusztai Dávid szájharmonika játékával lepte meg az osztályt, Viola pedig fuvolán játszott. Etus néhány remek hímzését hozta el megmutatni, Ivett és Anett a ruhaterveiket, és egy fantasztikusnak mondott báli ruhát, amit nem csak ők álmodtak meg, hanem ők is varrtak. Ezt nem lehetett gyorsan elintézni, mármint a ruha megcsodálását, fel is kellett próbálni. Anett vette magára, majd utána Otília, Melinda és Viola is. Robi szerint szép ez a ruha, de egy lány az ruha nélkül is sokkal szebb, mint egy fiú ruhában, még akkor is, ha a fiú díszmagyart ölt. Hetyke Izabella pár kifejezetten mutatós akvarelljét mutatta meg, Otília pedig az általa legjobbnak tartott olajfestményét, aminek Alternatív evolúció volt a címe. És hogy mit láttunk a képen? Két zsarnokgyík rollerozott… Igen, talán ezt is eredményezhette volna az evolúció, de szerencsére nem így történt. Klaudia egy fényképet hozott.
- Várj, kitalálom! - szólt rá Peti. - A legmenőbb művészi fotódat hoztad.
- Nem talált, elsüllyedhetsz. Egy szénrajzomról készült fotó ez. A szénrajz az alkotásom, otthon, a szobám falán látható, azt nem hozhattam ide. Nagyjából egy méter magas, hetven centi széles rajzról van szó, ez egy portré.
- Adjuk kézről kézre - javasolta Hercegnő.
Judit máris tette Pista elé, aki csak alibiszerűen nézett rá, valójában nem is látta, de Peti már igen, és felkiáltott.
- Wolf Dániel! Ez a Dani! - aztán tovább is adta.
A többiek szintén úgy találták, hogy engem ábrázol a rajz, és persze ezt én is tudtam, hiszen láttam is Klaudia szobájában az őrült szenvedés estéjén.
- Hogy jutott eszedbe pont Danit lerajzolni? - kérdezte Azálea.
- Nem kellett, hogy eszébe jusson, mindig rá gondol - mondta Judit. - Igaz, barátnőm?
- Így valahogy… - adta a zavarban lévő szemérmest Klaudia, és ők ketten, a két barátnő, cinkosan somolyogtak egymásra.
Karinára néztem, ő meg szemrehányóan nézett vissza rám.
- Tudtam, hogy beléd van esve… - mondta elkeseredetten.
- Nem tehetek róla, kérlek, hidd el, csak téged szeretlek, ő nem érdekel - mondtam halkan.
- Dani, te tudtál erről? - szította fel még jobban a témát Peti.
- Tudtál erről? - kérdezte Karina is.
- Tudtam, hogy odavan értem, próbálkozott is már… de én nem… - feleltem szintén halkan.
- A rajzról is tudtál? - ez volt az újabb kérdése.
- Dani, láttad is már ezt a rajzot, vagy csak most először? - ez megint Peti volt.
Mindenki kíváncsian várta a választ, elvégre ez nagyon érdekes dolog, én viszont éreztem, hogy itt a vég… Hazudjak? Az nem én lennék. És botrány lenne belőle, mert Klaudia azt mondaná, ne tagadd le, láttad akkor éjjel a szobámban, amikor nálunk jártál.
- Klaudia édesanyja mutatta nekem, amikor a Hacsaturján hanglemezt szerettem volna elkérni.
- Nincs is nekem olyan - adta a meglepettet Klaudia.
- Nem tudhattam, csak arra jártam éppen… és eszembe jutott, hogy ha neked megvan, akkor végre hozzájutok… persze csak kölcsönbe kértem volna.
- Jó, ez már nem tartozik a tárgyhoz, folytassuk az órát! - próbálta elejét venni a továbbiaknak az osztályfő. - Ha hiszitek, ha nem, én is próbálkoztam szénrajzzal, de nekem közel sincs ilyen nagy tehetségem hozzá, mint Klaudiának. Viszont valamikor szájharmonikáztam, és ha nem lenne illetlenség egy ilyen hangszert elkérni a gazdájától, hát most eljátszanám azt az egyetlen melódiát, amit jól megtanultam.
Dávid máris átadta a muzsikálóját, és az én Zsuzsi nénim, aki ezzel az 1.b művészi hajlamai című ötletével akaratlanul ugyan, de nagyon nehéz helyzetbe hozott, ragyogóan eljátszotta az egyik legelső Beatles-dalt.
A szünetben próbáltam Karinával megbeszélni ezt az egész dolgot, és mert nem tehettem mást, bevallottam, hogy amikor Virág vallomása összetört bennem mindent, őrültként rohangáltam a városban fel és alá, végül Klaudiához mentem, hogy ő majd helyreállítja az önbizalmamat azzal, hogy értékel, és ettől talán kissé meg is nyugszom. Vagyis a túlélés miatt mentem hozzá, de náluk megdöbbentem, mit is keresek ott, és nagyon megkönnyebbültem, hogy ő nem volt otthon.
A következő szünetben Karina Klaudiával beszélt, én pedig tehetetlenül néztem, hogyan döntenek a sorsomról ők ketten, azaz Klaudia milyen messzire megy el abban, hogy aláássa a Karinával való kapcsolatomat, és hogy Karina mit tud még meg, amit bűnömül róhat fel, és a szerelme, szeretete az mennyit bír ki. Mert ezeken múlik most minden, és nem azon, hogy a szerelem tiszta bennem, őszinte, csak Karinát szeretem, senki mást, és valójában ártatlan vagyok, csak a körülmények rosszul alakultak számomra, és a látszat nem olyan, hogy igazolna engem, inkább ellenem szól.
Karina nem mondta el, mit beszéltek. Volt még egy óránk, és nem tudtam, mire számíthatok, és nagyon kínzott a tehetetlenség is. Aztán vége lett az aznapi tanításnak.
- Elkísérsz egy darabon? - kérdezte Karina.
- Örömmel…
- Klaudia mindent elmondott - mondta az én kedvesem. - Szeret téged, akar téged, próbálkozott is már nálad. De hiába, te sosem viszonoztad ezt. Egyszer volt csak, hogy átölelted egy erdei sétán, de semmi folytatása nem lett. És bevallotta, hogy nem is olyan régen horgászás ürügyén a közeledbe férkőzött, és lerohant téged… és nem sok hiányzott, hogy megtörténjen az, amit ő szeretett volna, amivel magához köthetett volna… és már teljesen elvesztél az ő rohamában, amikor egy kutya váratlan felbukkanása térített észhez téged, és vesztette el ő azt a csatát. Így volt?
- Így.
- Dani, ne haragudj, de egy kutyán múlott csak?
- Lehet, a kutyán múlott, nem tudom. De egy biztos. Én nem akartam semmit Klaudiától, és ellenálltam neki, de nem alkalmaztam erőszakot ahhoz, hogy lerázzam őt… és persze eleve menekülnöm kellett volna a közeléből, hogy idáig se fajuljanak el a dolgok… Ha elhagysz, belehalok, de tedd meg mégis, amennyiben nem érzed magad mellettem biztonságban. Úgy értem, szerelmi biztonságban. Nem szeretném, ha boldogtalan lennél. Inkább én legyek boldogtalan.
- Nekem most át kell gondolnom mindezt - mondta könnyes szemmel Karina. - Egyedül akarok lenni egy ideig. Azután, ha úgy érzem, folytathatjuk, de most sok kérdőjel van bennem és fájdalommal vegyül… Nem feküdtél le vele, de majdnem… és nagy fájdalom az, hogy ölelgetted őt, amikor az az én jussom lenne, az én kiváltságom. De te őt ölelted, még ha szándékod ellenére is tetted, de ölelted… Hogyan bízhatnék benned? Most hagyj, ne kísérj tovább…
Délután kerti munkákkal foglalkoztam, és próbáltam megszokni a gondolatot, hogy elhagyott a párom, mert ez az ideiglenesnek nevezett távolságtartás az nem jelent mást. Annak idején Szidi is azt mondta, egyelőre szüneteltetjük az együttjárást, és majd, ha jobb lesz a helyzet, akkor folytatjuk. Szerintem már el is felejtette az egészet. Igaz, nekem se hiányzott Szidi, mert egy komolyabb érzés született bennem Virág iránt.
Este fáradtan feküdtem le és máris rám tört az álom. Az éjszaka közepén azonban felébredtem és gondolkodni kezdtem a történteken. Karina hihetetlenkedve kérdezte, hogy csak egy kutyán múlott az, hogy nem feküdtem le Klaudiával… és igaza van. Mert egészen őszintén kell vizsgálnom a dolgot. Klaudiának kedvesen és szelíden akartam elmondani, hogy nem lesz köztünk semmi, mert én nem akarom, én mást szeretek. Nem Judit és Ákos előtt akartam neki ezt a számára rossz hírt közölni, hanem kíméletesen és baráti szelídséggel. Ugyanakkor javasolni neki és meggyőzni őt, hogy értse ezt meg, és máshol keresse a saját boldogságát. De ő bízott a nőben, aki benne van, mert a nő már képes irányítani a férfit, ha a hódító támadás elért egy bizonyos pontig. Addig a pontig, amikor már gyengül a tudat, az akarat, és erősebb az ösztön, a biológia. És mi eljutottunk idáig, mert már nem ellenkeztem testileg, és az a gondolat is felmerült bennem, hogy igen, a földön kényelmesebben leszünk… és öleltem őt és csókoltam őt. Viaskodtunk egymással, de már nem egymás ellen, mert engem már az ösztöneim vezéreltek, nem volt sehol a tudat és az eredeti, elutasító szándék, hanem ugyanazért a célért viaskodtam, amiért ő. Hogy eggyé váljunk. Ekkor jött a kutya… és ezzel együtt visszatért a tudatom.
Amikor idáig értem az elemzéssel, rádöbbentem, hogy Virág sem tett egyebet… Olyan helyzetbe hozta őt a Bókony, amilyenbe engem Klaudia. És a kezdeti elutasítását és tiltakozását feladta, mert a testi vágyai vették át az irányítást az akarata fölött. Mert Virágnak voltak testi vágyai, hiszen beszéltünk is róla, hogy mindketten ezt akarjuk. Ha nem lenne otthon senki, akkor mondanám, gyere el és szeress! Ezt a mondatot ő mondta a hídon. És előtte is már "fenyegetőztünk" ezzel a lehetőséggel, hogy ezt fogjuk tenni. Én magam pedig simogattam, dédelgettem, felébresztve és megerősítve a vágyait. Tehát Virág nem bűnös, még akkor sem, ha előtte flörtbe keveredett Bókonnyal, mert a flört az még semmi, az csupán játék. Ha az ember flörtöl valakivel, az nem szól arról, hogy őt is akarja, mert belül más van. Az van belül, hogy akit igazán szeretünk, annak adunk minden csodát, amit adhatunk, még a mással való flörtölésünkből származó jókedvünket is. Az én volt szerelmem, Gyöngyös Virág nem bűnös! Ha valaki bűnös, az én vagyok! Én taszítottam Bókony karjaiba azzal, hogy nem voltam képes megteremteni a lehetőségét az igazi összebújásunknak. Az összebújás megerősítette volna a szerelmünket, az összebújás elmaradása viszont sebezhetőbbé tette. Én pedig sértődöttségemben, hogy más férfit engedett magához, szakítottam vele, nem gondolkodtam, nem vettem figyelembe, hogy nagyon szeretem őt, és nem ő volt a bűnös, hanem a körülmények, amikről részben én is tehetek.
És Karina? Ő pedig abszolút ártatlan és vétlen, mégis megbántottam őt a Klaudia-esettel. Igen, ő húzta a rövidebbet, szegény kis csillagom, övé a csalódás és a fájdalom. És Virággal szemben sem voltam korrekt, őt is bántottam. Először azzal, hogy nem bocsátottam meg neki azonnal, másodszor azzal, hogy Klaudiához menekültem volna a sértett önérzetemet gyógyítgatni, ahelyett, hogy vele törődtem volna, aki szintén szenvedett. De akkor este nem egy kutya akadályozta meg, hogy Klaudiáé legyek, hanem az, hogy Klaudia nem volt otthon. Mert az anyja, ebben biztos vagyok, hagyta volna, hogy ott töltsem az éjszakát.
Milyen ember vagyok én? tettem fel a kérdést magamnak. Önző és sértődékeny, meggondolatlan és talán még kegyetlen is. Apa, Zombi bá és Sanyi bácsi is mesélt már egyet és mást az életről, mármint a nőkkel való kapcsolat bonyolultságáról, nehézségeiről, a tévedések lehetőségeiről, a férfisovinizmusról, az érzelmek zűrzavaráról, de nem értettem igazán, nem láttam át a lényeget. De most, hogy velem történik meg… döbbenetes ez a mostani felismerésem, hogy mi is a látszat, és ugyanakkor mi van mögötte, mi is a valóság. Mit mond a felszínesség, és mit mond a dolgok mélye, ha belemerülünk megkeresni az igazságot.
Lehet, most meg kellene dupláznom magam, hogy az a rengeteg szeretet, amit érzek, elférjen valahol, és aztán átadhassam Virágnak és Karinának egyaránt, kárpótlásul, jóvátételként, vele bocsánatkérésem őszinteségét is alátámasztani.
