A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 44. fejezet: EJTŐERNYŐ LILA KALAPBÓL

Három nap szünet következett, mert János, Fenyvesi János hazajött a feleségéhez. Evett a féltékenység is, de amúgy igyekeztem nem Jánosra gondolni, hanem arra, hogy Fenyvesiné Boróka Regina, az én Ginám hétfőtől ismét engem vár. Tanultam, otthon is tettem a dolgom. A következő hét napjai gyönyörűek voltak, addigi életem legszebb napjai. Izgalmasak, titkokkal átszőttek, tele öleléssel, Gina szépségével, odaadásával, a kölcsönös vágyak és beteljesülések örömeivel. Már júniust írtunk, ez meghozta végre az esőket, mert májusban nem hullt az a bizonyos aranyat érő. Ügyesek és szerencsések voltunk, senki nem vett észre semmit, amit titkoltunk. Egyik nap a Klotild nevet figuráztuk ki éppen két szeretkezés között, tüneményes szeretőm a megdöbbent férfiút játszotta, amikor kiderül, a nőjét Klotildnak hívják. Gina megdöbbent arca abban a játékban olyan nagyon ismerős volt nekem, és be is ugrott azonnal, hol láttam azt az arcot. A volán mögött, a balesetemnél, amikor az autós gázt adott és elment. Nem szóltam róla, de a csókok, simogatások, dédelgetések, gyönyörök között furcsa volt ez a felismerés, vagy csak vélelem, hogy Gina volt az, aki miatt fának mentem akkor… Másnap azonban, szintén a szeretkezések közti szünetben azt játszottuk, hogy Gina manöken, és éppen divatbemutatón lejt ilyen meg olyan ruhákban a kifutón. És megdöbbentett a felismerés.
- Népszerű manökenünkön most huszadik század elejei dámakalap, és a dettó század végén használatos fehérnemű látható, mindehhez azt jegyezzük meg, hogy a viselettörténeti dokumentumok, és maga a történelmi valóság sem igazolják ezt az összeállítást. Ez az összeállítás az őrültség diadala, a gondolat modern, vidám, és célja csupán annak bemutatása, hogy a női kalap mennyire szexi viselet - hallotta a közönség, azaz én, a műsorvezető és manöken, azaz Gina játékörömmel teli hangját.
Lila kalap volt… és emlékezni kezdtem arra a nénire ott, a balesetemnél, hogy miket mondott. Lila kalapról tett említést, ami a kocsi hátsó ablakában volt látható. Ezek szerint Gina az a nagyon fiatal "fiú", aki akkor mellettem a másik főszereplője volt az eseménynek. E felismeréssel öleltük egymást a szerelemben, de miután elcsitultunk és a meghitt pihenés nyugalma hullt ránk, előhozakodtam egy kérdést tartalmazó kéréssel.
- Ginám, édesem, mondd el, mi az a másik dolog, ami szomorúvá tesz.
- Hát jól van, elmondom, de lehet, megvetsz miatta.
- Nem vetlek meg, szeretlek. És bármit is mondasz, én sosem adom tovább senkinek. Ha bizalommal vagy irántam, és titkot bízol rám, én a titkodat megőrzöm, nem fogok neked csalódást okozni.
- Köszönöm. Akkor elmondom. Történt egy baleset a múltkor. Kihajtottam egy kis utcácskából a Bárány utcára, és éppen jött egy kerékpáros elég nagy sebességgel, mire azonnal fékeztem, nem ütöttem el őt, viszont megijedt a felbukkanásomat észlelve és elrántotta a kormányt. Nekiment egy fának, elesett… De mindjárt megmozdult, próbált felállni, úgy éreztem, nincs baja. De ettől függetlenül pánikba estem, meneküléskényszerem támadt, és ahelyett, hogy kiszálltam volna az autóból és meggyőződtem volna a sérüléseiről, az állapotáról, én otthagytam őt és eljöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. Azt hiszem, ez cserbenhagyás, nincs rá mentség…
A kezéért nyúltam, megszorítottam, érezze, hogy vele vagyok.
- Hagyd csak a fejedet a mellemen, ott a helye - mondtam, miután fel akart volna ülni.
- Aztán valahol a városban leállítottam az autót és visszamentem gyalog a tetthelyre, de már nem volt ott. Nem láttam vérnyomokat sem, így hát egy picit megkönnyebbültem. Nem volt ott senki. Se rendőr, se emberek, se semmi. Egy utcai fülkéből még aznap este felhívtam a kórházat, hogy hoztak-e be balesettel biciklistát, de nemleges választ kaptam. De ajánlotta az illető a Rendőrséget, hogy azt hívjam fel, hátha volt, csak nem járt sérüléssel. Aztán valaki más szólt a telefonba hirtelen, azt mondta, menjek be a rendőrségre és mondjam el, amit tudok arról a kerékpáros balesetről, ami a Bárány utcában volt. Hozzátette, hogy egy fiatalember megsérült, de könnyű sérülései vannak, nyolc napon belül gyógyulók. És ne féljek, ebből nem lesz nagy baj…
- És?
- És még jobban megijedtem, nem mentem be feladni magam. János azt mondta, nem lett a srácnak baja, ez jó. És nem maradt ott vérbe fagyva, mert ha úgy lett volna, akkor azt látva én elájultam volna és nem menekültem volna el. Ha nem ájultam volna el, és ő mozdulatlanul maradt volna fekve, akkor biztosan megnézem, mi is van vele. Tehát azért nem maradtam a helyszínen, mert egyrészt tudtam, nem lett baja, másfelől nagyon féltem és pánikoltam, nem tudtam megfelelően dönteni, mi lett volna helyes. Azt is mondta, ne legyenek túlzott lelkifurdalásaim, mert tettem egy-két dolgot. Gondolataimban foglalkoztam a sráccal, hiszen elég hamar visszamentem a baleset színhelyre, aztán érdeklődtem a kórházban is - törölgette Gina a könnyeit, és még hozzátette. - Ez az egész olyan szörnyű volt. Ugye semmilyen ember vagyok… most megutáltál biztosan…
- Nem, nem utáltalak meg. Beleéltem magam
a helyzetedbe. Megértelek, féltél. Nem voltam még hasonló helyzetben, és nem tudom, én mit tettem volna a te helyedben. Ami a lényeg, nem lett baj, és így most már fellégezhetsz, nem lesznek következményei. Talán ő is hibás, mert ha lassabban érkezik oda, nem esik akkorát, talán ki is kerüli azt a fát. Az a srác biztosan rendbe is jött már. Tizenhárom napja történt, a nyolc napon túl van már, meggyógyult a válla is, a lába is.

- Miről beszélsz te? - ugrott fel Gina. - Honnan tudsz róla?
- Gina, én vagyok az a srác…
- Teeee?
-  Nyugodj meg. Szerencsésen megúsztuk.
Megdöbbenve nézett rám.
- Fellégezhetsz, nem okoztál komolyabb bajt. Lehet, nem is te okoztad, hanem én. Vagy közösen okoztuk. Nyugodj meg, Gina, amit te meg én közösen csinálunk, az csakis jó lehet. Nem?
Nem ment könnyen, de lassacskán megnyugodott. Hozzám bújt. Átöleltem. Azt hiszem, megkönnyebbült. Mostantól a szenvedő fél bocsánatát is bírta már.
- És nem fogják tűvé tenni a várost vagy az országot érted, hidd el. Nem történt komoly sérülés, komoly kár sem, nem is nyomoznak igazán, nincs min elindulniuk. Lehet, eleve nem is kezdtek hozzá, bár jegyzőkönyvet vettek fel a kórházban, amikor megmutattam a sérüléseimet. Én annyit tudtam csak mondani rólad, amit az egyik szemtanúféle ember mondott, hogy nagyon fiatal fiú ült a volánnál.
Gina végre teljesen megnyugodott. Azt hiszem, meggyőztem őt. Örül most nagyon, leesett a szívéről egy nagy kő.
- Viszont a lila kalaptól meg kellene szabadulnod. Igazán helyes vagy benne, nem vitás, sőt, a koalás bugyidhoz nagyon is jól áll, de a másik szemtanú látta a lila kalapot az autóban.
- Dobjuk be együtt a Dunába a hídról. Na?
- Inkább szalonnasütésnél elégetjük, kíváncsi vagyok, befolyásolja-e a szalonna ízét.
 - Hol sütnénk szalonnát? Jaj, ne, maradjunk a Dunánál! Ejtőernyőnek alakítjuk át, nehezéket kötünk rá és úgy engedjük el a hídról. Leszáll a vízre, aztán szépen elmerül.
- Jól van, csak meg kell találnunk a megfelelő nehezéket. Mert legyen annyira nehéz, hogy jól elmerüljön, de ne legyen annyira nehéz, hogy az ejtőernyős ereszkedés helyett belezuhanjon, mint egy kő. Ha már játszunk, legyen jó az a játék.
Aznap már nem szerelmeskedtünk, és másnap megcsináltuk az ejtőernyőt, és egy nagy szatyorban vittük a hídra, annak közepén feldobtuk a levegőbe a víz fölé, és néztük, ahogy szépen ereszkedett alá, s végül belecsobbant a Dunába. El is tűnt a szemünk elől. Ezt letudva a szerelmi fészekben minden eddiginél hevesebb és akciódúsabb parádét csaptunk, megfeledkezve mindenről. Gina olyan nagyon felszabadult volt, ahogy eddig még sosem. Én is. Kettőnk közül pedig főleg ő és én. Mi együtt.
"A szerelem mindent pótol, s a szerelmet
Nem pótolja semmi".

Ez Petőfi Sándor egyik nagy bölcsessége, és én nagy tisztelője vagyok Petőfinek. Nem csupán ezért, de jelenleg ebben tudom őt követni. Persze, ha hívna Bem apó, én is mennék.

Nekem három Gina-mentes nap következett, neki pedig három Dani-mentes, azaz Jánosos. Arra gondoltam, csak hétvégék ne lennének. Elmúlt ez a három nap, jött a hétfő, és délután megint újra összebújtunk a fészekben. Valami eszembe jutott, rákérdeztem Ginánál.
- Ugyanezen a lepedőn szoktál Jánossal is?
- Dehogy, csak nem képzeled? Nézd, megmutatom.
És megmutatta az ágyneműt, a szürke felhőset félretéve.
- Ez volt a heverőn az elmúlt három napon. És látod, most a katicabogaras van felhúzva, amiben mi szoktunk egymásba gabalyodni.  Amikor a felhős van használatban, akkor eldugom a katicásat…
- Nagy szervező vagy, édes és gyönyörű Reginám.
- Tudod mit, Danika?
Kíváncsian vártam, mit talált ki.
- Teperj le a katicabogarak közé… ne félj, nem nyomódnak agyon, mindegyiket hét-hét pötty védi.
- Nem félek, eszembe sincs félni. De te félhetsz bizony.
- Miért is?
- Mert megzabállak mindenestől, te más asszonya, te felnőtt nő, te gyönyörű szeretőm, egyetlen szerelmem, Boróka Gina!
- Akkor csak rajta, ne a szád járjon, kamaszfiúcska!
Így voltam boldog úgy, ahogyan azelőtt még sosem.

 

Június tizedikén elkezdődött a labdarúgó EB, figyeltem rá valamelyest, de jobban figyeltem Ginára, hiszen ő volt a nagyobb szerelem, a foci már nem érdekelt annyira. Annácskát igen, kijelentette, Dánia lesz a végső győztes.
- Jaj, kicsi szívem, ez csacsiság - csóválta fejét Apa. - Dánia eredetileg itt sem lehetne, csak azért hívták meg, hogy kilegyen a mezőny. Mert Jugoszlávia, aki azt a selejtezőcsoportot megnyerte, ki lett zárva, így a mögötte másodikként végzett Dánia jöhetett helyette.
- Dánia lesz az Európa bajnok - ragaszkodott az elképzeléséhez a húgom.
- Mire alapozod ezt? Ennyire értesz hozzá? - kíváncsiskodott Gyula papa.
- Mert a neve hasonlít Daniéhoz. Dánia és Dániel.
Kismacsek tehát a szeretete alapján jelölte győztesnek Dániát.
 Margit mama névnapjáról majdnem el is felejtkeztem, és ekkor jött szóba Anya és köztem az, hogy szinte naponta eljárok valahová. Nyilván valakihez, és látszik rajtam, más ember lettem, felnőttebb, mintha már nem is kamasz lennék, hanem valóságos férfi.
- Ugye van egy lány, kisfiam, és vele töltöd az időd nagy részét, igaz?
- Igen, van egy lány… és még soha nem voltam ennyire boldog - árultam el.
- Ki az a lány? Osztálytársad? Ismerem? Akivel a múltkor? Vagy kibékültél Karinával?
- Nem Karina… vele nem is vesztünk össze, csak szétváltak útjaink. Ne haragudj, nem árulom el. Megbeszéltük, hogy a kapcsolatunk titkos. De nagyon jó nekünk együtt, és én boldog vagyok.
- Csak nem asszony az illető?
- Erre nem válaszolok, Anya, ne haragudj.
- És mitől vagy ilyen elszánt, hogy nem mondod el nekem, az édesanyádnak?
- Attól, hogy a szavamat adtam neki. És mert már nem vagyok kisfiú. Értsd meg, Anya, nem tehetek másként!
- Kisfiam, ha egy asszonyt szeretsz, vagy egyáltalán egy lényegesen idősebb nőt, akkor az érdekes valóban, de hidd el, valahogyan mégsem logikus… Egy ilyen sráchoz, mint te, egy hasonló korú lány való…
- Anya, nem baj, ha nem logikus, elég az is, hogy nagyon-nagyon jó. És én sem értem, de megrendít, lenyűgöz, felemel, hogy ő és én... Még húsz sincs.
- Jól van, na, jól van. Ha titok, akkor titok, de ha segítség kell, akkor szólj bátran. Nekem is, Apának is szólhatsz. Én is voltam kamasz, és szerelmes is. Apropó, szerelem és apád! Szólj Apának, hogy beszélni szeretnék vele! Hallom, itt motoz az előszobában. Mondd, hogy a fiáról van szó!
- Igenis, Anya, szólok neki - mondtam és megöleltem, megcsókoltam.

Néhány nap múlva, amikor a három napos szünet után Gina és én újra egymáséi voltunk, a boldog együttlét után az én kedvesem komoly beszédet helyezett kilátásba.
- Mikor akarsz velem beszélni? Ugye most, mert nem szeretem azt, ha valamire várni kell.
- Rendben van, most mondom el, bár csak pár nap múlva szerettem volna.
- Miről van szó?
- János megváltozott az utóbbi időben, már nem annyira önző, és kedvesebb is, mint volt. Olyan, mint a kapcsolatunk elején.
-  Azt hiszem, tudom, mit akarsz ezzel.
- Engedd befejeznem. Szóval még babát is szeretne. Azt mondta, más lesz az életünk, rájött, milyen nagy érték vagyok, és szeretne az eddigieknél jobban megbecsülni, és nem akar elveszíteni. Ezért…
- Ezért rám már nem lesz szükséged, mert Jánost választottad.
- Azt is mondta, érzi, hogy valaki kerülget engem, és ez katasztrófát okozhat, emiatt minden más lesz, mint volt, és számára én vagyok az első és egyetlen. És elhiszem neki, hogy így akarja és így is lesz. Ezért, Danika, nem engedlek már az ágyamba, és nem engedlek a szívembe se jobban… majd megvigasztalódsz, és hidd el, nekem se könnyű. Hiányozni fogsz, de most úgy érzem, anya akarok lenni. És Jánosban is megbízom, az őszinteségében, és őt választom. Mert te, kicsi Danikám, iskolás vagy még évekig, és körülrajonganak a csajok, és nélkülem boldogabb leszel, mint lennél velem, ha téged választanálak. És nem is tudom, hogy te gondoltál-e a jövőre… Mert más ez így, hogy gondtalanul szeretjük egymást a jelenben, és más az, amikor együtt kell élni valakivel és nem csak az örömöket élvezi az ember, hanem a gondokat is vállalnia kell, meg kell birkóznia vele. Neked pedig tanulnod kell elsősorban, és kamaszmódra hülyéskedni, vidámnak lenni, ez való neked egyelőre, mégpedig sokáig.
- De hiszen kellettem neked, azt mondtad, én vagyok számodra a felüdülés, a lélegzetvétel, a privát öröm…
- Igen, vigaszom voltál, és akkor János másmilyen volt, de mostanra megváltozott.
Csókolgatni, simogatni kezdett, mintha ez vigaszt jelentene, pedig nagyon elkeseredtem, hogy máris vége ennek a csodának. Azt mondta, holnap még jöjjek és szeressük egymást még egyszer utoljára.
- Nem, nem jövök. Mert már csak játékszer lennék, csak hagynád magad és közben már Jánosra gondolnál, mert őt választottad. És nekem úgy nem kell… nem lenne már benned az, hogy ez, amit csinálunk, ami köztünk van az éltet minket, és a holnap is közös, és mindig előttünk a holnap. Mert az nagyon jó érzés, ha tervezünk. De búcsúzni szomorúság.
Nagyon erős voltam, tényleg erősebb, mint egy kamasz, de hát úgy éreztem, férfi lettem Gina mellett, és ez talán tény is. Búcsúzáskor mindent köszönt nekem, kihúztam őt a letargiából és boldoggá tettem, nem felejti el, és megőrzi a szép emlékeket. Én is megköszöntem, és megígértem neki, nem haragszom rá és tisztelem a közös hetek szép emlékét.
Amikor eljöttem tőle, az utcán már sírnom kellett, nem is kicsit, és nem voltam már férfi, hanem egy gyönge kisfiú, akitől elvették a legszebb játékát, akitől elvettek mindent.

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 44. fejezet: EJTŐERNYŐ LILA KALAPBÓL hozzászólásai

Szólj hozzá

0.034 mp