A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 5. fejezet: AZ ELSŐ CSÓK

Korán ébredtem, és valahogy úgy éreztem, a mai nap érdekes lesz. Hajnalkával többnyire együtt szoktunk indulni az iskolába, aztán útközben általában csatlakozik hozzánk Ákos, Márkó és Tomi, valamint Ibafai Marika és Katica. De ma egyedül indultam el. Először egy sétára vágytam a Szigeten, főleg, miután láttam, Otília és egy másik lány közös futóedzésüket tartják, éppen a Szigeti hídon futnak át. Azonban mégsem mentem utánuk, hanem be a suliba. Elsőként érkeztem az osztályba, és hogy, hogy nem, az egyedüllét nagy békességében el is szundítottam. Nem tudom, meddig tartott ez, de megérkezett Béregi Pista, amire is felriadtam, majd egy percre rá jött a két Dávid, Pusztai és Bácskai. Őket Dudás Dénes és Patak Laci követte, utóbbi meg volt lepve, hogy ma nem ő az első, hanem többen is megelőztük.

- Valamit tudtok, amit én nem? - kérdezte. - Vagy miért vagytok már itt ilyen korán?

Pista válaszolt csak.

- Otthon nem tudok reggel tanulni, és gondoltam, majd itt.

- Miért? Szoktál te egyáltalán tanulni? - ezt a terembe lépő padtársa, Malmos Peti kérdezte.

Petivel az első napokban majdnem összebarátkoztunk, de aztán ebből nem lett semmi. Ő a nagy dumás Sejma Robival alakított, majd alkotott jókedvű kettőst, a beszólások nagymesterei voltak. Az első nőnemű osztálytárs is megérkezett, Szakmári Etelka. Ez a szőke hajú, szürke szemű lány egy évvel idősebb nálunk, többieknél, csakúgy, mint a korábban már említett Azálea. Etus betegség miatt kihagyott egy évet, és hozzánk is csak kéthetes késéssel csatlakozott. Öccse, Ferkó is ideért, bár külön jöttek, mert az ifjú Szakmári Ferencnek elege van otthon a nővéréből, meg persze az iskolában is, nehogy már az utcán is vele kelljen lennie, mennie. Legalábbis így nyilatkozott erről a dologról. Azért említettem így, hogy ifjú Szakmári, mert az apja is Szakmári Ferenc, és róla tudom, hogy Anyának munkatársa volt még az áruházi időkben. Anya ugyanis egy áruházban dolgozott egy darabig. Aztán egy gyárban volt irodai dolgozó, majd Annácska születése után suliba járt levelezőn, és ezután került a városházára. Szakmáriék után Nagy Antal Zoltán érkezett az osztályba, aki Azálea leendő sógoraként is nyilván van tartva, hiszen bátyja, Miklós az Azálea kedvese. Berzi Melinda volt a következő, szőke leány, barna szemekkel. Ezután Gyöngyös Virág toppant be, barna hajú, kék szemű, kislányos jelenség, majd Szérűs Jusztina. Tina az a csaj Mákoszkalász mellett, aki úgy gondolja, én vagyok az ideális fiú, azaz úgy is mondhatnám, nagyon kedvel. Szőke a haja és a szeme... na, milyen is a szeme... nahát, nem is figyeltem még meg. Szegényke, ha tudná… Kék, igen, most kerültem egyet a padjánál és megnéztem, mert természetesen rám emelte a tekintetét. Jaj, és megjöttek az ikrek is, a két Holdas lány, Anett és Ivett. Nyáron szeplősebbek, mint ilyenkor, de azért most is akad az arcukon néhány. Vörösesszőke hajúak és zöldesszürke szeműek. Azért ez nem semmi. Egypetéjű ikerpár, zavarba ejtően egyformák. Ezt időnként ki is használják. A másik helyett felelnek. Ráadásul nem hebehurgyán csinálják, arra nagyon vigyáznak, hogy ne essenek túlzásba. Anettnek nincs nyelvérzéke, ezért Ivett felel helyette, de nem ötösre, pedig Ivettnek nagyon megy a német, hanem csak közepesre. Így nem feltűnő a dolog, a helycsere. Fordítva is megteszik ezt, történelemből Anett felel Ivett helyett. Az ő dolguk. Ami engem érint az ikreknél, az nem más, mint hogy én meg tudom őket különböztetni. Igaz, csak közelről. Észrevettem, hogy a nyakukon lévő három-három apró lencse eltérően helyezkedik el. Ebből tudom, melyik lány melyik. És még egy dolgot tudok a testükről. Még szeptemberben, mert nagyon elgondolkodtam valamin, a lányok öltözőjébe mentem a fiúké helyett, és ott megláttam, hogy Anett derekán, hátul, van egy ovális kis barna folt, Ivettén viszont ott nincsen semmi. Szinte be se léptem az ajtón, máris fordultam ki onnan, de azért észrevettek, mert tettetett felháborodással marasztaltak el, mint leskelődőt, és az ajtó is nagyot csattant, ahogy becsapták. Szóba is került osztályfői órán, hogy vajon a Wolf Dani mit szeretett volna a lányöltözőben, minek is ment oda, de dr. Hubay Ödön, az osztályfőnk, aki akkor még nem volt Dönci, megnyugtatta a nyugtalankodókat, mondván, tévedni emberi dolog, és nem is történt semmi. Wolf csak arra járt, s amint észrevette tévedését, korrigálta az útvonalát. Hogy benézett oda? Automatikusan tette, és különben is miért hagyták nyitva az ajtót, ha volt rejtegetnivalójuk? Robi annyit tett az elhangzottakhoz, persze viszonylag halkan, a tanár úr ne hallja, hogy tévedni állati dolog, ezt mondta a sündisznó és lemászott a súrolókeféről. Csupán Mákoszkalásznak volt még mondanivalója az esetről, olyasfélét szólt, hogy ő nem bánta volna, ha én akkor nem egyébért, hanem őmiatta…

Éppen ő viharzott be, nekem külön is köszönt, hogy szia, Danika, majd szinte egymás után lépett be az ajtón Azálea, Éhem Judit, Váltig Viola, Fűrész Jóska és Péntek Endre. A három lány barna hajjal, barna szemmel rendelkezett.

Judit azonnal tájékoztatta a többieket arról, hogy Dönci kórházban van, nyilván, ahogy máskor is, Nyáry Grácia jön be, ha éppen nincs órája máshol, esetleg a diri. 

- De mi történt? - kérdezték többen is.

- Konkrétan nem tudom, csak ennyit, hogy bevitte a mentő.

- Szegény Dönci bácsi - adott hangot együttérzésének Etus. - Már eddig is sokat volt beteg.

- S amikor nincs Dönci, akkor nincs osztályfőnökünk sem - állapította meg e tényt Azálea.

Ezután érkezett a szőkésbarna hajú, zöld szemű, első látásra törékenynek tűnő, de izmos és formás Legendás Lilla, és kissé cammogva Hetyke Izabella, aki a barna haj és szőke szem, avagy éppen ellenkezőleg, a szőke haj és barna szem szépségeivel bírt. A hetyke szóról nekem mindig a lányok feszes keble jut eszembe, de Izabellának nem olyan van. Ő a legtestesebb lány az osztályban, Robi szerint szumózó lesz belőle, de a testnevelőnk, Boldog Zoltán súlylökőnek szeretné nevelni. Jóska elkérte a magyar füzetemet, és nekiállt a leckét lemásolni. Ezután jött meg Ákos barátom Márkóval és Tomival, majd Kis Karesz és Kovács Zsolt. Ők ketten egymás után következnek a névsorban, és amikor azt hallom a katedra felől, hogy Kis, Kovács, mindig megdobban a szívem egy kicsit, mert Anya lánykori néven Kiskovács Kamilla.

Fűzős Éva is megjött, szőke haj, kék szemek, majd Otília is megérkezett / barna-barna /, aztán a becsöngetés pillanatában esett be az ajtón Sejma Robi.

Az első óra egy dologra választ adott máris. Nyáry tanárnő érkezett az osztályba, elmondta, Hubay tanár úr betegállományba került. Nem kizárt, hogy sokáig nélkülözni fogjuk, de azért tessék tanulni, az anyagot ő adja le nekünk, bár manapság nehéz történelmet tanítani, mert nem egyértelmű, mi hogyan történt a múltban, vagyis az egész huszadik században, és ez folyamatosan változhat is még. Aztán arról beszélt, hogy ki gondolta volna, hogy a közvetlen szomszédságunkban háború lesz, lásd a mostani horvátországi háborút, előtte meg a szlovéniait, és Boszniában is nagy a nyugtalanság… Vele konzultálhatunk mindenről, ha akarunk, és ha megengedjük, feleltetni is fog, ha már egyszer az is az ő dolga lesz.

- Mit gondolsz - súgta mellettem Ákos -, ez a rendszerváltás vagy mi miatt... vajon előveszi családi örökségét, a grófnői címét?

- Fogalmam sincs, én biztosan nem tenném.

- Gróf Wolf Dániel, ez nem is hangzik jól. De Nyáry Grácia grófnő, az már igencsak. Te Dani! Nekem amúgy szimpatikus. Grácia szegény fejemnek, de jó nálam ez a grófnő, a minket most történelemre okító Grácia, azt hiszem!

Mint másnap kiderült, a kíváncsi Éhem Judit bekopogtatott az igazgatóhoz, Pengő Tituszhoz, a diákoktól kapott becenevén Tetanuszhoz egyik szünetben, és megkérdezte, mire számítson az 1. b. osztály.

- Majd hamarosan kiderül - válaszolta a diri -, de azért derék dolog ez, hogy érdeklődtök a jövőtök felől. Javaslom, látogassátok meg a tanár urat, de ne ma, ne is holnap, inkább négy-öt nap múlva vagy azután. Egy darabig nyilván a kórházban marad.

 

Tanítás után odakint az utcán, majd' fenékre ültem, Enikő várt rám, a tegnap engem létrára felmászató, hetedikes kislány.

- Gondoltam, megvárlak... - mehetnénk hazafelé együtt is.

- Én arrafelé lakom - mutattam meg a hazaút irányát.

- Én is.

- Nahát! Pedig még egyszer sem láttalak reggelente suliba jönni arról. Ide jársz a szomszédba ugye, a Középvárosi Általánosba?

- Oda. Valójában amarra lakom, de errefelé is haza tudok menni, néha szoktam is, csak át kell majd mennem keresztbe amott, a vasút után, és már otthon is vagyok.

Mit lehet ilyenkor mondani? Járni akar velem... De hát ő még kislány, és nem tudom, én akarom-e, és tényleg... én nem akarom, mert ki fog röhögni mindenki... és különben is, én Annabellát tartom a páromnak, még így is, hogy személyesen még nem is találkoztam vele.

- Bocs, de nekem mennem kell, sziasztok - köszönt el mellőlem Ákos mosolyogva, és Márkóék után vetette magát.

Megindultunk mi is. Szótlanul, bizonytalanul.

- Köszönöm még egyszer, hogy tegnap felmásztál a kedvemért a létrára.

- Az tegnap volt. Ma nem fogok, ha esetleg ilyen terveid lennének.

- Nem baj, az tegnap volt aktuális - örült meg annak, hogy egyáltalán beszélgetünk.
Baktattunk tovább.

- Nézd, ezen az utcán is haza tudok menni, szintén átvezet hozzánk - mondta. - Menjünk erre - tette hozzá.

Ez már nekem is kerülő lesz, de inkább menjünk arra, aztán valahogyan, finoman, hogy meg ne bántsam, elmagyarázom neki, hogy mi ketten nem illünk össze... mert nem illünk össze. Tíz percig tartott a hallgatással fűszerezett hosszú út és a házukhoz értünk.

- Az az ablak az én szobám ablaka - mutatta meg, hol is kopoghatnék én, ha történetesen érte jövök egy romantikus tavaszi esten.

- Azt hiszem, Encike, hazakísértelek - állapítottam meg. - Akkor hát...

- Akkor hát... - mondta ő is -, akkor hát csókolj meg!

Most kéne megmondanom, amit elterveztem, de ezt most mégse tehetem. Adok egy puszit és kész. Hirtelen kellett volna, odanyomom az arcára és annyi, de, ahogyan közeledtem az arcához, ő a száját nyújtotta, ekkor nem is tudom… valami megremegett bennem, és... és igazi lett a csók. Rövid ugyan, de szájra ment. Aztán ő vidáman befutott a házba, én meg egy picit elvarázsolódva, de ugyanakkor dühösen is indultam mihozzánk.

Este Zsuzsi nénim átjött a nagy hírrel.

- Danikám, ma megtudtam, Hubay tanár úr már egyáltalán nem tér vissza az iskolába, de ez még semmi. Értem jöttek, és az igazgató úr megkért, hogy ne várjam meg a három év lejártát, hanem menjek vissza tanítani akár már ezen a héten. És megkapom a 1. b-t! Én leszek az osztályfőnökötök!

Én azonban levert voltam, mert ma csókoltam meg először egy lányt úgy igazán, és valójában nem szárnyalok ettől, csupán érzéki volt az élmény, nem több.

 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 5. fejezet: AZ ELSŐ CSÓK hozzászólásai

Szólj hozzá

0.004 mp