Ahol tapsolni fognak a nyírfák 50. fej. AMIKOR A CSEND IS SOKAT MOND
Amikor felébredtem, megijedtem, hogy csak álmodtam az egészet, hiszen Hajnalka nincs is itthon, elutazott Zoltánnal. És az, hogy a szüleim gratuláltak az esküvőmhöz, az egyértelműen nem történt meg, mert lefekvésemkor ők valami régi emlékről beszélgettek, és semmiféle közös beszélgetésünk nem volt az este, de még délután sem. Ellenben… tisztán látom most is Lilla zöld szemeit, ahogy azokkal mosolygott rám, érzem a csókját, ami az első hitvesi csókunk volt, és a hitvesi csók az esküvőn kimondott igen után történt. Igen, kimondtuk az igent, mert Lillám fehér ruhába öltözött és engem is abba öltöztetett, és a nyírfák előtt, a nyírfás erdő szabad törvényei szerint házastársak lettünk. Bogarak, madarak, felhők és láthatatlanok is voltak ott, aki csak számít a nyírfás erdőben. És a házasságunk érvényes nyírfaerdőn innen és nyírfaerdőn túl is. De hiszen… de hiszen akkor nekem… Lilla nem csak a csajom, hanem a feleségem is! Nekem feleségem van! És ez nem vicc! Szeretem Lillát, szeretem a feleségemet!
Kirohantam az udvarba, a kertbe, és megöleltem a nyári reggelt.
Már nyolc órakor itt voltak Dédpapa barátai. Mátyás bácsi és Sanyi bácsi. Dédpapa egy hete belenézett a jövőbe és azt látta, hogy nem csupán az ezt megelőző héten volt nagy meleg, de még heteken át hőség lesz, eső viszont nem. Ezért a továbbiakban mindig korán fognak találkozni, hogy még a déli meleg előtt hazaérjenek. Az esernyőt pedig le kell vinni a pincébe, hogy kellemes helyen vészelje át a szárazságot. És néha, amikor valamelyik borivó családtag lemegy oda, akkor az ernyőnek is löttyint majd egy nyelet bort.
- Tegnapig bezárólag van hat aranyérmünk, négy ezüst és egyetlenegy bronzunk Barcelonában - tájékoztatta a többieket Dédpapa.
- A végéig ez megduplázódik, úgy gondolom - nyugtázta az olimpiai helyzetet Sanyi bácsi. - Hogy vagy, Danikám? - érdeklődött engem meglátva.
- Köszönöm szépen, nagyon jól, és jó reggelt mindenkinek!
- Akkor, ha egy legény ilyen hangon válaszol, akkor lány van a dologban - nevetett az öreg Mátyás bácsi.
- Daninál ez nem meglepő - jelentette ki Dédpapa. - Mióta én nyolcvanéves vagyok, neki mindig akad egy lány, akit éppen szeret.
- Úgy is kell, erről szól a legényélet - biztattak további lelkesedésre.
Én meg majdnem elmondtam, hogy már nem vagyok legény… nem is tudtam, hogy vőlegény vagyok, csak legbelül éreztem ilyesmit, aztán hirtelen ott voltam az esküvőmön és immár van egy drága és egyetlen feleségem.
- Mert tudod, amíg fiatal vagy, addig tied a világ, és tieid a lányok is, az életünk megszépítői. Aztán nyolcvan éves korunk körül megváltozik minden… már alig vesznek észre, vagy észre se vesznek - panaszkodott vidáman a társaság házassági múlt tekintetében rangidőse.
- Mátyás bácsi csak tudja, öt felesége volt és még öt másik hosszú távú kapcsolata - mondta Sanyi bácsi. - És két hosszú kapcsolat között mindig akadt neki néhány rövidke, vagy alkalmi.
- És emlékszel rájuk még egyáltalán, Mátyás? - nevetett Dédpapa.
- Hogy az ördögbe ne emlékeznék, ott még nem tartok. Hát figyeljetek! Az első feleségem Mári volt, tíz évet szolgált ki. És persze én is őt. A második Böske, ő szintén tíz évet bírt ki mellettem. Azután Ida jött nyolc évvel, majd Kató hattal, és őt el kellett temetnem, az isten nyugosztalja, ahogyan a másik hármat is nyugosztalja, merthogy már ők is megboldogultak, de Katót én temettem el. Áldom az emléküket. Ekkor ötvennégy voltam, de belementem az újabb házasságba. Ő volt Irén, de hat év múlva meguntuk egymást. Ezután már csak élettársaim voltak, mind lényegesen fiatalabbak nálam. Zsuzsanna hat évig volt a párom, Ilonka öt évig. Ugyancsak öt évig Treszka, és szintén öt éven át Magdolna. Anikóval négy év volt a boldogság, aztán elengedtem őt. Ennek már négy esztendeje. Az asszonyszünetes idők általában fél évig tartottak. Húszévesen nősültem először, most kilencvenhárom vagyok. Azt hiszem, én már nem kezdek újabb kalandba…
- Szép teljesítmény - állapította meg Sanyi bácsi.
- És az is szép, hogy ilyen jól észben tartja őket - tette hozzá Dédpapa.
- Mert kilencven fölött már nem talál az ember magának hús-vér igazi nőt, másmilyen meg nem is igen kell… Ott a sok fiatal férfi, legyenek övék a nők - sóhajtott nagyot az öreg. - Aztán meg, jól figyelj, Dániel, ilyen korban nem marad más öröm, mint a humor, a beszélgetés, a kíváncsiság, az erotikus szándékot már nem tartalmazó ismerkedés. Meg hát ugye, lehet tanulni, az is érdekes és karbantartó dolog, a kedvtelések élvezete is örömforrás, de már nagy érték és megnyugvás az is, hogy az ember nem beteg, tud közepes iramban gyalogolni egyfolytában egy órát, aztán kis pihenés után folytatja is, meg fára mászik, ha kell, és ellátja önmagát. Bevallom, ha nem tudnám tartani a vizeletemet, azt én nem is tudnám megszokni - nevetett egy jót, de folytatta -, úgy érezném magam, hogy már nem vagyok az a régi, aki voltam. De hát, ez még messze van, tervezem a holnapot és ennyi! Tehát használd ki a legnagyobb értéket, azt, hogy fiatal vagy!
Megköszöntem a beszámolót és a tanácsot, majd, miután bekaptam a reggelimet is, minden jót kívánva elindultam a strandra, hogy találkozzam Lillával, az én imádott feleségemmel, és a barátaimmal is.
A vízparton vidám törzstársaságunk tagjai, azaz Ivett és Tomi, Edit és Márkó, Annabella és Ákos valamint mi, Lillám és én részben a homokban, részben a fűben terítettük ki magunkat a plédjeinkre egy remek közös úszás után. A szólista Anett volt a kivétel, ő egy szál törölközőn nyúlt el. Már rajtunk kívül is voltak strandolók, Dunaangyalosban pezseg a fürdőélet. Edit hozott egy üveg könnyű italféleséget, valami ízletes koktélt, azt hiszem, Ma cherie volt a neve. Mindenki meghúzta az üveget és jól is esett. Mivel egyikünk se szokott az ilyesmihez, habár Editet még nem ismertem annyira, gyorsan a fejekbe szállt, hülyültünk, vihorásztunk, idétlenkedtünk egy kicsit, de ez is nagyon jólesett. Lillám is tündéri volt, nem ment át libába, mint Ivett, bár Ivettnek ez a libás stílus nem is állt rosszul, Tominak nagyon is tetszett. Szóval Lillám kulturált csaj maradt így is, de szétoldódott a tündérkék alapon fehér pöttyös bikini felsőjének pántlikás kötése, és erre egy vidám nevetés kíséretében félre is dobta. És én épphogy le nem nyeltem a nyelvemet a látvány édes izgalmától, mert eddig még soha nem tárulkozott fel előttem a kedvesem ilyen mértékben. Vagy inkább azt mondhatom, hogy előttünk, mert nem kettesben voltunk, a társaság tagjai egészen közel egymáshoz, egyik plédről átnyúlva elértük a másikon fekvő barátainkat.
- Gyönyörű vagy… - mondtam szerelmesen és őszintén, mire ő pirossá vált, de olyan nagyon szép pirossá, hogy azt elmondani nem lehet. - Szeretlek, pipacsarcú - vallottam be nem is először.
Márkó észrevette Lilla újítását, és ujjongva tapsolni kezdett.
- Kedves Lilla, nagyon szépet mutatsz nekünk, igazad is van, a ciciknek is kijár a napfürdőzés.
- Azért ne legyél ennyire elragadtatva, amikor itt vagyok melletted én is - dorgálta meg őt Edit. - Amúgy igaza van Lillának, ez a nap legyen ilyen! - és ő is megszabadult a felsőjétől.
- Éljen a cicik szabadsága! - jelentette ki Annabella, és követte a példát.
Ezt látva megtette Ivett is, és némi gondolkodás után Anett is. Olyan volt ez, mint amikor a gyümölcsevők közé gurítanak néhány csodálatos almát, akik először csak csodálják, mit is kaptak, aztán nekilátnak és befalják. Persze ez nem ilyen gyorsan történt. Először csak heverésztünk azzal a tudattal, hogy fedetlenek a keblek, és ez nagyon izgalmas, aztán rá-ránéztünk a csodákra. Természetesen először csak a párunkban gyönyörködtünk, kicsit később valamiféle udvariassági gesztusként odapillantottunk a starkingokra, jonatánokra, fahéjalmákra és húsvéti rozmaringokra is, majd mindannyian Anettet is megbámultuk, hiszen ő szegény árva, és nincs, aki a csodálatát kifejezetten neki címezné. Miután jól körülnéztünk mi, srácok, szót fogadva a kedvesünk figyelmeztetésének, hogy ne menj a szomszédba, ha itthon is van látnivaló; megérintettük az almákat, kézbe vettük, ízlelgetni kezdtük, suttogások, kacarászások, csöndbe merülések könnyűségében dédelgettük. Megenni nem tudtuk, mert oda voltak nőve a fájukhoz, csak fástól együtt lehetett volna. De ilyenre nyilvánosan senki sem vállalkozott.
- Megírtam életem első versét - árultam el a kedvesemnek. - Említetted a múltba való utazást a múltkor, hogy időnként visszamennél oda. Erről szól a vers.
- Felolvasod? Hallgatlak…
- Tehát…
AZ ELVESZETT IDŐ VISSZATÉR
Képzeletem szárnyal, ha e ténybe belegondolok,
találkoznak a végtelenben a párhuzamosok.
Szeretnék ott lenni, szeretném ezt látni,
s a figyelem mellett halkan dudorászni.
Magammal vinnélek, hogy csókunk is lássa,
hajadban virág lesz, tavasz kacagása;
ringatózunk ott is, ahogy szoktunk, párban,
átlépjük a jelent, színes, édes lázban.
S akkor, amikor a mindenség meglátja,
hogy oldalamon egy tündértől is gyönyörűbb nő,
leszünk mindketten kedves barátja,
és elénk görbül a múltba merült, elveszett idő.
- Nagyon szép, és szerintem jó is. Nem is hiszem el, hogy ez az első versed.
- Az első komoly versem. Eddig csak gyerekes rímfaragásaim voltak. Ezt már igazi versnek érzem.
- Az is. Csókot adok érte - és adta is.
- Gyerekek! - lelkesedett Ivett. - Milyen lehet így lenni a vízben, így úszni? Próbáljuk ki! - és már rohant is bele a Susogóba.
Követtük mindannyian és egy nagyon vidám fürdőzést csaptunk. Lillám lebegett a vízen, tenyereimmel igyekeztem fenntartani őt, aztán a karjaimba vettem és ringattam, néha alámerültünk, előtte sikítania kellett, de nagyon élvezte a játékot. Amikor jöttünk ki a vízből, Malmos Peti fogadott minket.
- Azta! Hogy mik vannak! És milyen jók és szépek! Szép napot, fiatalok! Ez igen, látom, jó azoknak, akiknek jó…
- Mit bámulsz annyira? - kíváncsiskodott Ivett. - Nem láttál még fehér embert?
- Éppen most nézem, nagyon megnézem, mert hamarosan már barna lesz és nem fehér.
- Nem tartotok velünk? - kérdezte Anett az újabb érkezőktől, Judittól és Klaudiától.
- Jó lenne, de éppen sok a dolog. Gondoltuk, hogy itt teszitek magatokat a strandon. Segítségre van szükségünk - árulta el Klaudia.
- Miért? Petire nem lehet számítani? - vigyorgott Márkó, de mindjárt abba is hagyta, mert Edit szigorúan abbahagyatta vele.
- Mi a baj? - kérdeztük Klaut.
- Mi költözünk, mégpedig ma kell megoldanunk, most és gyorsan - adott magyarázatot Judit. - Hirtelen jött a feladat, mert az új tulajnak nincs hova mennie, a miénkbe jönne természetesen, hisz megvette, és mindez most derült ki, ezen felül pedig kevés az emberünk. Eljöttök pakolni hozzánk?
- Igen, neked megtesszük ezt - döntöttem azonnal, mert a többiek először egy kicsit kérették volna magukat, miközben áthangolódnának az édes életről a dolgosra, de most fontos tényező az idő.
- Köszönöm - mondta Judit. - Rendesek vagytok, bíztam is bennetek. Nem messze ott áll a teherautó, arra felugrunk és már megyünk is.
- Ogé, ugorgyung - dünnyögte vidáman Ákos. - Jó buli lesz ez is!
Összeszedtük a holminkat és magunkat, aztán fel a teherautóra és irány Éhemék portája. A sofőr nem volt más, mint Szidi bátyja, Hegedűs Lajos, a Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs Mg. Tsz autójával.
Judit apját nemrég műtötték sérvvel, így nem lehetett rá számítani, az öccse se tesz ki még egy egész embert. Robi már ott volt és közölte, Dénest és Pistát nem tudta előkeríteni.
- Itt a felmentő sereg, négy fiú és öt lány, meg ugye Peti is - jelentett minket Judit, aztán az édesanyja és az édesapja, valamint az ő irányítása alatt szűk két órán belül felrámoltunk mindent az autóra.
Közben vidám volt a hangulat, a munka egyikünket sem zavarta, az is jó volt, hogy egy osztálytársunknak segítünk, nélkülünk talán nem is sikerülne a mai költözés. Fogyott az üdítő meg az ivóvíz, és ment a szöveg is, a munkára buzdítás meg a cici-napoztatási program dicsérete. Robinak be nem állt a szája, de azért a dolgát is tette. Természetesen a célhelyen is segítettünk, aztán, amikor köszönték, hogy a többivel már megbirkóznak, eljöttünk.
- Mindannyian a vendégeink vagytok egy kajás bulira, ha már normálisan fogunk lakni - hívta meg a társaságot Judit.
Már három óra volt, éhesek voltunk, és kissé fáradtak.
- Olyan büdös vagyok, hogy nem is érzem - közölte Márkó. - Én először is visszamegyek a Susogóra, ott megfürdöm, aztán megyek csak ebédelni. Ti nem?
Mentünk mi is, bár nem voltunk büdösek, és persze nem volt büdös ő sem, csak dumált. Mostanra még többen voltak a strandon, nem is oda mentünk, ahol délelőtt voltunk, hanem a végére, ahol mindig kevesebben szoktak lenni. Vetkőzés, nagy fürdés, fel is élénkült mindenki, ruhacsere, aztán rohanás haza ebédelni. Néhányunkat nyilván már kerestek otthon, vagy legalábbis hiányoltak. Mi ketten ott maradtunk, Lilla kérte, hogy folytassuk azt, amit délelőtt csináltunk. Árnyékos helyett csíptünk meg idejöttünkkor, és ez nagyon is megfelelt nekünk.
- Nem lát ide senki?
- Nemigen, el vannak foglalva.
Lilla levette a bikini felsőjét.
- Nem a napoztatás miatt… - mondta, és ez a kedves gondolata, vágya, amit jelentettek a szavai és az azzal harmonizáló édes cselekedete, hogy szabaddá tette a cicijeit, engem a mennyekbe röpített.
Cirókáltam, csókolgattam, simogattam, szeretgettem a csodálatos kebleit, ő pedig hagyta, örült neki, nagyon jól érezte magát ebben a gyönyörűségben.
- Dani… én nem tudtam, hogy ez ennyire, ennyire finom… csak délelőtt tudtam meg.
- Te vagy a finom, attól finom minden, a dédelgetés, a szerelmeskedés is. Meg attól, hogy szeretlek.
- Most ölelj át nagyon! - kérte, és befészkelte magát az ölembe. - Én is nagyon szeretlek!
Így feküdtünk ott, öleltem őt, és talán el is aludt egy csöppet, azt hiszem.
- Danikám - mondta kicsit később -, milyen csendben vagyunk… és mégis, mintha rengetegnyi csupa-csupa szépet mondanál nekem.
Tenyerembe fogtam az egyik mellét és a nyakába csókoltam az érzéseimet.
- Mert a szívünk szó nélkül is együtt dobban, és a testünk is beszélget egymással. Szóba elegyedtek… Ugye szép a szavuk?
- Nagyon szép, még nem hallottam semmi ehhez foghatót.
Aztán egy kicsit fészkelődött, majd elmondta, amit gondolt.
- Dani… nem kell várni egy évet… különben is a feleséged vagyok már. A fogadalmad óta erősödött a szerelmünk. Nagyobb, több, édesebb… Akár már holnap is lehetne…
Melengetett Lilla bőre, melengetett minden egyes szava, melengetett az életem, és a holnapi nap csodája.
- Lillácska, édesem, kicsim. Holnap az enyém leszel teljesen, én pedig a tiéd. Vigyázok rád, és meglásd, gyönyörű a szerelem teljessége.
- De jó… már nagyon vágyom rá.
- Hol szeretnéd, hogy összebújjunk?
Megfordult, megcsókolt, és hagyta a kis száját az enyémen. Halkan mondta, közben csókolt tovább, de jól hallottam, jól értettem.
- Ahol… tapsolni fognak… a nyírfák.
VÉGE
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Ajánló:
Ha elolvastad Dani történetét, tetszett is, és ezek után szívesen tennél egy kirándulást a múltba, tíz, húsz és harminc évvel korábbi időkbe, akkor olvasd el a FARKASOK KEDVESE című regényemet is! Ebben Dani édesanyja, Kiskovács Kamilla meséli el szerelmi életének szakaszait, a kisgyermekkortól fennálló barátságát Wolf Zsuzsival, azaz Dani osztályfőjével, Hercegnővel, valamint fiának születési körülményeit is.
Az AHOL TAPSOLNI FOGNAK A NYÍRFÁK c. regényből több dolog is kiderül a múltra vonatkozóan, de azért marad meglepetés így is. Talán különlegességnek számít, ha megismerve Dani 1992-ben játszódó kalandjait, utána visszanézhetsz a messzi múltba, és ott ismerősként üdvözölheted az itt már megismert szereplők egy részét, többek közt Egont, Zombi bát, Balázst, Lalit és persze legfőképpen Dani családját.
De amennyiben szívesebben olvasol időbeni sorrendben, ez esetben először a FARKASOK KEDVESE-t ajánlom, és utána a tulajdonképpeni folytatását, az AHOL TAPSOLNI FOGNAK A NYÍRFÁK-at. Egyébként mindkét történet önmagában is kerek egész, ha csak egyiket olvasod el, az is teljes élményt ad.
A FARKASOK KEDVESE viszonylag merész, több erotikus cselekményleírást is tartalmaz, ezért 14 éven felülieknek ajánlom!
....................................................................................
....................................................................................
