A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 6. fejezet: LEÁNYMUSTRA TORNAÓRÁN

 A következő nap kivételesen reggel pakoltam be a sulis cuccaimat, mert este hirtelen aludtam el. Eközben akadt a kezembe az Annabellának hétvégén megírt levelem, merthogy arról is frankón megfeledkeztem. Természetesen ezt ma feltétlenül fel kell adnom, szegény csillagom mielőbb megkaphassa. Igen, csillagom, mert ő az nekem, most döntöttem el és hirtelen, de véglegesen, mert Enikő nem a csillagom, bár tegnap megcsókoltam és nem is volt rossz. Sőt... Álmodni viszont Szérűs Tináról álmodtam, de még inkább Hetyke Izáról, de kellemetlen volt az élmény, mert Izával kerültem szembe egy pankrációban, és nem volt kedvem az egészhez, pedig Tina állandóan biztatott és mosolygott százzal. Végül leestem a heverőmről, és nagyon megkönnyebbültem.

Hajnalkáék nagyon keserves iramban haladtak a suliba menet, nem is bírtam ezt a lassúságot, és otthagytam őket.
Az első óra magyar volt, és a fiúk némelyike által bálványozott Angelika néni tanította, Ábelné. 

- Drágáim! - kezdte. - Az igazgató úr kéreti azt a barna hajú kislányt, akivel tegnap már beszélt az irodájában.

Judit felállt, ez nyilván neki szólt. Robinak véleménye volt erről.

- Nahát! Tárgyalásokat folytatsz, és mi nem is tudunk róla? 

- Mindent a maga idejében - adott talpraesett választ a lány, és már ment is.

- Mindennek megvan a maga hivatalos útja - elmélkedett Peti. - Neked - szólt hátra az első padból -, legyen elég az, hogy kíváncsi lehetsz.

- Gyerekek, drágáim, mindenki biztosan tudja, hogy Hubay tanár úr már nem fog tanítani többé. Kórházba került a minap, de szerencsére túl van az életveszélyen, felépülése viszont hosszabb időt kíván. Négy év múlva menne nyugdíjba, de ezt az időt már nem engedi munkával tölteni az egészségi állapota. Le fogják százalékolni. Ezért nektek, drágáim, új osztályfőnökötök lesz.

Izgalom futott át mindenkin. Tudta az osztály, hogy Döncivel mi történt, de most, hogy kiderült, róla végképp le kell mondanunk, született egy nagy kérdés ebben az új helyzetben, tudniillik, hogy ki lesz az osztályfőnk. Mert az bizony senkinek sem mindegy. De nem ám.

- Ki? Kicsoda? - hangzottak a kérdések máris.

- Én nem mondhatom meg, nemsokára megtudjátok, mert az illető pár nap múlva már át is veszi az osztályt.

- Csak hárman jöhetnek szóba, akiknek nincs osztályuk - jegyezte meg bölcsen Etus.

- Pontosan! - erősítette meg Otília.

- Kik is ők? - érdeklődött Patak Laci.

- Hát az egyik Lá... Rábaközi tanárnő - tett egy nevet az asztalra Robi.

- Pfúúújjjj... húúú... ne máááá - hangzott a rosszallás mindenfelől.

- Drágáim! - reagált erre Angelika néni. - Ilyen tiszteletlenül nem viselkedhettek! Előttem nem! Értve vagyok?

- Igen - mondta valaki.

- Ki lenne még? - kérdezte egy másik valaki.

- Alvóma... - mondta Robi, de elharapta a szót. - Hát a Seregély tanár úr.

- Jaj, ne ő legyen! - tiltakozott Azálea.

- Akkor nem marad más, mint Zoltán Zoltán tanár úr, és akkor ettől kezdve mindenki kénytelen lesz tanulni kémiából - állapította meg Otília, aki nem tudta elképzelni, hogy mit nem lehet tudni kémiából, amikor az annyira érdekes és könnyű.

- Akkor most izguljunk, aztán majd meglátjuk - foglalta össze a dolgokat Tina, és padszomszédjához, Azáleához fordulva csak annyit mondott még halkan, hogy nyugodj meg, Alvómadár nem osztályfőnek való, ezzel a diri is tisztában van.

Erről azt kell tudni, hogy Alvómadár harmincas úr, és szemeit szívesen és sokszor legelteti a lányokon, volt már egy ügye, egyik tanulóval kis híján összejött… A jelenben pedig, mint mondottam volt, és ezt csak a vak nem látja, rajong Azáleáért.

- Na, mit intéztél? Mit tudtál meg? - kérdezték többen is a visszatért Juditot.
- Azt mondta az igazgató úr, hogy holnap már találkozni fogunk az új osztályfőnkkel.

- Ki az? Beszélj már végre!

- Azt mondta az igazgató úr...

- Ezt már mondtad, a lényeget mondd!

- Azt mondta, holnap meg is tudjuk, majd ő bemutatkozik nekünk. És ne feledkezzünk meg Hubay tanár úrról, és látogassuk majd meg, ezzel járuljunk hozzá a felépüléséhez, az egészségéhez.

- Új tanár jön a gimibe! - kiáltott fel Peti. - Erről van szó, meglátjátok.

Különös volt nekem, hogy itt milyen izgalommal tárgyalja az osztály ezt a kérdést, én meg közben tudom, hogy Pesti Imréné, született Wolf Zsuzsanna, az én nagynénim, Apa húga, Anya gyerekkori, örökös barátnője lesz az osztályfőnökünk, akit én nagyon szeretek. Abban is biztos vagyok, hogy őt mindenki szeretni fogja.

Tízpercben átrohantam a postára feladni a levelet, és közben találtam egy irattárcát. Hegedűs Szidónia névre kiállított személyi igazolvány és egy buszbérlet volt benne, valamint százegynéhány forint is. A lakcíme a város legtávolabbi pontját jelentette, azaz lesz egy hosszú utam tanítás után. Azért megkérdeztem a tanáriban, van-e az iskolánknak ilyen nevű tanulója, de nemleges választ kaptam. Szidike, azt hiszem, így kell becézni, nem a giminkbe jár.

Amikor uzsonnaidőben Mákoszkalász mákos kaláccsal kínált meg, tőle is megkérdeztem, ismeri-e ezt a nevet. Nem ismerte, de felajánlotta, elviszi helyettem az irattárcát, mert ő ugyan nem arrafelé lakik, de van arra dolga, és neki ez egyszerűbb lesz, mint nekem, de a legjobb az lenne, ha együtt vinnénk el. Rábíztam az irattárcát, vigye el a gazdájának.

Közben Robi nagy hangon kért a mákos kalácsból, és kapott is, de ugyanakkor egy becenévvel vagy inkább gúnynévvel szegényebbek is lettünk.

- Nem vagyok Mákoszkalász! Ne merjetek így szólítani többé, rendben? - kiáltott Robira Klaudia, és én úgy éreztem, joga van az igazi nevéhez, és ezt ki is nyilvánítottam kapásból.

- Jogos a kérésed, Klaudia. Nekem ezután mindig Klaudia leszel.

Hálásan nézett rám.

- Rendben, Klaudia - adta meg magát Robi. - De vonatkozzék ez mindenkire! Oké?

 

Tornaórán az első mozdulatra előjött egy korábbi sérülésem, és azt kértem a tanár úrtól, hadd pihenjek az órán. Megengedte, mert megértő, ha jogos a kérelem. Így egész órán át a lányokat néztem vizsgáló, értékelő szemmel, tudjam, milyen nők is vesznek körül, kik azok, akik igazán szépek, szeretnivalók, szerethetők, és kéznél is vannak, ha szabad a szívük és jó hatással vagyok rájuk. Valójában az egész osztály csupa remek nőből áll, kivétel szegény Izabella a maga kilencven kilójával. Hiába helyes a pofija... Őt leszámítva lányaink mind formásak, meg nagyon formásak, és akár teltek, akár nádszálak, egyaránt esztétikusak, kívánnivalók, csodanők és kész! Arcukat, hanghordozásukat, mozgásukat tekintve is a zöme igencsak jeles, meg kitűnő. És ezt nem csak én mondom, hanem a harmadikos Nagy Miklós szerint is az 1. b. a csúcsnők fényes gyülekezete. Hinni lehet a szavának. Kedvese is a mi osztályunkból került ki, már említettem is, hogy Azáleáért van oda. Talán csak Klaudiát nem tartom annyira nagy számnak, meg Tinát sem, és lám, milyen az élet, e két csajnál vagyok kifejezetten jó. Juditot pedig azért nem is nézem ilyen szempontból, mert Klaudia barátnője, és így ő azt az elképzelést pártfogolja, hogy én Klaudiáé legyek. Szerintem Otília az osztály szépségkirálynője... de azért az ikreket, Anettet és Ivettet, meg Virágot és Violát se utasítanám el, ha úgy adódna... Melinda, Etus és Éva magasak is lennének hozzám, Lilla pedig nagyon alacsonyka, ő a legkisebb az elsősök között. Igaz… a törékenysége szimpatikus, és olyan bájosan vékony a dereka. És amúgy izmos, nem vézna. Számomra minden jó csaj izgató, ha férfiként nézem, de a vékony derekú nő valami plusz remegést okoz bennem… Ráadásul esztétikailag is nagyobb élményt  jelent nekem, mint a teltek. Lilla tehát nagyon is tetszik, nem beszélve még a csodálatos zöld szemeiről… ellenben valamelyest hülyének tart minden srácot, és nem érdekli a személyem. Gyakorlatilag nem is vesz észre. De velem is barátságos, amikor mégis. Szelíd kis szépség.

Enikő ott várt rám, ahol tegnap elfordultunk a tízperces útra. Megálltam előtte, vettem egy nagy levegőt, hogy belekezdjek a mondókámba, hogy nem járunk. Megelőzött azzal, hogy kézen fogott és elindult. Mentünk, nem szóltam semmit, ő sem, szinte andalogtunk. Egyszer csak megállt.

- Jenei Enikő Emma - nyújtotta a kezét. - Ez a teljes nevem. Azért van két keresztnevem, mert apámnak is kettő van és nagyapámnak is kettő. Családi hagyomány. Egyikük Jenei Farkas Buda, a másik Jenei Farkas Lehel.
Mentünk tovább szótlanul, és elértük a házukat.

- Enci... - kezdtem bele.

- Ne! Ne szólj semmit! Olyan jó volt a hallgatás... - fojtotta belém a szót és csókra nyújtotta vékony kis száját.

Megremegtem a csóktól, attól az egyetlen rövid érintéstől, csakúgy, mint tegnap. Kicsit magamhoz is húztam utána, aztán ő egy sziát követően beszaladt a kapun.

 

Otthon Anya nagyon meglepett a mondanivalójával.

- Kisfiam, tudod jól, úgy nevellek, hogy komolyan veszlek, emberszámba, és nagy szabadságot kapsz tőlünk, és önállóvá is neveltünk, majdnem felnőtt vagy, de hadd adjak tanácsot. Mégpedig magánügyben. Danikám, nem szólok bele semmibe, főleg a szerelmi dolgaidba, hiszen az a legprivátabb, legintimebb szféránk, csak elmondom a véleményemet.

- Anya, miről beszélsz?

- Délelőtt megkeresett a hivatalban Jenei Enikő anyja.

- Jenei? Nem is tudtam, hogy így hívják, nem mutatkoztunk be egymásnak a moziban, meg a képtárban sem... és azóta sem... - mondtam hirtelen a bődületes és felesleges baromságot nagy zavaromban.

- A kislány nagynénje, Eszter tegnap meglátta, hogy csókolóztok a házuk előtt. Elmondta Anitának, Enikő anyjának, aki nagyon felháborodott.

- Nem is csókolóztunk, csak egyetlen csók volt - tiltakoztam.

- Ugyanis - folytatta Anya -, az ő kislánya még igencsak kislány, tizenhárom éves, és nem akarja, hogy fiúk kísérgessék, főleg egy olyan fiú, aki Kiskovács Kamilla fia.

- Micsodaaa?

- Azt mondtam neki, a szerelem a fiatalok dolga, és az én fiam azt csókol meg, akit akar, ha azt az a lány is akarja. És engem ebben az esetben az sem érdekel, hogy a lány anyja történetesen Jeneiné, akit egyáltalán nincs miért tisztelnem.

- Miért, ki ez a Jeneiné? - néztem rá kérdőn.

-  Folytatom, kisfiam. Azt azonban elfogadom, mondtam annak a nőnek, hogy egy tizenhárom éves lány még nagyon gyerek, és tényleg ne járjon fiúkkal. Meg azt is mondtam neki, hogy a fiamat meg fogom győzni, hogy Enikővel a jelenben ne foglalkozzon. Erre elviharzott.

- Danikám - mondta Apa, aki közben odajött és hallotta az utolsó mondatokat. - Azt tudnod kell, de tudod is, mert beszéltünk már róla, hogy mi ketten anyáddal korán lettünk egymáséi, de aztán külön utakon jártunk. Megnősültem én is, Anya is férjhez ment, de az ő házasságát éppen ez a nő, ez az Anita, azóta Jeneiné dúlta fel. Tudatosan nézte ki magának anyukád férjét, Budát... Anyáék elváltak, Jenei pedig elvette ezt a nőt. Ősrégi ellentét ez. Sajnálom, kisfiam, de szerintem sem vagytok egymáshoz valók, illetve... ez még kislány, és ez a leglényegesebb.

- De ha később, pár év múlva összejönnél ezzel az Enikővel, mi persze pártolnánk titeket, Jeneiék ellenkezése esetén is - ölelt át Anya. - Igaz, Apa?

 - Így van - ölelt át mindkettőnket az apám.

- Anya, Apa, figyeljetek! Nincs köztünk semmi... vagyis én nem is akartam ezt, és nem is akarom, ő volt az, aki valahogyan... kierőszakolta, hogy kétszer hazakísérjem, és ő volt a kezdeményezője ennek az egésznek. Persze megcsókoltam, mert nem akartam megbántani, udvariatlan lenni... meg ilyenek... Bár az is hiba volt és talán az én hibám, hogy a legelején engedtem annak a galériabeli létrára mászásnak, de azt Hajnalka is jó bulinak látta, és... nem mondhattam nemet. Akkor döntött ez a lány, hogy kellek neki.

- Egyszerű a dolog, kisfiam - nyugtatta meg saját magát Anya. - Ha találkozol vele, elmondod, hogy nem akarsz vele járni, elnézését is kéred, de áltatni még kevésbé szeretnéd. Nem vársz rá máskor.

- Ő várt meg mindkétszer.

- És ne várjon rád. Ennyi. Nem könnyű, de megoldod, így férfias, így korrekt. Érted?

- Értem…

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 6. fejezet: LEÁNYMUSTRA TORNAÓRÁN hozzászólásai

Szólj hozzá

0.029 mp