A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 7. fejezet: AZ ÚJ OSZTÁLYFŐ

Reggel a szokott összetételű csapatban mentünk az iskolába, Márkóék vidámak voltak, Hajnalkáék szintén, engem viszont komolyabb gondolatok foglalkoztattak. Enikő. Anyáék tegnap még este is erről beszélgettek Apával, nem előttem, de én tudtam, miről van szó. Mintha kissé indulatba is jöttek volna, Apa valamit mondott, amire Anya a fejéhez kapott, de aztán megnyugodtak és átölelték egymást, Apa arca Anya hajába bújt a füle tájékán, Anya felnevetett és hangosan azt mondta, majd később. A szüleim példás életet élnek, szerelmük ma is élő és kikezdhetetlen. Ez nekem és a tesóimnak megnyugtató, megbízható háttér. Szóval Anyáék szerint zárjam le ezt a tulajdonképpen ellenemre, és alig elkezdődött kis liezont, és én igazat is adok nekik, de mégis... most döbbenek rá, hogy ez milyen édes dolog, jó kis szórakozás, és Encikének sárga szemei vannak, és bizony tetszenek is. Vajon a lánynak mit mondhatott az anyja? Ma ez is kiderül. Ha megvár, akkor akármi is lehet, nekem kell döntenem, ha nem fog várni, azt jelenti, ennyi volt. De ha nekem kell döntenem, Anyáék szava ellenére döntök Enci mellett, vagy a felnőttebb eszemre hallgatok, hiszen nem is akartam, akarok Encitől semmit?

 A suliban első óra előtt Klaudia közölte, átadta Hegedűs Szidóniának a levéltárcát a pénzzel, ő igencsak örült neki, megköszönte, és azt üzeni a megtalálónak, hogy nagyon hálás érte. Érdeklődött is a személyem iránt, de ő, Klaudia nem mondta el neki, hogy én vagyok a legklasszabb srác az osztályban, és más egyebet se mondott.

- Köszönöm, Klaudia, hogy elvitted.

- Nagyon szívesen, neked mindent, Danika.

Matekórán kiderült, tévedésben voltunk, amikor úgy tudtuk, Lábaközi, vagyis Rábaközi tanárnőnek nincsen osztálya. Van neki, de mi olyan nagyon nem szerettük Rózsa nénit, hogy nem is érdekelt minket vele kapcsolatban semmi. Nem szerettük, de ez halvány kifejezés erre, jobb szó rá az utáltuk. Mert rendkívül szigorú volt és valamiért haragudott az egész világra is, nekünk legalábbis úgy tűnt. Neki a matematika volt az élete, és nem fogta fel, vannak emberek, diákok is, akik számára nem így van. Szinte elvárta, hogy mindent tudjunk, amit ő, mert neki természetes volt a matematikát érteni és élvezni, és feltételezte, vagy inkább szentül hitte, hogy akkor ez másnak sem okozhat gondot. És nem is igyekezett bevonni e dolog szépségeibe minket, ha van ilyen egyáltalán, hanem még jobban megutáltatta velünk a sok karóval, a száraz szakmaiságával, meg azzal, hogy nem hozta közelebb hozzánk, meg se próbálta, hanem még inkább elidegenítette tőlünk a matematikát. Ráadásul nagyon ellenszenves volt külsejét nézve is, igazi vasorrú bába matekóráit kellett elszenvednünk. A gimiben tehát sokunknak Lábaközi Rózsa jelentette a mélypontot. Kivétel csupán annyiban volt, legalábbis az osztályunkban, hogy Etus nagyon értette a matematikát, Tina, Iza és Nagy Anti is otthonosan mozgott benne. Nem csoda, hogy ilyen szalonképtelen csúfnévre ragadtattuk magunkat a személyét illetően. Peti szerint erre a névre nem is méltó a tanárnő, mert ebben a névben van valami pozitív, valami vidám, valami izgalmas, de őbenne nincs semmi ilyesmi. 

 

A harmadik óránk volt az osztályfői. Ekkora izgalommal még egyetlen órára sem készültünk, amióta gimisek vagyunk. A tegnapi ígéret szerint ma bemutatkozik az új osztályfőnökünk. Nem is hagytuk el a tantermet a szünetben, csak akinek muszáj volt, de az is igyekezett vissza mindjárt. Malmos Peti viszont felderítésre ment már az előző tízpercben meg persze most is. Az elsőben nem tudott meg semmit, most azonban lelkesen rontott be az osztályba még becsöngetés előtt.
- Hercegnő! Ez egy hercegnő! Ez egy igazi hercegnő! - kiáltotta.
- Kicsoda? Mi van? Miről beszélsz?
- Ha Grácia tanárnő grófnő és Angelika tanárnő se kevesebb bárónőnél, akkor ez a nő hercegnő! Javaslom, legyen ez a neve, mert igazán megérdemli! Hercegnő!
Ekkor nyílt az ajtó és belépett Zsuzsi nénim. Letette a naplót az asztalra és megállt a katedra előtt.
- Jó napot kívánok! - köszönt minden izgalom látszata nélkül, nevető szemekkel.
Erre mi, bár ez a gimiben még sosem történt meg velünk, csak az általánosban, a felállás után kissé bátortalanul, de hasonlóképpen köszöntünk. A hetes, mintha észbe kapott volna, tett két lépést előre, de aztán visszament a helyére.
- Foglaljatok helyet - tett egy finom karmozdulatot a tanárnő.
Miután elhalt a leüléssel járó zaj, bemutatkozott.
- Pesti Imréné vagyok, én leszek az osztályfőnökötök. Engedjétek meg, hogy tegezzelek benneteket, hiszen valamiképpen talán az anyátok is leszek itt az iskolában, persze csak akkor, ha hagyjátok, ha ez nem ciki, ha lesz irántam ilyenfajta bizalmatok. Semmi sem kötelező a kölcsönös tiszteleten kívül, csak a jó tanulás és a közös munkánk eredménye, és semmit sem erőltetek, de biztosan lesznek javaslataim, véleményeim. Amit ti jónak láttok, arra én is nyitott leszek, és abban érdemi megbeszélés, megegyezés után partner is. De megköszönöm a megtiszteltetést és a helyén értékelem, és megköszönöm, ha bizalmat kapok tőletek, és értékelni fogom, ha megfelelő hozzáállást tapasztalok.
Mindannyian figyeltünk rá, senki sem járt máshol gondolatban sem. Nem vettük le róla a szemünket, mert nem lehetett nem figyelni rá, hisz valami rendkívüli kisugárzása volt, és amit mondott, az nagyon korrektül hangzott.
- Szólíthattok tanárnőnek, elfogadom a Zsuzsa nénit is, ezt rátok bízom. Tiszta lappal álltok, ültök - itt kaptunk tőle mosolyt is, egy nagyon kedveset -, előttem, és én is tiszta lappal állok előttetek, készen az együttműködésre, akár a barátságra is. Azt kérem, mindig legyünk őszinték egymáshoz, akkor mindenből kihozhatjuk a legtöbb jót.
Végigsimított ruháján, elmosolyodott ismét, aztán beszélt tovább az ő lágy, kedves hangján, amit én már akkor is ismertem, amikor még pelenkás kisgyerek voltam.
- Korábban már tanítottam itt a gimnáziumban, aztán babát vártam és szültem, most három év után jöttem vissza. Lehetséges, az első lépéseink egymás felé nem lesznek könnyűek, könnyedek, gördülékenyek, de ne féljünk semmitől, mert az élet inkább szóljon örömökről, szeretetről, szépséges élményekről, és ne félelemről, zavarról, bizonytalanságról, félreértésről, bánatról, bajról.
Néztem a többiek arcát szép sorban, már amennyire ezt lehet innen hátulról látni, és azt olvastam le mindenkiéről, hogy az új osztályfő biztos odaadásra és feltétlen bizalomra számíthat, máris meghódította az osztály tagjait. Nem csoda, szerintem egyszerűen lenyűgöző volt.
- Azt kérem, ha beszélgetünk, most még az elején, mindenki mondja először a nevét, az számomra segítség lesz, és megköszönöm. Egyébként földrajzot, biológiát és magyart is tanítok, titeket magyarra és földrajzra biztosan, biológiát valószínűleg továbbra is Kakasmandikó, illetve... bocsánat, Bezdán tanár úr tanítja majd.
A Kakasmandikó névre, mintegy vezényszóra buggyant ki belőlünk a nevetés, a jókedv, ami feloldotta az előbbi, örömmel átélt ünnepélyességet; mert egyértelműen éreztük, az új osztályfőnk nem egy távolságtartó és unalmas felnőtt, hanem mondhatni, közülünk is való, bár felettünk, tiszteletünk magaslatán álló valaki, de ami biztos, belevaló, szerethető ember.
- Hercegnőt kaptunk Dönci bá helyett és a bárónő helyett és Csillagó Teréz helyett is - mondta az első padban Peti, persze meghallotta mindenki.
- A hercegnőt hallottam - mondta nevetve az új osztályfő -, a nyilatkozó nevét nem.
- Malmos Péter - mondta Peti vidáman felugorva, talán boldogan is, hisz igaza lett a hercegnőzéssel, mert ez a tanárnő nemcsak a szépségével ad élményt, hanem nagy segítségünk is lesz, mert úgy néz ki, meg is érti a fiatalokat.
- Akkor most a többiek is mondják meg a nevüket - ült le Zsuzsi nénim abban a tudatban, hogy bemutatkozása jól sikerült.
- Mi már találkoztunk - mondta Otíliának. - Az ősszel egy szülői értekezleten, amikor édesanyádat helyettesítetted. Az öcséd negyedikes, az én fiam osztálytársa.
- Téged, Ákos, ismerlek, többször is találkoztam veled Wolféknál - mondta a legjobb barátomnak, és ismerősként szólt Márkóhoz és Tomihoz is, hisz velük is találkozott már nálunk.
- Wolf Dániel, téged már majdnem tizenöt éve ismerlek - hangzott az újabb mondat, amire egyesek, bár már az előbb, amikor elhangzott a Wolf név felkapták a fejüket, most fel is hördültek és engem bámultak, mintha nem lenne érdekesebb látnivalójuk.
- Legközelebb, amikor órára jövök, szívesen meghallgatom majd a hetes jelentését is - búcsúzott tőlünk. - Viszontlátásra!

Hazafelé egyedül indultam ma is, Enikőt remélve valahol útközben.
- Szakítunk, mielőtt tényleg járnánk - mondtam a barátaimnak, mielőtt elváltam tőlük.
- Aha - mondta Ákos, és ez volt a véleménye Márkónak és Tominak is. - De gondold át, mert jobb ma egy csirke, mint holnap egy jérce - és nagyokat nevettek ezen.
Aztán ez a nevetés meg is erősödött, mert Tominak volt további közlése is, amiről tudtuk, inkább csak duma, mintsem valóság.
- Én éppen egy túzokot nyúzok.
Azon a ponton, ahol Enikő várt tegnap, nem volt ott ma, ennek ellenére majdnem a házukig mentem, de nem közelítettem meg azt, nehogy meglássanak és felbőszítsem az anyját. Beugrottam a közelben lakó Sanyi bácsihoz, aki amolyan ráadás nagyapám volt, megbízható beszélgetőtárs még abból az időkből, amikor mint birkózópalántával foglalkozott velem. Azóta is sokszor fordultam hozzá olyasmivel, amivel az otthoniakhoz, bár megértő, nyílt és őszinte volt a családomban mindenki, pont akkor valamiért mégsem fordultam.
- Sanyi bácsi, van egy lány, igaz, még csak tizenhárom éves, és nem akartam tőle semmit, de ő tőlem igen, és elindult köztünk az a valami, de a szüleink nem támogatják ezt ezért meg azért, és én meg is értem őket, hogy miért. De valahogyan e két nap alatt megszoktam, hogy kedves hozzám és jólesik hozzáérni is... és nem tudom, mit lépjek... Veszélyeket hordoz, ha folytatom vele ezt, főleg az ő anyja miatt, mert ő utálja a családunkat régóta és szembekerülök Anyáékkal is, mert szerintük is túl fiatal ez a lány a szerelemhez. De már úgy érzem, vágyom  rá. Mit tegyek, mit tanácsol?
Megértően mosolygott az öreg, de válaszolt azonnal.
- Valóban túlságosan gyerek egy tizenhárom éves lány, és egy kapcsolat nem gyerekjáték. De te sem vagy sokkal felnőttebb, tizenöt éves kamasz, de értem én, tele vagy vágyakkal, és ez a lány adott számodra, van neked, és ebben nagy a csábítás, az örömök lehetősége. Értem én, értem hát. De felelősséggel is tartozol, neki is, a szüleidnek is. Nem adhatok tanácsot, de ha mégis, hát azt mondom, ne járjatok tilosban, mert gyengék vagytok megvédeni magatokat a saját szeretteitek ellen, és ha ilyen szembenállásról van szó, az már önmagában sem jó. Ha egyáltalán szerelem az, ami összeköt titeket, és nem csupán a kíváncsiság. Akkor jobb az óvatosság. Érted? Nemigen értheted.
- Talán értem.
- Ugyanakkor azt mondom, légy főszereplője a saját életednek!
Megköszöntem és hazamentem.



 

Ahol tapsolni fognak a nyírfák 7. fejezet: AZ ÚJ OSZTÁLYFŐ hozzászólásai

Szólj hozzá

0.016 mp