A versek  Kasza Béla bajai költő nevének feltüntetése mellett nonprofit céllal szabadon után-közölhetők!  A prózákból csak idézetek!
 

 


 
 

 

Farkasok kedvese 1. fejezet: NEM JÁRTAM ÓVODÁBA

Világéletemben farkasok szeretője voltam. Szerelme, kedvese, párja, társa, felesége, mindene. Nem tudatosan, így hozták a történések, nyilván így írták meg a Sors Könyvében. Hogy ez különös? Igen, ez különös. Még akkor is, ha ezek a farkasok nem Akela csapatából kerültek ki, hanem hús-vér emberek, sőt, hús-vér férfiak voltak mind egy szálig. A mentalitásukban sem mondhatnók őket farkasnak, a legkeményebb sem volt igazi ragadozó, vad ordasságuk sem derült ki, legfeljebb csak enyhe gyarlóságuk, ami viszont bizonyos fokig mindnyájunkra jellemző. Hogy mitől farkasok? Mindösszesen arról van szó, hogy ez volt a nevük. Farkas. Vagy a családnevük, vagy az utónevük. S mert ez egy nagyon érdekes tény, nem gondolom véletlennek, bár sokszor ötlik fel bennem, valójában minden véletlen, és talán törvényszerűen az. 

Nem titkolom el, hogy ez így nem teljesen igaz. Volt egy kevés kivétel, de a kivételről azt is tudjuk, erősíti a szabályt. Őket nem Farkasnak hívták, viszont valamiért számomra mégis farkassá váltak, érdemesek lettek arra, hogy farkasnak tekintsem őket. Vagy pedig egyebek miatt volt közük a farkassághoz. 

Ezekről a kapcsolatokról fogok most mesélni, mert talán ez is lesz annyira érdekes, mint oly sok mese ebben a témában, illetve e témán túl is, amiket mások átéltek, megírtak, elolvastak. Ha tévednék, akkor nem tárom a nyilvánosság elé, megmarad magamnak emlékeztetőül szenilis koromra.

 

1954 decemberében születtem Dunaangyalosban. Kamilla névre kereszteltek nagyapám után, aki ugyan a János névre hallgatott, de ha lánynak születik annak  idején, Kamilla lett volna a neve.

Születésemkor édesanyám, Rumianek Anna háztartásbeli, édesapám, Kiskovács Gyula asztalos volt. Velünk élt egyik nagyapám, a már említett János, a másik pedig, Pistapapa a szomszédban lakott. Mindkét nagypapa megözvegyült, de az utóbbi újra nősült, azaz mégsem maradtam nagymama nélkül. Itt az elején említem meg, hogy Pistapapa volt az, aki elsőként tanította meg leírni a nevemet és az ő nevét is. Ez utóbbit gyermeki naivitással egybeírtam később is, és mert a családban „fogalommá” vált, hogy így kell írni, én érzelmi indíttatásból azóta is így írom.

 

Sokat síró baba voltam az első hetekben, aztán mintha elvágták volna. Ezért az édesanyám nem készült ki az éjszakázásoktól, tudott aludni eleget. Leszámítva azt, hogy hosszú időn át éjszakánként is szoptam, összességében pedig több mint egy évig. 

A szomszédban lakott egy tőlem négy hónappal fiatalabb kislány, a Wolf Zsuzsika. Ő volt az első gyerek, akit megismertem, természetesen az első barátnőm, aki mind a mai napig is a barátnőm. 

Óvodába nem vették fel egyikünket sem, mert az anyukáink otthon voltak, nem jártak el dolgozni. Legalábbis munkahelyre nem, csupán alkalmilag kapálni, gyümölcsöt szedni. De nem is kellett nekünk óvoda, nagyon jól megvoltunk kettesben. Egyszer nálunk, másszor náluk voltunk, a szüleink örültek, hogy jó barátság van köztünk, és ezzel a testvérkérdés is meg volt oldva. Ugyanis nekem nem volt testvérem, később sem lett. Zsuzsikának volt ugyan egy bátyja, de ő hét évvel korábbi évjárat, így aztán sokáig nem foglalkozott velünk, kis pisisekkel.

Pistapapa és János nagyapa sokszor lovagoltatott minket a térdén, meg szeretgetett is agyba-főbe, sokat magyarázott, tanított erre meg arra, hol felváltva, néha meg együtt. Úgy értem, egyszer Pistapapa foglalkozott velünk, máskor János nagyapa, de nem ritkán mindkettő egyszerre. Mi élveztük ezt a kedveskedést, ezt a nagy szeretetet, főleg én, azt, hogy nem csupán anyukám és apukám van, hanem nagyszüleim is. Ugyanis tudtam, nincs mindenkinek. Zsuzsikának nem volt, de ha átjött hozzánk, akkor igen.

Viszont a két papa nem mindenben értett egyet, de ezek a véleménybeli különbségek halványak voltak. Ilyenkor megbeszélték a dolgokat. Értelmes, szelíd emberek lévén ezt nagyon kulturáltan tették.

 

- Akkor, a forradalom után közvetlenül - mondta Pistapapa. - Akkor történt...

- Ellenforradalom volt az, hékás - tromfolt János nagyapa. 

- Ugyan már, hagyd ezt a sületlenséget - így az előbbi. - Te magad is benne voltál...

- No igen... Mert változást akartam én is, de nem azt, hogy az legyen belőle, ami.

- Mitől volt ez ellenforradalom? 

- Attól, hogy az egyik pillanatában a hercegprímás azt mondta, először is a földet kell visszaadni a földesuraknak. Emiatt, bár ez felkelésnek indult, forradalomnak, innentől kezdve már nem forradalom volt, hanem kísérlet a restaurációra. Ezt pedig ellenforradalomnak nevezik.

- Nagyon logikusnak hiszed magad, Jánosom, én kedves nászuram - így Pistapapa.

- Azt akarom mondani, Pistám, kedves nászuram - folytatta János nagyapa -, hogy ilyen alapon elvileg ez ellenforradalom volt attól a pillanattól fogva, de gyakorlatilag valóban forradalom. Egyébként a hivatalos, a történelemkönyvek lapjaira leírandóak szerint az elviek számítanak. Egyebet meg nem érdemes hangoztatni -, és a boroskancsó után nyúlt.

- Most, kedves nászom, most még így van. De a történelemkönyveket sem mindig ugyanazok írják. Egyszer majd az én véleményemtől lesz hangos az utókor...

- Erre iszunk! - tett pontot a téma végére János nagyapa.

 - Mielőtt innátok rá, elmondom nektek, mit is gondolok. Aki szörnyűséget élt át, akár közvetlenül, akár közvetve csak, bármelyik oldalon is állt, annak e megtapasztalás alapján természetesen sosem kérdés semmi, egyértelmű és örökös a véleménye. És nem érdekli az idevágó elmélet sem - mondta Apa, aki egyébként gyárban dolgozott, saját kis műhelyében csupán kisebb munkákat végzett el, inkább csak a családnak meg a szomszédoknak, barátoknak; és időnként szintén részt vett a két nagypapa beszélgetéseiben. - Mindenkit anya szült, ez is tény. Semmi sem teljesen fehér vagy fekete. És ne a gyerekek előtt beszéljétek meg - tette még hozzá.

 

Mi persze nem értettünk ebből semmit se, és abból sem, amikor egy hasonló együttlét alkalmával János nagyapa kinézve az utcai ablakon ezt mondta:

- A Varga lányt viszi a rendőr.

Ezektől a szavaktól megijedtünk, és attól is talán, vagy inkább főleg attól a ténytől, hogy mindkét nagypapa megdöbbent arccal és szótlanul állt hosszú ideig az ablaknál. Aztán Pistapapa összekulcsolt kezekkel mormogott, János nagyapa meg csak annyit motyogott maga elé, hogy reméli, hazajön még ez a derék lány.

Egy másik alkalommal, talán azon a nyáron, mielőtt iskolába mentem /1961/, Ede bácsival folyt a politikai beszélgetés. Ő is rokon volt, Aputól idősebb, de a nagyapáimtól fiatalabb. A fővárosban lakott, és néha meglátogatott minket.

- Én igenis híve vagyok ennek a rendszernek. A szocializmusnak - vallott Ede bácsi. - Mert az egyértelmű, hogy a történelmi időkben véges végig voltak urak és szolgák, gazdagok és szegények. A törvényt az urak írták, mégpedig a számukra kedvezőt. Nekik jogaik voltak, a szolgáknak meg kötelességeik. Az utóbbiak tartoztak az előbbieknek robottal, adóval, engedelmességgel. Az egyház pedig - és itt nagy grimaszt vágott a szájával -, kiszolgálta az urakat, lecsendesítette az esetleg jogokat akaró szolganépet; ígérve nekik egy talán igazságosabb jövőt, ami persze a bizonytalanságban homályosodó jövő volt, hiszen a halál utáni időkben jönne el. Tiszta sor ez, uraim - és megpödörte bajuszát.

- Nagyon leegyszerűsíted te ezt - vélte Pistapapa.

- Egyáltalán nem! Ez így önmagától egyszerű, ahogyan van - folyatta Ede bácsi. - Történelmi tény. Az pedig, hogy később Oroszországban óriásit léptek azzal a nagy forradalommal, azt jelentette, hogy eljöhetett végre egy az eddigiekre nem hasonlító, igazságos társadalom.

- Megvalósult az igazságos társadalom?

- Itt, most, nálunk is olyan hatalom van, ami felemeli a szegényeket, emberi méltóságra. Ez lesz az igazi szocializmus. Nem lesznek nagyon gazdagok meg szegények, mindenki élhető életet élhet. Nem fog nélkülözni, aki dolgozik, és nem tud élősködni az az uraság, aki nem dolgozik, és eddig is csak azon az alapon élt jól, hogy mások dolgoztak az ő gyarapodására is. Dolgozni lehet, ezzel nem lesz probléma. A dolgozó ember az úr!

- Na, de Rákosi alatt ez nem valósult meg - szólt közbe Pistapapa megint.

- Ez igaz. Nagy volt az igyekezet és eközben túlzásokba is estek a Rákosiék. Ezért is lett ötvenhat... de azóta más a helyzet. Kijavítódtak a dolgok. Mostantól lesz igazán szocializmus. Illetve az alapokat még éppen csak, hogy lerakosgatjuk, de minden jobb lesz, mint előtte volt. Belátom, nem kellett volna ennyire keményen bánni az osztályellenséggel, mert voltak köztük normálisak is, csak szegénykéim grófnak meg más efféléknek születtek. - Nagyot sóhajtott. - Nem mindenki ilyen lojális, mint én vagyok. No igen, talán mégis nekik volt igazuk. Keményen bánni velük, hogy ne akadályozhassák meg a fejlődést, a nép boldogulását.

- Mondok valamit - így János nagyapa. - Én is híve vagyok a szocializmusnak, ha tényleg igazságos lesz a gyakorlatban is, nem csupán elveiben. De bizonytalanságban vagyok abból a szempontból, hogy ezt meg lehet-e valósítani. Ugyanis az ember önző, ez már akadályt jelent. Egyébként pedig minden a háttérben zajlik és a hatalomról szól. Például mostanában úgy gondolom, hogy ötvenhatot tulajdonképpen az oroszok tervezték és csinálták, hogy nagy sereggel lehessenek jelen Magyarországon. Mert innen majd jól lehet lőni a torinói Fiat-gyárat. És ide a rozsdás bökőt, hogy atomfegyverek is vannak kis hazánkban.

- Persze, ha nem elégedetlen a nép a Rákosi-rendszerrel, nem lett volna semmiféle megmozdulás - vélte Pistapapa. - Bármit is akartak volna az oroszok.

- Azt nem tudom, de azt igen, hogy a szocializmus minden eddigi társadalmi formától különb lesz, igazságosabb. Itt a dolgozó ember megbecsülést kap. Aki meg nem dolgozik, csak urizálna, azt félreállítják. Ez helyes is!

- Az a helyzet, kedves Ede öcsém - mondta Pistapapa -, hogy nagy hiba volt kuláklistára tenni mindenkit, aki ment valamire, ugyanis közülük sokan szorgalmasan dolgoztak, attól haladtak előre, abból lett valamijük.

- Voltak hibák, belátom. Folyik a kijavításuk. Tanultunk belőlük, rendben van. A remélt igazságosabb társadalom most épül, újabb hibát nem szabad vétenünk. A téeszcsében pedig könnyebb lesz dolgozni, mert ott vannak a gépek, robotolni meg tud a paraszt otthon is, a kertben, ha annyira termelni akar. A megélhetést biztosítja a termelőszövetkezet.

- Na de akkor... - vágott volna közbe Pistapapa megint, de Ede bá felemelte a hangját.

- A munkás pedig válogathat az állásokban! S ha valamiért megunja a meglévő munkáját, vagy megbántja őt a főnök, felmond és talál egy másik, talán még jobb állást!

- Ha így lesz, akkor jó lesz - vont vállat János nagyapa. - De kérdés, a nemzetközi pénzvilág óriásai hagyni fogják-e ezt az állapotot.

- Értem, mire gondolsz - kapott a szón Ede bácsi. - Nehéz lesz elviselniük, hogy a szocialista országokban létrehozott javak nem az ő zsebükbe vándorolnak, hanem a dolgozók, a pór nép fog nyaralni belőle és jól élni.

- Nem hiszem, most sem léptek semmit. Senki és semmikor... Ráadásul nemigen voltak, nemigen vannak itt javak... - tromfolt Pistapapa.

- A jövő bármit hozhat. Inkább beszéljünk másról - zárta le a vitát Apa.

 

Később, amikor már nagyobb lettem, hallgatva azt, amit otthon beszéltek erről, meg amit az iskolában, rájöttem: bár az igazság egyetemes és a valóság tény, de az, hogy mit hogyan ítélünk meg, az attól is függ, honnan nézzük, valamint, hogy mit akarunk látni benne.

De a könyv nem erről fog szólni, egészen mást ígértem a legelején. De vannak efféle beszélgetésekről is emlékeim, mert abban a korban ez napirenden volt. Tehát, akit ez a téma hidegen hagy, attól elnézést kérek, és köszönöm az eddigi türelmet. Innentől kezdve érdekesebb lesz a történetem, mert politikai gondolat már nem lesz benne, szerelem viszont annál inkább.

 

Farkasok kedvese 1. fejezet: NEM JÁRTAM ÓVODÁBA hozzászólásai

Szólj hozzá

0.02 mp