Farkasok kedvese 2. fejezet: CICÁZÁS ÉS BÚZAVETÉS
Még nem voltam iskolás, amikor két igen-igen nagy hatás ért. A hatodik születésnapom utáni napokban a Karácsony állt az életünk középpontjában, amit nagyon szerettem. Az ajándékok miatt, meg azért is, mert mindenki még kedvesebb volt, mint máskor, és tetszett ez a fenyőillatú, süteményekkel is teli ünnepi hangulat.
- A Jézuska majd hozza a fenyőfa alá az ajándékokat - mondta nekem Anyu is, Apu is, a nagypapák és az egyetlen szeretett mostohanagyim, Teri mama is. - Az idén ugyanúgy, ahogyan az elmúlt években.
Mindeddig sosem jutott eszembe az, hogy vajon hogyan jut be a szobába, amikor zárva az ajtó, miképp lehet, hogy sose látja egyikünk sem, meg hasonló kérdések, ezúttal azonban napokon át ezeken gondolkodtam, de bizony hiába. Kérdeztem, de a felnőttek sem tudták, így hát titok maradt egészen szentestéig. Nagyon figyeltem, ki és mikor megy be a szobába, jön ki onnan, és mi a helyzet az ablakkal. Ez utóbbi csukva volt egész délután, a szobaajtón pedig csak Anyu és Apu ment be és jött ki, délben nem volt bent a karácsonyfa és az ajándékok sem, de estére mégiscsak megtörtént a csoda.
- Nézd meg, Kicsi Kamilla, talán már megérkezett a Kriszkindli! - biztatott Anyu.
Bementem és tényleg... Ott volt a feldíszített fa, alatta az ajándékok. És akkor leesett a tantusz... Nem igaz az egész! Nem járt itt senki, a csukott ablakon nem lehet bemászni, észrevettem volna, és a házban sem tartózkodott más, csak a család. Ez biztos, én nagyon figyeltem. Anyuék tettek oda mindent, ők maguk voltak a Jézuska.
Ez megrendített, nagyot csalódtam és egész este zaklatott voltam.
A másik élmény, ami új volt és utólag azt mondom, nagy horderejű is, hogy ismeretségbe kerültem egy fiúval. Eddig csakis Zsuzsikával barátkoztam és vele voltak közös élményeim. Igaz, találkoztam már más környékbeli kislányokkal is, köszönőviszonyban voltam és pár mondatot már váltottam Erzsivel, Katival, egy kisebb Hajnalkával és egy nagyobb Hajnalkával. Kisfiút is ismertem, nem is egyet, a boltban vagy az utcán járva találkoztam velük, de mindez csak azt jelentette, hogy tudomásul vettem, rajtunk, lányokon kívül vannak fiúk is, de ők mások, mint mi vagyunk. De ez a fiú egészen más volt.
Történt, hogy a következő tavasszal Zuzsikáék elutaztak több napra a rokonaikhoz. Magam maradtam. Nem találtam a helyem, járkáltam a házban, de sem a csirkék versengése a kukoricaszemekért, sem az egyetlen hízónk bámulása, sem az öreg házi kedvencek, Mirnyaó macska és Berci kutya nem tudta feledtetni velem a barátnőm hiányát. E helyzetben ért János nagyapa kiáltása:
- Kamillácska, merre vagy? Gyere, szívem, itt egy kisfiú a szomszédból, játszhatsz vele!
A tőlünk harmadik házba érkezett ez a kisfiú a szüleivel családlátogatásra. De mert gyerek nem volt abban a házban, áthozták hozzánk, hogy itt akár két gyerek is van / Zsuzsi és én /, akivel játszani tud.
Zombori Farkasnak hívták, talán valamivel idősebb lehetett nálam. Amikor megláttam, nagyon szimpatikusnak találtam, mert Zsuzsira hasonlított az arca. Ez bizalmat keltett bennem. Kezet nyújtott és bemutatkozott, ez a felnőtteknek igencsak imponált. Először a disznóólhoz vittem őt, hadd lássa, milyen szép a Zsiga.
- Apa szerint kétszáz kilónál is több lesz az év végére - mondtam büszkén.
- Szép nagy - mondta Farkas.
Tetszettek neki a csirkék, főleg a kendermagos kakas, mert nekik olyan még nem volt. Csak vörös, sárga, fehér és cifra, ez utóbbi ráadásul kopasz nyakú is.
- Nekünk meg feketénk nem volt még, csak tyúk - árultam el. - És kopasz nyakúban is csak tyúk. Az egyszer kotlott is... Sok kiscsibe lett akkor a tojásokból.
Bercinek is bemutattam Farkast, de Mirnyaónak nem tudtam, mert azt sehol sem találtam.
Bejártuk a kertet. Farkas nagy szakértőnek bizonyult, főleg a gyümölcsfákat ismerte jól. Egészen elbűvölt, hogy milyen kedves, rendes fiú ez, kár, hogy Zsuzsika nincs itt, ő is biztosan jól érezné magát vele, vagyis hármasban.
- Zsuzsika sajnos elutazott, így őt nem tudom bemutatni, pedig ő az egyetlen és legeslegjobb barátnőm.
- Kettesben is jó - szólt a válasz -, főleg, ha a fiú szerelmes a lányba és elveszi feleségül.
Elnevettem magam, mert tudtam, mi az, feleség és férj, hiszen Apa is feleségül vette Anyát, csak akkor én még nem voltam sehol, talán egy virágos réten, de ezt Teri mama mondta, én nem emlékeztem rá.
- Gyere csak! - ragadta meg a kezem hirtelen. - Ide menjünk be, mutatok valamit - és behúzott a kamrába.
De nem mutatott semmit, hanem arcon csókolt és mielőtt észbe kaphattam volna, lehúzta a bugyimat a bokámig... és nézett engem, jól megbámult... és megtapogatott... Én meg megszeppenve, nagy szívdobogással álltam ott földbe gyökerezett lábakkal...
- Így szokták a szerelmesek - kaptam meg a felvilágosítást, aztán nem is tudom, hogyan és miképpen, de felöltöztem és kifordultam onnan.
Akkor hívott Anyuka, hogy kent két szelet zsíros kenyeret és együk meg.
Nem mertem Farkasra nézni, csak faltam a kenyeret. Aztán mégiscsak odalestem, miután több törött paprikát kért a kenyerére. Mintha megérezte volna, rám pillantott és elmosolyodott. És miért, miért sem, de ebben a pillanatban nekem is fülig ért a szám.
Másnap megint átjött Farkas. Ezúttal Mirnyaó is jelen volt, vagyis új játszótársam őt is megismerhette. Anyu javaslatára csináltunk egy pici ágyást a kertben, talán másfél méter hosszú volt és fél méter széles. Én egy kis ásóval ástam, Farkas viszont felnőtt ásóval. Aztán elgerebléztük szépen, majd búzát vetettünk bele Anyu segítségével. Mindezt János nagyapa felügyelte. Amikor megvoltunk vele, zsebre vágtuk a felnőttek dicséretét.
- Bár már túl vagyunk a tavasz felén - mondta Anyu -, ebből azért lesz valami. Úgy értem, késve ugyan, de be is fog érni.
Ezután humózni kezdtünk. Ez a bújócska játék, de mi akkor ezt így hívtuk. Humózás, hunyózás. Először Farkas volt a humó. Én hirtelen nem is tudtam, hová bújjak, végül a tyúkólba másztam be. Mindenhol máshol keresett, mire kijöttem onnan és átmentem a kamrába. Farkas ekkor ment oda a tyúkólhoz, majd onnan kijőve egyenesen a kamrába jött. Megtalált. Nem értettem, hogy lehet ez, hiszen sehol sem talált, aztán meg mintha tudta volna... Utána természetesen én hunytam, ő a disznóól mögé bújt, zörgött is, de direkt nem találtam meg, csak miután átment a kamrába. Akkor odarohantam nagy lendülettel.
- Megvagy! - kiáltottam örömmel -, nyomás a humófalhoz!
Ezúttal azonnal a kamrába mentem, és tudtam, meg is fog találni. Úgy éreztem, ezt játszani, hogy csak oda bújunk, érdekesebb, mint a tényleges keresgélés... De amikor bementem, ő már ott állt... és mint tegnap, megint megcsókolta az arcom, aztán a számra is kaptam egyet.
- Azt nem, nem szabad! - kiáltottam rá, amikor a ruhámhoz nyúlt, és nevetve kirohantam a kamrából. - Fogjál meg! Cicázzunk!
Ez a fogócskázást jelentette, mifelénk ezt cicázásnak nevezték. Akkor még nem tudtam, hogy mi, akkor, ott, más értelemben is cicáztunk.
Ez aztán nagy móka volt. Annyit rohantunk az udvarban, a kertben és ahol csak lehetett, hogy jól beleizzadtunk, jól elfáradtunk.
- Ennyi mozgás után muszáj enni, gyerekek - szólt Anyu, és megint jött a zsíros kenyér. Ezúttal retket is adott hozzá, amit akkor szedett fel a földből.
Farkas megint kért ráadást a törött paprikából, aztán faltunk, végül odapillantottam az arcára és a mosoly ma is ott volt... és én is szélesre húztam a számat nagy jókedvemben.
- Nagyon vidám a kisasszonyka - csípett ujjaival mindkét arcfelembe az éppen hazaérkező édesapám.
Én meg felugrottam a nyakába és úgy szorítottam, ahogyan csak tudtam. Nagyon szerettem őt, és anyukámat meg a nagyszüleimet is. Zsuzsit is, mert ő a barátnőm, és úgy éreztem, az sem baj, ha rajtuk kívül még mást is szeretek, mert azzal nem lesz nekik kevesebb, de nekem valahogy mintha több lenne...
