Kasza Béla: A titok
Nem voltam állásban szűk másfél évig,
remények halványán vártam a csodát.
Virágokat vadítottam gyomok közé,
a természet nevetett az ostobán.
Téli estéken két órán át pattogott a tűz,
emberi gyönyör volt a hideg nappalok után,
mint légyott az elképzelt lánnyal,
aki nem utasított el bután.
Reggeli tejembe segélyt aprítottam,
jól átsült, vékony, finom falat,
bátor és félszes szívvel közben
fejemmel döngettem a falat.
Verseimből költőknek olvastam fel,
mondták: apró vagyok meg hatalmas,
ne álljon meg léptem az úton,
türelmes legyek, ha az hosszadalmas.
Eszembe jutott egy régi gondolat,
örök igazság, mint Isten maga.
Jó az, ha hosszú az élet,
az évek száma garmada.
A dolgoknak mégsem tartama a fontos,
tartalma százszor inkább!
Nekem így tanították a lényeget egykor,
az értelmes élet titkát.
