Kasza Béla: A vágy neve Balaton
Téli fehér béke. Hópelyhekben hull alá.
De vajon mi végre? Rengetegnyi hó van már.
Jó derekam sajog, a hólapát kölletlen,
nemigen kívánom, mégis folyvást ölelem.
Patak kemény jegén fejsze vágta vágat,
zimankó épített jégkorszaki várat.
Apró rozsdafarkú panaszt sír az ágon,
tavaszról álmodik, belefagy az álom.
Szalonna az etetőben, élet kicsiny kincse,
odaröppen egy vörösbegy meg egy piciny cinke.
Nagyon messze a kikelet, magára még várat.
Mit dédelget szívem mélye? Balatonos vágyat.
