Kasza Béla: A vers és én
Sokszor érzem, tévúton járok.
Hol szavakból formálnak
szépséges kincseket, így
ékesítve a világ ragyogását,
mit keres gyarló hitem
vezérelte ostoba könnyezésem?
Inkább oktalanság szöszmötöl
bennem költészet helyett,
ha mozduló ceruzám alatt
szalad a papír, futó sorok
színeivel szédítem magam
s úgy vélem alkotok;
hiszen álmaim és vágyaim már
ősidők óta csak lányok fülledt
csókjáért becéznek hajnalt,
muzsikát és virágszirmot.
Mert a szerelem örökzöldebb
a szónál, érte könyörög
imádságom, amikor a
magam számára kérek élénk
nappalok fogyó árnyékában.
S mégis, akár örömbe bújok
vagy lelkem fájdalomtól üvölt,
jól érzi magát a vers,
ahogy húrjain megpendülök.
