Kasza Béla: Apámról
Mostanság, hogy fáradok,
gyengülök, és van okom
húzni a számat,
máshogy látom apámat.
Utolsó éveiben
nem törődött semmivel,
nem kóstolt málnát
vagy érett szedert,
élete, kedve
romokban hevert.
Pöröltem vele,
veszekedtem,
akad még szépség sok,
a betegség nem ok,
miért ily igénytelen.
De falak voltak köztünk,
félig üres termek,
nem volt szemem meglátni,
évek óta gyermek.
Aggódott, félt,
apró reményt álmodott,
ha gondolata a múltban járt,
szájából keserű panasz szólt,
és én nem hallottam jól
az istentiszta szót.
Bocsánatát vettem
és ígéretet tettem,
amikor haldoklott,
remegő volt a hangom,
kócos tán a hajam,
élénk szeme csillogva
figyelte minden egyes szavam,
fénylett benne
a meg nem riadt szeretet.
Most látom csak,
mennyire szeretett!
