Kasza Béla: Baja, 2017. Szenteste előtt
Elakad az ember szava:
Az ég rózsaszín, szürkéskék,
öböl-zöld.
Idelent, ahogy lépek rajta,
mint macska a gazda-ölben,
dorombol a föld.
Angyalok szédülnek
ott fent az égen,
varjak, galambok.
A vízparti hallgatásban
most elvesznek a gondok.
Kolonc néha kell, de azért
a gondtalanság, az az ideálom.
Istenért kiállt a csend,
mégis engem visz táncba, keringőzünk,
velünk táncol néhány álom.
Holnap szenteste.
Én függök a szokásaimtól,
nyers tejjel majd kenyeret eszem.
Ó, Istenem, szerelemre vágyom,
alighanem elment az eszem.
A nem létező fenyő alá
kiterítem lelkem, lecsutakolva a vértől,
s az, megszabadulva testem bilincsétől,
mint a nyíl, amit kilőtt Ámor,
átsuhan nyomorult szobámon.
