Kasza Béla: Balatoni ábránd
Tömeges csendben magány-jajgató
valóság száraz szitkait szikrázza
megalázott énem, odadobták
cselédlevelem, nem létező bérem.
Most viszik nevemet kivégzésre
királyok és egyéb önhajlású szentek
harsány alattomban.
De a csoda akkor is ott van dalomban!
Ábrándozik egy kert a Balatonnál,
gazdára vár, aki szomjas szívét,
vérző virágait telepíti ártatlan
álommal, ősi, tiszta gonddal.
Ez a táj örökös jó barát, csókja
maradandó szabadság, és sohasem
terhes. Én pedig ragyogok,
mint minden boldog szerelmes!
