Kasza Béla: Bennem lüktet
Áradnak a felhők az ég tengerén,
én meg lentről ámulok, bámulok.
Gyenge nyomot csak porban hagyok,
ha hagyok valaha is,
s ha a felhőből eső lesz,
nagyokat cuppogok a sárban.
Szívem néha úgy ver,
hogy majd'szétveti az ingem,
apró, vörös virágokban fürdetem szemeim,
kezeim reszketnek a fényben,
és amikor ünnepel sérült lelkem,
bennem lüktet minden szülő és gyermek.
Táncra perdült bénaságom idején
fájdalmat sóhajt az elmúlás,
kedvelik kínomat kóbor csillagok.
Szerelmeim mind tűzbe fulladtak,
dolgos és dologtalan hétköznapjaimon
arcomra barázdát nem más,
mint maga az Úristen rajzol.
