Kasza Béla: Édes harapás
Ezen a beborult, ázott hajnalon
vágyaim maradtak újra parlagon.
Medárd manapság az ismert régi,
áldással jár együtt, ez áldás égi.
Szomorú a határ, szürkék a léptek,
pedig ma vasárnap, nem kopott péntek.
A napkeltét várom, el felhőkben jön,
jaj, de milyen áron, a felhőkben könny.
Nem a vers miatt, egyedüllét okán
járom az utat két gördülő bokán.
Enyhe félelem: tetszhalott a jövő,
rohanni kezdek, homlokom gyöngyöző.
Menekülök talán, de miért teszem?
A holnap tegnapja a mai jelen.
Megállok álmos búzatábla mellett,
kalászok néznek, kínálnak kegyelmet.
Zuhogó mellemre madarak szállnak,
szívembe a csőrök csókokat vájnak.
Meglátom Istent, ő is csak gyalog van,
csóktól véres szívem pirosan dobban.
Lepke-kék glória a feje körül,
közelben hársfa, illatozva örül.
- Ültesd el magad és egy szál virágot,
kikelsz, megismersz újabb szép világot.
Ezernyi hibámért biztató szavak,
íme a megoldás, az újabb tavasz.
Felébred a szél, a búzában táncol,
elfúj minden görcsöt, félelem-láncot.
Édes harapás, szerelem az élet,
tűz támad bennem, csakazértis égek!
