Kasza Béla: Égi kék
Hogy egy verssel még több legyen,
ennek okán erőltetem
ide ezt a néhány szép szót.
Ne tegyem meg? Emelj vétót!
Igazad van, minek írom,
nem kerülöm el a sírom,
fejemre nő, nem máshova,
idő hozza, nem a lova.
Váratlan jön új ötletem:
égi kéket leszeretem
magas égről földi kegybe.
Ringatom a végtelenbe.
Körülöttem susog a szél,
zöld lepkéből fán a levél
beleremeg, fázik, reszket.
Közben a csönd énekelget.
Nem is baj ez, szóljon nóta,
táncol okos, idióta,
uszály úszik itt a Dunán,
nem érdekli süket dumám.
Még a zárszót hadd mondjam el,
béka, sikló, sapka a jel,
törékeny gyík, kicsi kuszma,
sose lesz tél, nem kell kucsma.
Nem kell kucsma, sose lesz tél,
az volt igaz, hogy szerettél.
Ilyen igazságra vágyom,
aztán jöhet végső álom.
