Kasza Béla: Egy ébredő reggelen
A halovány csönd hamvas táncot lejt
a hajnal friss gyöngyein, a félszeg
rét még álmosan ásít, nyújtózik a
felhőtlen ég s belőle a fény előmászik.
Baktatok a korai határban, bóbiskol
a szárán rengetegnyi kalász,
fülemüle töri meg a csöndet és
elénekli legszebb csalogány dalát.
A vézna árok némán görbül a kanyargó
út mellett, követi azt vak, fekete
szívvel, az esti nagy esőtől jócskán
megtellett, most csordultig van vízzel.
Hűvös, mély gödör szakadt peremén
egy öreg eperfa görnyedten pislog,
ágai közt kis fészek, s a fészekben
egy madár apró tojásaival piszmog.
Hanyatlik a szomorú sötétség,
búcsúzva int neki az ébredő,
kedves táj, elmúlik a fáradt éjjel
és színeibe öltözik a kelő világ.
Feleszmél most a szemtelen szél,
csiklandozva szalad a szürke ágakon,
mosolyogva a szép, szelíd reggel, íme,
itt ül már ingben feszülő vállamon.
