Kasza Béla: Én és a balatoni táj
A gondolat időnként kiver,
"kényelmessé" tett a balsiker,
a nincstelenség nyűgje,
a sok fázás meg hőguta,
az agyam is lassul,
egyre inkább ősbuta;
ténfereg egész valóm,
arcomon sápad a szégyen-
elveszett tettrekészségem.
Ez kissé fáj, de nem lényeg már,
hisz pár napot leszámítva
hosszú évtizedek óta
hordom a magányt, ez a sorsom;
de ha a Balatonról van szó,
amibe belezúgtam, beleestem,
amíg csak élek és vagyok,
vergődő szívem, csillag-lesz-testem
mégis élénk fénnyel ragyog!
