Kasza Béla: És a versek útra kelnek
Fecskecsókban, verébkínban,
szavaimban nincsen szégyen.
Gondolat-faágon ringva
csöndet kínál versem, vérem.
Van, ki mondja: bolha köhög.
El is megyek, visszajövök,
tovább szavalom a csöndet,
mosolyom és karcsú könnyem.
Kőkemény láz, gyermeköröm,
ezt is, azt is megköszönöm.
Ébrenlétem örök álom,
életem ez, nem halálom.
És a versek útra kelnek,
minden strófa szívremegés,
nyaralnak és áttelelnek,
sorsuk mégis a feledés.
