Kasza Béla: Féltékeny csillagok
Mert nefelejcs a szó s benne lelkem reszket,
elkövetek néha egy-két kóbor verset.
Verses nap a mai, napsütéses, hideg,
érzelmes most a szél, gyengéden éli meg.
Aratási emlék: szőke búzakéve.
Prózát írjak róla? Jámbor verset kéne.
Feledve aratás, máshol a gondolat,
leszórta az ősz a fákról a lombokat.
Múlté a tavaszom, hitem, jövőm hamis,
álmodó, szép szívem nyugtalan még ma is.
Szerelmem, énekem akad még énnekem,
konok tisztasággal, szabadon képzelem.
Oly nagyon csinos vagy, csintalan is legyél,
őszvégi szívemnek mindennapi kenyér!
Mosolyod ópium, én szédült vágy vagyok.
Féltékenyek fények, istenek, csillagok.
