Kasza Béla: Földesút Nyim határában
/ Bihari Puhl Levente azonos című festményéről /
A madártej ábrázatú égbolt éppen mennybéli
magányát énekelte lassú szívveréssel,
a jegenye csak állt némán és lázától fénylett;
nem fogta fel ésszel, hogy a dalolt képlet
csupán a törvény valósága.
Ahogy ő maga, úgy égre tekintett és mutatott
mindahány ága is jó gyermekként.
Ott, akkor és ekképp ez volt a megragadható
legszebb kép a földúton, Nyim határában.
Egy tócsa hevert az útszélre dobva, szegény
teremtette, könnyből volt, valaki zokogva
otthagyta, felejtette, amikor arra haladt.
A jegenye is dalra fakadt, arról szólt dala,
hogy mennyire árva, ha nincs szerelmes párja,
ahogy ott áll a földes úton Nyim határában,
egy szál egymagában.

