Kasza Béla: Gyermek vagyok
Az őszi ég egyetlen felhőjét bámulom,
ahogy lazán elvonul felettem.
A kibukkanó nap végigtekint a tájon,
és mindent megölel helyettem.
A nyírfa törzsén sárgásfehér szél fénylik,
az ágak közt gerlék szárnya csattog,
lábam virágok közé téved,
vérem halántékomon kattog.
Arcom krizantémok bokrába merítem,
ó, de mennyire, milyen jó is ez!
A délután mosolyog a fejem felett,
a szívem elfeledte már
korbácsnyomok perzselését,
egy varjú diót ejt mellém a magasból,
nagyot koppan, mintha lenne vasból.
Felemelem elárvult fejem,
aranyló levelek reszketése ragyog,
míg én, nem törődve a törvénnyel,
gyermek vagyok, gyermek vagyok.
