Kasza Béla: Hallgatag rozsföldön
Szomorú az este, de milyen is legyen,
ahol süt a nap, ott nem találom helyem,
hol én sütnék napként, másik napra várnak,
légzésnek is halál, nem csak az új vágynak.
Elvész a világom, az álmaim félnek,
nem lesz újabb erőm, hogy magamhoz térjek.
Miért oly nehéz mindez? Halálnak jegyese
könnyebben lehetek, mint szerelmem kedvese?
De talán a halál ugyanolyan szép dal,
akár szózat, ima, s ha elfolyik a vér majd,
zengjen vadul e dal, zúgják szét harangok,
így élem a halált, szédült vég-kalandom.
Aztán virradat leszek hallgatag rozsföldön,
legtisztább csillogás el sosem sírt könnyön,
szerelem leszek test és lélek nélkül,
Istennek titka, hogy mindez "mivégrül".
