Kasza béla: Hazautazás
Jöttem egykor feladattal,
Megváltó, nagy akarattal,
Örömbe vezetni titeket.
Idők múltán most fáradtan,
Földi létemtől fásultan,
Éreznem kell már enyéimet.
Elhagyom e szédült álmot,
Sárbolygóról hazavágyom.
Nem kellettem nektek, emberek.
Búcsúpercben téged látlak,
Megérintem még az árnyad,
Szerelmünk meg sem született.
Már csak gondolaton veled,
Megcsókolja könnyes szemed,
Nem látjuk egymást sohasem.
Csillaghullás sűrűjében
Utazom már sebes fénnyel.
Forrón fagyosak tegnapjaim.
Körülöttem nagy üresség,
Tovatűnik a mindenség,
Egyedül én vagyok időtlen.
Világ dereng, közeledem.
Lágy mosolyban megfürdetem
Embertől érintett testemet.
Arcom körül most lépések,
Minden irányból érzések
Súgnak felém könnyebbséget.
Színük örömvágy, istenszép,
Halványzöld és halványkék.
Jövőm ébreszti emlékeim.
Lelki sugarak átfonnak,
Szemem tükrén megcsillannak,
Szívem mélyén megolvadnak.
Hazaértem. Így fogadnak.
