Kasza Béla: Hol sasok tanyáznak
Kijutott teneked, kedves, tiszta lélek,
ártatlan létedre rajtad volt a bélyeg.
Férgek ejtette seb, szorítás szíveden,
röptöd mégis igaz, szép szívű kerecsen.
És még hová jutott volna e szárnyalás,
ha nincs a sors felől ennyi vad támadás?
Örökség a mának minden leírt betűd,
különben nem lenne most ezen vers-etűd.
Igenis, odafönt sziklaszirten, égen,
sártól, szennytől messze, szabadként él s ég el
az ember viharban, alkotásban, vágyban.
Nem gondolja máshogy, szellemében láz van.
Lázas, aki árva, lázas, aki szeret,
lázas a valóság, lét, álom, képzelet.
Én is lázas vagyok s oda vetek ágyat,
ott teremtek hazát, hol sasok tanyáznak.
