Kasza Béla: Isten kétnapos árvasága
Néha eső vagyok, álmaim öntözöm.
Életem nem teljes, fél-boldog az öröm.
Összedől minden ház, hiányoznak téglák,
romok fölött csak a döbbent csöndek némák.
Szerelem nélkül színtelen a világ,
porból füstöl elém néhány szép délibáb.
Leesnek ősszel az első téli havak,
vér buggyan belőlem, szíven szúrnak szavak.
Ha sírnom kell, sírok, mint tört lábú szarvas
jajgatom, életem mennyire fájdalmas.
Van-e bennem lélek? Elhagyom a testem,
nem muzsikál tücsök az utolsó esten.
Így aztán az Isten árva lesz két napig,
kik szívéhez értem, rövid gondolatig.
Az álmos sötétben s a reszketeg fényben
szelíd eggyé válok a nagy semmiséggel.
