Kasza Béla: Kalászban dalolok
Hűvös lengésű, rózsás
hajnallal ölelkezem.
Hajamban ezüst a szél,
csókért emelem fejem.
Szürkén messze már minden,
mi utálatos, rideg.
Piros rét vagyok, mező,
vadóc, virágos liget.
Szeretője tavasznak,
lezser, kéjelgő nyárnak,
de az ősz is meg a tél
ugyancsak engem várnak.
Szép kalászban dalolok,
hóban színesül álmom,
fényt ragyog s a legtisztább
vért áldott elmúlásom.
