Kasza Béla: Kamilla
Most, hogy a vén magány fájdalmasan durva,
visszanyúlok érted, Kamilla, a múltba.
Csillagokat látó, különös álom-lány,
képzelet-édes, megfejthetetlen talány.
Vágyakba öltözött ösztön, tudat, érzés,
szerelmes felelet, sosem csupán kérdés.
Mit mondhatnék rólad? Igazat, semmi mást.
Farkasok kedvese, te is tégy vallomást!
Naponta elégtem, éltem, haltam, sírtam,
szenvedtem, nevettem, ahogyan csak bírtam.
Kerestem, találtam, vesztettem és nyertem,
amikor tehettem, szerelembe estem.
oly boldog voltam ez egykori világban.
Tiszta muzsikaként dúrban, néha mollban,
örökké farkasok kedvese voltam.
